FElolvata a Momentum programját. SZinte szó szerint. Még a programpontok sorrendjén sem változatott. Persze lehet, hogy ezzel nem volt tisztában, mert a szövegrója plágiumáról nem tud.
Aztán Magyar Péter kezdett szónokolni. Nagyokat mondani úgy,
hogy a szónok közben izgul, szinte látjuk, hogy izzad a tenyere,
meglehetősen komikus. Ha valaki kíváncsi a beszédére, elég megnézni az
elmúlt 20 évből egy Gyurcsány-beszédet, esetleg egy
Gyurcsányné-beszédet, vagy Márki-Zay Péter 2021/2022-es szónoklatot.
Ugyanazok a közhelyek. A különbség maximum annyi, hogy Gyurcsány jobban
elő tudja adni, Gyurcsányné valamelyest kevésbé dadog, Márki-Zay pedig
kevesebbet bakizik. De még Karácsonynak is kisebb a lámpaláza, mint
Magyar Péternek. Nyilvánvalóan nőket könnyebb terrorizálni, mint
beszélni emberek előtt. Természetesen elkezdett tarhálni is, bár nem
féltjük: a baloldal legújabb dollárcselédje már most is több százmilliós
kiadással járó bulit szervezhetett a Kossuth térre.Rendkívül
bátor célt fogalmazott meg a végén: az uniós választáson közel kerülni a
Fideszhez. Vagyis, a győzteshez. Az emberek ezután, láthatóan
elégedetlenül, kezdtek szétszéledni és otthagyni a Kossuth teret, igaz,
előtte még Nagy Ervin - enyhén részegnek tűnő - kornyikálását is végig
kellett hallgatniuk.
1 hónapja minden nap beírjátok a megafonnal az élen, hogy megbukott, közben annyi ember ment ki a tűntetésre, amiről orbán csak álmodozik, és aamit orbánnak soha nem sikerült még buszoztatással sem soha elérnie. Aki meg közben eddig megbukott, az 3 fideszes politikus. És biztosak lehettek benne, hogy lesznek még bukások a fideszben. A végén ti is soora kerültök a megafonnal az élen.
Jujj és ezt a Pedofidesz kurucinfója írja? :)))) Leírta Magyar, hogy átvette. Ettől még nem dollárbaloldali, mint ahogy most nyomjátok ész nélkül. Legközelebb Origot se felejts el linkelni. :))
Nyilván nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy az ember ne fogja fel, hogy MP nem alapított egyesületet, hanem átvett egy már létezőt, mivel az egyszerűbb. Olyan, mint amikor valaki megvesz egy tőzsdén lévő alvó céget, hogy ne kelljen egy új cég tőzsdére vitelével szenvedni. Teljesen adminisztratív ügy, de az ostobák persze elhiszik, amikor pedofideszesek ezt félremagyarázzák.
Honnan jött hirtelen ez a sok propagandista? Ennyire elvesztette a fonalat a főnökötök? :) Az jó. Erőlködjetek csak, mint a Rogán propagandamédia az utóbbi hetekben. Bukni fogtok.
Bencsik, a Pedofidesz egyik szarköpője patkánylelkületűnek nevezte azt a tömeget, akik Magyart támogatják. Lehet-e még lejjebb süllyedni?! Orbán Viktor, a sosem hazudó, ügynöklista takargató csak álmodik arról, hogy valaha még egyszer önszántából ekkora tömeg kíváncsi legyen rá. (Nem lesz.)
Tudja a fene... Amennyiben holnap teljesen visszavonulna Gyurcsány, hirtelen megoldódna minden ellenzéki probléma? a Fidesz kommunikáció leszállna róla azonnal? Ugyan már...
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)