eljön a pillanat amikor felismeritek, hogy ezeket az antidemokratikus szemeteket csak utcai megmozdulásokkal lehet eltakarítani? . -a választási rendszer a zsebükben van! -a közberszés és azon keresztüli gazdagítás a zsebükben van! -ügyészség, bíróság, alkotmányjogászkodás, a zsebükben van! -törvényhozás, jogszabályalkotás a zsebükben van! közpénzen működtetett media a zsebükben van! . miben reménykedtek ezek után?
A Reddit magyar hírességekkel foglalkozó fórumára, a hunfluencersre került fel egy kínos videó Orbán Viktor miniszterelnök lányáról, Orbán Ráhelről. A felvételen az ügyvezetőségében működő BDPST Koncept egyik eseményén tart előadást, azonban a prezentáció vélhetően nem úgy sült el, ahogy tervezte.
Orbán Ráhel a beszéde közben zavartan, összevissza fogalmaz, nem tudja, mikor végzett az egyetemen, majd egy másik oktatási intézmény nevét sem tudja jól kiejteni, ahol egyébként tanult.
– Én a Corvinus Egyetemen végeztem kettőezertizen… nem tudom, hányban. Talán '12-ben. Aztán egy-két évet eltöltve az itthoni piacon – kezdi beszédét, amiből nem spórolta ki a sok ööö-t sem, illetve a végén belegabalyodik a nyelve egy másik, lausanne-i egyetem nevének kimondásába.
A kommentelőknek nem is kellett több, nem kímélték a miniszterelnök lányát, sokakat felháborított, hogy ilyen beszéddel állt ki mások elé, míg voltak olyanok, akik szerint a felvétel egyenesen kínos.
„Fel se tudja olvasni a lausanne-i egyetem nevét, hihető, hogy ott töltötte az időt szorgalmas tanulással.”
„Sajnos intelligenciát, karizmát és jó kiállást nem lehet pénzen venni.”
„De jó, hogy nem nekem kellett végighallgatni azt az előadást.”
Viktor nem olvassa a FB-ot, az biztos. Lettem volna légy a falon, mikor viktornak elmondja valaki, hogy MP mit írt ki. Azt kellene felvenni és leadni. Bár az is lehet hogy nem is merik viktornak elmondani. Nem lepődnék meg.
Isten bizony nem személyeskedés akar lenni, de tisztában vagy azzal, mibe kötöttél bele? Nem értem, miért gondolod, hogy minden hozzászólásra reagálnod kell - főként egy offosra.
Nagy Márton kifakadt: „Nem tudják az emberek, hogy milyen jó nekik Magyarországon” A kormány megteremti nekünk ezt a tündérországot, de valamiért „nem is érzi” a nép, milyen szerencsés. LENIN VELÜNK (OV:)
Ez most off lesz. Nem hiszem, hogy olyan nagy szó lenne, hogy "természettudományos oktatás", hiszen ha nem tanulnak atomfizikát - én tanultam -, akkor nem értik meg az atommagban lejátszódó folyamatokat - egyszerűsítek én is -. Fel sem merül bennük, micsoda emberi, környezeti pusztítást végezhet a bomba. Nem tudnak a levegőbe kerülő hasadóanyagok bomlási/felezési idejéről, élettani hatásáról. A hasadóanyagok és a keletkező izotópok felezési ideje erősen eltér, hiszen vannak néhány naposak, vannak több évtizedesk - ezek között akad, amelyik a csontokban felhalmozódva okoz rákot - és persze a plutónium izotópok közül a 239 a legveszedelmesebb, amely 24.000 év(!) azaz addig radióaktív és rákot okoz pl. Fogalmam sincs, milyen nukleáris fegyverekkel rendelkeznek az országok, de azt tudom, hogy rossz kezekben nagy veszélyt jelent. (Ha már történelem, meg kell nézni a Csernobil sorozatot.)
Hát aki csak Magyarországon él és milliomos is, annak nem fontos milyen a magyar érzés. Elêg ha iszik egy Hellt! Már az is magyar érzés, mert Magyarországon is ihat. Hát ez az élmény a siker titka! Adhatsz még ilyen sikereket!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!