Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A lendület megy még, a lakóság többsége szatyorlakó. Egyik jófej alkalmazottam büszke, ma vett fel fogyasztási hitelt lakásfelújításra és iphone 13-ra. Kezdő kamat 5,5%, kamatciklus ismeretlen. Nem tudja, nem érdekli.
update: itt az kis agglomban, jó helyen, két 80as években épült félkarú rabló elment egy hónap alatt. a hülye. még mindig megy. az utamon itt a közelben 4 eladó volt, már csak egy újabb van, mondjuk annak ára is van.
Szerintem ezután az eu-s pénzek fosszilis (aka orosz) energiaigény csökkentésre lesznek átirányítva. Kevesebb díszkő, kilátó stb. Kemény lesz, az energia középosztályt is gúzsba vágóan drága lesz. Az agglomerációnak ahol kell 2 autó+3. tartaléknak, vége. Már megint korszakhatár, de unom...
A paradigmaváltásban igazad lehet. De mitől csökkennének az épitőipari bekerülési árak ettől? Melós sem fog többé a 10 évvel ezelőtti dijakkal munkát bevállalni és az energiaigényes épitőipari anyagok rárban sem hiszem hogy csökkenés indulna be. Konkrétan magyarországon pedig a NER soha sem fog lemondani arról a demográfiai tervéről aminek a része volt és lesz a stimuláció
Most jelent meg Biden rendelete az orosz olaj importjának tiltásáról Ezt ő meghozhatta mert Amerika a világ legnagyobb oljatermelője és ha importál is kevés olajat (merthogy abból rengetegféle van különböző célokra) de nettó oljaimportőr utoljára évekkel ezelőtt volt. Fordulhatnak vissza az orosz tartályhajók Európa felé. Itt ugyanis nem lesz importtiltás. (Ahogyan irtam ez többet ártana Európának mint amekkorát oroszországnak, igy értelmetlen lenne.)
Arra leszek kíváncsi, hogy lesz ebből globális rezsicsökkentés. Mert nagyon úgy néz ki, hogy már a fejlett világban is lesznek tömegek, akik egyszerűen nem fogják tudni kifizetni a rezsit. Ha pedig az állam az adóforintokat a rezsi kifizetésére használja (kénytelen lesz), akkor miből fog stimulálni? Az állam kénytelen lesz az alsóbb rétegek védelmére költeni (nagyon helyesen) a felsőbb rétegek stimulálása helyett, ez lesz nagy valószínűséggel az a paradigmaváltás, ami miatt a 20-as évekre már nem a gazdagoknak szánt pénznyomtatás évtizedére fognak visszaemlékezni. Mindig volt paradigmaváltás a világban, miért gondolod, hogy pont most nem lesz, és pont a jelenlegi marad mindörökké? A gazdaság és a jog erejét is be tudja vetni egy ilyen paradigmaváltásba. És ha ez a paradigmaváltás eljön, akkor annak következménye lesz, hogy a lakásárak a helyükre kerülnek.
Ahogyan az energiaimportot sem teszik szankciók alá úgy a létfontosságú egyéb alapanyagok importját sem. Alapelv minden szankciónál, hogy az a szankcionált felet sokkal jobban súlytsa mint a szankcionálót. Eszerint számolj szankciókkal sok nyersanyagnál. Igen, 2008. Érdekes tapasztalat volt. Azóta szinte paranoiásan félnek a kormányok, jegybankok a recesszió legkisebb előjelétől. Szinte transzba estek a járvány kitörése utáni szinte teljes gazdasági leállás veszélyétől. Én pont 2008 miatt várom most is, hogy bevállalnak ismét mindent. Akár ideig óráig kitartó kétszámjegyű inflációt is, csak recesszió ne legyen. (Kimutatják majd, hogy az energiaárak többszöröződése nélkül már nem is olyan magas az infla, igy mégsem lesz komoly kamatemelés.) Ha az oroszok kiegyeznek az ukránokkal, akkor a szankciók fokozatosan fel lesznek oldva. Az energiaimportról pedig annyit, hogy például a gázt tavaly jobbára Európába exportálták. Kina felé 70 milliárd köbméteres csupán a vezeték kapacitása. Ott nem lehet pár éven belül olyan kapacitásbővitás ami elbir még plusz 170 milliárd köbméter átirányitását Európából. Az oroszoknak nincsenek olyan partnerei akik cseppfolyósitva meg tudnák venni a felesleges (Európától szándékosan elzárt) gáz mennyiségét. De ha lennének is, nincsenek kiépitve ehhez a terminálok. Évek kérdése mindezt megcsinálni. Nagyon furcsának tartom, hogy ismét előhozod a venezuellai szövetséget. Nem lennék meglepődve ha amerika kiegyezne venezuellával és akkor ugrott az orosz szövetség. Brazilia mint orosz szövetséges? Mire mennének az oroszok ezzel? Megvennék a brazilok az orosz olajat vagy gázt? Azzal brazil elnökkel egyezkednek, aki az idei elnökválasztáson nemsokára megbukik, mert a járványkezelése még a Trumpénál is amatőrebb volt?
Lehet, de én világháborúról nem igazán írtam. 2008-ban sem volt háború, hanem világválság + recesszió. "Rövidtávon már most vannak gazdasági következményei a szankcióknak, de leginkább csak Oroszországban. Az energiaimportot fenntartják, az összes többi fennakadást pedig (akár nyersanyag import akár termék Oroszországból) ki lehet váltani." Erre nem vennék mérget, jelenleg: https://www.napi.hu/nemzetkozi-vallalatok/autogyartas-alapanyag-oroszorszag-alapanyag-fem-titanium.747773.html Az oroszok-ukránok hiába egyeznek meg, alighanem a szankciók hosszú ideig megmaradnak, az orosz piacot nem lehet egyik napról a másikra pótolni. Az energiaimporttal meg óvatosan, mert az addig van, amíg az oroszok is akarják. Nem véletlenül linkeltem be múltkor, az elmúlt hetekben, hónapokban Putyin végigjárta a fél világot (Kína, India, Venezuela, Irán, Brazilia, stb.) és szépen szövetséget kötöttek. A jegybank részéről meg mintha azért mégis csak lenne lázas kapkodás... :) Megnéztem az MNB hitelkalkulátorát, 8-10%-nál már nagyon durva törleszők lennének, ehhez kéne vagy 20--30%-os béremelés. És akkor még a hatósági árak megszüntetéséről még nem is beszéltünk.
Nem vitatom, hogy ma sokkal nagyobb esélye van egy 3. világháborúnak mint az elmúlt 75 évben bármikor. Igy - ha ez bekövetkezik - nincs is min vitatkoznunk. Lesz itt minden. És a recesszió lesz még a legenyhébb következmény. Egy valami tuti. Ha ez bekövetkezik kevsen tudják majd kihasználni és olcsón lakást (Te családiházat) venni. Mászkálunk majd sugárvédelmi felszerelésben (akinek jut) és a legkisebb gondunk is nagyobb lesz annál, hogy milyen házat mennyiért hirdetnek ebben a csudajó recessziós világban. A kérdés inkább az hogy ennek mekkora a bekövetkezési valószinűsége. Szerintem nagyon alacsony. Igy érdemesebb azzal foglalkozni, hogy mi történhet, ha az ukrán-orosz háború elhúzódik és annak milyen gazdasági következményei lehetnek a világban és azon belül nálunk. (Mert ennek tényleg van esélye) És itt van egy szerencsénk. Az orosz-ukrán arány a világgazdaságban elhanyagolhatóan kicsi. Rövidtávon már most vannak gazdasági következményei a szankcióknak, de leginkább csak Oroszországban. Az energiaimportot fenntartják, az összes többi fennakadást pedig (akár nyersanyag import akár termék Oroszországból) ki lehet váltani. Az idénre várt 2-4%-os gazdasági fejlődést persze visszafogja majd (lehet hogy elhanyagolhatóan kis mértékűlesz a GDP emelkedése) de recesszióba azért nem kerül Európa és azon belül Magyarország. Több éves távlatban pedig még kevésbé valószinű a recesszió, hiszen senki sem gondolja komolyan, hogy az oroszok addig kitartanak, illetve hogy az Ukránok ne egyeznének meg az oroszokkal olyan feltételek mellett amit ma még el sem tudnak képzelni. Se az oroszok se az ukránok nem birják az állóháborút évekig és annak az esélye hogy az oroszok megszállni tudják egész Ukrajnát 200 ezer emberrel kicsi. Az inflációt ma hajtó energiaárrobbanás egy év alatt lecseng (Ma még tizszeres gázárak vannak tavaly márciushoz képest de év végén ez már "csak" kétszeres lesz és jüvő ilyenkor valószinűleg csak a mai árakat látjuk az energiatőzsdéken.) Igy már nem lesz szükség nagy inflációt kiegyenlitő béremelésekre. Atomháború nélkü is nehéz éve lehet az idei, de pont ezért én nem számitok lázas alapkamatemelésekre, igy a hitelezés sem lesz sokkal drágább mint ma. Megszünni pedig véletlenül sem fog, A tranzakciószám viszont szerintem is csökkenni fog, ahogyan ezt már 2019 óta teszi a piac Budapesten. Igy a piapa is hiányozni fog a végén. (Már akinek mert nekem nem.)
Kezdek már olyan lenni, mint Ncseed, a bank mindig nyer. Ha 400 az euro, akkor nyerek a részvényeken és ETF-en. Ha a kamat lesz magas, akkor nem emelkednek majd a lakásárak. Nekem tök8 melyik jön be.
Ez ugye költői kérdés volt, szerinted mit látnak azok az emberek, akik ünneplik a csirkefarhát árát, kicsit jobb jövedelemnél a benzinsapkát, és meg vannak győződve arról, hogy Orbán Viktor személyesen adja nekik ajándékba a moratóriumot és a kamatsapkát?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link