Reggeli megyei lapokon megint próbálnak belerúgni Karácsonyékba.... most azzal, hogy a gyűlésen 500 főnél többen voltak :)))) A kormánypropaganada soha nem áll le... 24/7-ben nyomják az ostobaságokat.. az ellenzék lélegzethez se tud jutni ekkora ellenszélben..
Azzal a különbséggel, hogy ott a 2/3 igazi 2/3, nem mint Mo-n, hogy még az 50%-ot sem éri el (választások óta) a fidesz, mégis 2/3-a van - köszönet az átírt szavazási törvénynek.
"2020. 06.16-án, a Magyar Országgyűlés által elfogadott a: „A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról” törvénytervezetről. (Iromány száma: T/10527. Benyújtás dátuma: 2020-05-12 23:35 )Az elfogadott törvény a 2. § (1) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (1) bekezdése alapján, 3. §-a és a 4. § (1) bekezdése az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül, azaz alkotmányosan védett, kétharmados törvény. Ennek alapján ellenvetésnek, vétónak, fellebbezésnek, csak a törvényben meghatározott alkotmányos módon lehet (értsd: NEM lehet.)Az 1§, 1 bekezdése meghatározza, hogy MINDEN idézem:“a) legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű, b) a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű, és c) munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését, vagy új munkahelyek létesítését szolgálja”…jelen törvény hatálya alá esik. Felmentés a jelen törvény alól NINCS!A törvény egyként érvényes minden önkormányzati (állami) és magánterületre és azokon már megvalósult, vagy megvalósítani kívánt projektre. Ez utóbbi kapcsán felmentést a magántulajdon sem jelent, erre nézve a 4§. (5) bekezdés határoz. Idézem:” Amennyiben az (1) bekezdés a) pontja szerinti beépítési szabály, építési követelmény meghatározásából a tulajdonosnak, haszonélvezőnek kára származik, a tulajdonost, haszonélvezőt megillető kártalanításra a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 11/C. §-át kell alkalmazni”Azaz jelen törvény tartalmát tekintve BÁRMILYEN beruházást és/vagy vagyonelemet, vagyontárgyat kisajátítás alá rendelhet, egy vélelmezett, a törvényhez nem tartalmazó, de a szövegezés alapján már létező lista mentén, mely lista már részben létezhet.A törvény 4§, 1 bekezdése alapján a településrendezés önkormányzati jogköreit alárendeli a törvénynek. Idézem:„a) sajátos településrendezési és beépítési szabályokat, valamint egyedi építési követelményeket, valamint építési vagy változtatási tilalmat, b) sajátos telekalakítási követelményeket, c) egyedi településképi követelményeket, d) egyedi örökségvédelmi szabályokat, e) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. §-a szerinti környezetvédelmi és fás szárú növények védelmére vonatkozó előírásokat, f) közterületek használati rendjére vonatkozó közterület-használati szabályokat, a forgalomszabályozásra vonatkozó sajátos előírásokat, továbbá a közterület-használati díjakat és az ellenőrzés rendjére, a közterületek fenntartására, fejlesztésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, g) a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítására vonatkozó szabályokat, h) az öngondoskodásra és a közösségi feladatok ellátásához való hozzájárulásra, továbbá a közösségi együttélésre vonatkozó alapvető szabályokat, valamint ezek elmulasztására jogkövetkezményeket ...megállapító rendelete a különleges gazdasági övezet területén csak akkor alkalmazható, ha a Kormány vagy a megyei önkormányzat e törvény felhatalmazása alapján megalkotott rendelete a különleges gazdasági övezet területére nem állapít meg eltérő szabályokat.”Fentiek alapján elmondható, hogy jelen törvény alapján minden jelenleg létező önkormányzat ás/vagy vállalkozó (ingatlan)vagyona államosítható.A 7-9§ alapján a különleges gazdasági övezet kormányrendelettel kapja meg a státuszát, illetve a „rendeleti kormányzás” alatt történt intézkedéseket (értsd Göd), jelen törvény alá rendeli, és törvényi erőre emeli.A törvény elvonja az adóbevételek egy részét, új adónemeket vezethet be, illetve rendelkezik azokról. (nem idézem, ezek a törvénytervezet 13. oldaláig több paragrafus és korábbi törvényt és rendeletet felülíró intézkedései.)A 14. oldalon található indoklás az adott projektek terültét és környezetét írja le a törvény szabályozási területének, ugyanakkor a törvény szövegezése kétértelmű, és mint GÖD esetében tapasztalható – PROJEKTET – azaz létező és/vagy tervezett PROJEKTET is érinthet. Azaz bármi lehet.A 14 oldal aljától a Részletes indoklás 3§ egyértelműen fogalmaz, idézem:„A különleges gazdasági övezet kijelölését követően a települési önkormányzat feladat- és hatásköreit, –az anyakönyvi feladatok kivételével – a megyei önkormányzat látja el, illetve gyakorolja, amelyet elláthat a települési önkormányzat útján, megállapodással is.”Magyarán a hatásköröket egy terület kapcsán olyan állami szerv látja el, ahol fideszes a többség.A 7§ -sal a tervezet még továbbmegy és idézem:” A különleges gazdasági övezetek bevezetése miatt a felhatalmazást kap a Kormány és a megyei önkormányzat részletszabályok megalkotására.”Azaz a területek kapcsán a részszabályokat a Fidesz alkotja meg! Fenti törvény már él és az országgyűlés kétharmada elfogadta. Ez a törvény a szó legelemibb értelmében bárkitől, bármit elvehet. Magyar és nemzetközi vállalkozóktól épp úgy, mint egy önkormányzattól, vagy egy intézménytől és pontosan úgy járhat el, mint Göd esetében. Odaadja valami csókos fideszes havernak. (Az ellenzék jóváhagyó hallgatása mellett)."
Az ellenzéki kommenthuszárok ma megint bebizonyították, hogy a törzskönyvezett, szemellenző, agymosott fideszesek szintjén vannak. Tegnap tették fel a Partizán videóját, amelyen Schiffer vitatkozik a Mérce újságírójával. Ma beírja az ellenzéki kommenthuszár, ZV - nem írom ki a hölgy nevét, aki akarja úgyis megtalálja az alábbi linken -, hogy Shiffer miatt szerzett 2/3-ot a Fidesz. Shiffer szokott válaszolni az ilyenekre, leírta az agyhalottnak, hogy 2018-ban nem is indult és nem is vett részt a pártpolitikában. A múltkor én is megtudtam, hogy a fideszre szavaztam meg miattam van 2/3-a Orbánnak, hiába írom le, hogy a jelenlegi magyar politikát utálom, mint a sz@rt az ellenzékistül, fideszestül és lesz@rom az egész kirakatszavazásosdit, akkor is, nem bírom gyurcsányt, ezért fideszes vagyok az agymosott DK-s, MSZP-s, momentumos kommentelők szerint, a fideszes debil huszárok véleménye ugyanez, azzal a különbséggel, hogy szerintük meg ellenzéki vagyok. Nevetséges és egyben szánalmas ez a begyöpösödött törzsi logika, amit a politikai rendszerhez végérvényesen hozzárohadt politikussimogató szavazógépek, politikai kurvák követnek. Alább a Partizán videó linkje, amely alatt néhány agymosott ellenzéki kommentje is olvasható: https://www.youtube.com/watch?v=rjR8PUWo16g
Mind megvan most : 4 -> 8-12 ora munka, bujtatott munkaviszony, " havi 50 ezret adozok, 1 milliot markolok". Miert nem volt az jo, hogy van mondjuk 4 adosav, es az emberek foleg alkalmazottak napi 8 orara bejelentve, fizetik a jarulekot es no a nyugdij alapjuk ? Biztos vagyok benne, hogy ha ez lett volna, akkor egyszeruen kikenyszeritodott volna, hogy mukodjon a rendszer.
Hát igen, mennyivel jobb világ volt, amikor a 4 órára bejelentett alkalmazottak napi 10-12 órát dolgoztak, és hogy ne mondjanak fel, néha jött a boríték. # irónia
Sokan a törvényt se tartották be, azon kívül, hogy a törvények is rosszak voltak. Tömeges a bujtatott munkaviszony, miszerint úgy dolgozik a vállalkozó, olyan munkarendben, mint egy rendes alkalmazott, mintha határozatlan idejű szerződése lenne. Fel se merül, hogy vállalkozóról van szó, éveken át megy az alkalmazottnak látszó KATA-zás.
"Az kevés lesz, hogy Parragh László változtatni akar," . Már PM munkaanyaga is kikerült az internetre. Így kereshetsz rá, ha érdekel. "MERÉNYLET KÉSZÜL A KATÁSOK ELLEN! A Pénzügyminisztérium a kisadózás jelentős megszigorítását és megdrágítását tervezi!"
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!