Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Még mindig meg tudsz lepni, jó értelemben! Figyelj, nincs valaki hasonlóan okos, művelt özvegy férfiember a családodban ?! Mindegy hogy néz ki, legyen olyan okos mint Te! Tudok kóser kaját is főzni! Liba a specialitásom :)
De én a hirdetésben amúgy nem látom, hogy írnák h van a feleségnek másik lakása. Vagy nem is a hirdetésről van szó!??...egyébként a hirdetésben szereplő ingatlanra térve...meg lehet ezt ravaszkodni rendesen...én viszont a 3 gyerek helyében nem adnám el a részemet, mert cseberből vederbe kerülhetnek, végső soron pedig alig látnak valami pénzt...
2016 július 1-től változott a családjog.-Ez kemény sokan vannak havi 30-ezer ft körüli összegen,és nincs lakásuk, se gyerekei. Ezekre mit mond a törvény,ez érdekes lenne tudni...
Az érdekes,ha valaki 65-évesn szívességi lakó más személynél, nincs gyereke,szülei rég nem élnek,és pl 30-ezer ft időskorúak szociális járadékát kapja! Ő, ha beteg lesz később a szociális otthonba mejet,havi 30-ezer ft-tal, mivel nincs gyereke,itt az Állam helyt áll,állam pótolja ki a lakhatását az otthonban?
Írta, hogy van a feleségnek másik(saját) lakása. Ez esetben borítékolható a piaci bérleti díj a túlhasználatara. Ami itt 50% Gondolom ezt majd úgysem akarja fizetni, tehát meg lehetne állapodni a haszonélvezeti jog megváltásáról.
Így van. Jelen esetben többlethasználati díjra lesznek jogosultak. Illetve polgári peres eljárásban ki lehet kényszeríteni az ingatlanban a közös tulajdon megszüntetését, mely három formában valósulhat meg: természetbeni megosztás (nyilván ez egy lakásnál általában nem megoldható) megváltás vagy árverés. Azonban a bírósági gyakorlat az, hogy ha a tulajdonostárs egyben benne is él életvitelszerűen és máshogy a lakhatását megoldani nem tudja (tehát nincs másik ingatlana), akkor általában valami névleges többlethasználati díjat állapítanak meg...
Kizárólagos haszonélvezője nem lehet a férj ha felerészben tulajdonos. Csak arra a felére lehet haszonélvezeti joga, ami nem az övé. Ha a feleség se nem tulajdonos, se nem haszonélvező, akkor ebből arra következtetek, hogy a másik fele, amire a férj haszonélvezeti joga be van jegyezve, az már az örökösöké. Nos a férj halála után az 1/2-ed tulajdoni hányad az örökösöké lesz, akik elsősorban a gyerekek, míg a túlélő házastárs javára haszonélvezeti jog kerül bejegyzésre. Ha nincs gyerek, akkor természetesen a feleség örököl, kivéve, ha nincs végrendelet és a vagyon ági vagyonnak minősül és élnek az örökhagyó szülei, mert akkor a feleség benézte, de ezt most hagyjuk mert más eset. Hogy a kérdésidre is válaszoljak. Az új PTK rendelkezései szerint a közösen lakott ingatlant a leszármazók, vagyis a gyerekek öröklik, míg a túlélő házastárs haszonélvezeti jogot kap és minden más vagyontárgyból egy gyermeknyi részt. Ez utóbbi intézkedéssel váltották ki a régi PTK özvegyi jogra vonatkozó rendelkezéseit a gyakorlatban, mert ugye a régi PTK szerint a túlélő házastárs nem örökölt semmit, viszont mindenre özvegyi joga keletkezett. A második kérdésre a válasz ige, eladhatják hiszen terhelési és elidegenítési tilalom, nem keletkezett, így szabadon rendelkezhetnek vele, azonban kérdéses, hogy ki vesz meg egy ilyen ingatlant...
Nem velem kell megalkudnod :)))) A jogalkotó csinálta azt amit. Jelenleg egy kórház, szociális intézmény, harmadik fél bevonása nélkül(érsd:jogi procedúra nélkül) letiltathatja az egyenes ági leszarmazott(ak) jövedelméből a költégeit. Erre van a jogi felhatalmazásuk, törvény szerint már most is, az egészségügyi és szociális intézményeknek. . Nem a férj, vagy a feléségtől....:)
A feleség nem örököl tulajdon részt! A haszon élvezeti jogát lehet megváltani, közjegyző mondja meg h az mennyi!!! Van erre egy jogi táblázat. Mennél idősebb, annál kevesebb! . Másik: Ha akar, lakhat a lakásban, DE mivel 50%-ra van csak haszonélvezete, a másik 50%-ra bérleti díjat lehet kérni. Ha a gyerek eddig is alakásban lakott, nem kell kiköltöznie. Ha nem...., akkor nem biztos hogy használhatja. DE bérleti díjat kérhet! Amúgy nem vagyok közjegyző, minden eset egyedi.
És? Van egy házastárs, aki mondjuk nem szoril6 ellátásra. Van egy közös vagyonuk. Az egyikük ápolására elmegy a vagyonuk. Hol itt a hiba? Jóban, rosszban....
A haszon élvezőnek viselnie kell a költségeket. Ezt senkinek nem kell kifizetni helyette. Polgári perben ki lehet rakni ha nem fizeti a rezsit és nincs tulajdon része sem! Ugyanúgy mint egy nem fizető bérlőt. Nehéz, de lehet.
Tehat ha 1 gyerek van, aki 50% tulaj, akkor apuka utan a gyerek orokol koteles reszt, vagyis apuka 50%-nak felet, 25%-ot. A feleseg orokol 25%-ot? A feleseg haszonelvezetet orokol?? Ha van sajat lakasa, akkor milyen alapon? Ugy tudom csak akkor van ez, ha nincs sajat lakasa es a ferjhez koltozott be. Na de oke, gyerek 75%, ozvegy 25%: ekkor a 25% utan fizet lakbert? 200 ezer lakber helyett havi 50 ezret? A lakas 75%-at a gyerek nem hasznalhatja?
Látom sokan nem hallottatok a törvényről. Sajnos ezt is "egy éccaka" sutyiba átnyomták! . Mi leszünk a szendvics generáció, akiknek cca nem lesz nyugdíja mert nem lesz rá pénz. Tartsuk el magunkat, öngondoskodás jeligére, de törvényileg köteleznek a szülők egészségügyi költségeinek kifizetésére. Ha pedig nem tudnánk...., akkor éljünk a tudattal h a gyerekeinket(unokák) nyomorítjuk meg. . Nos, nem mindenki milliomos, milliárdos! (Nem saját problémáról írok, hanem egy országosról.) Jelenleg még nem alkalmazzák, valószínű tudják közfelháborodást eredményezne. De fogják.....
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link