Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
https://www.allampapir.hu/dokumentumok/x3_2324554668289829684.pdf Itt a legutolsó sorozat Nyilvános ajánlattétele. Érdemes alaposan elolvasni, különösen a 3. pont, "Másodlagos piac, törlesztés:" bekezdését. A visszaváltás díja valóban sehol nincs rögzítve, az bármikor megváltoztatható (lényegében az első mondat erről szól a bekezdésben), ahogy láttuk is a közelmúltban, hogy más papírnál éltek is a lehetőséggel, DE a díjmentes időszakok egyértelműen rögzítve vannak. ("Kamatjuttatást Követő Vételi Időszak") Tehát nem bármikor, de első évben kétszer, később évente egyszer díjmentesen visszaváltható. Csak azért, hogy ne csúsztassunk, bontsuk ki a teljes igazságot.
Nos pontosan emiatt a tévhit miatt irtam be. https://g7.hu/penz/20190429/van-egy-alabecsult-kockazata-a-lakossagi-allampapiroknak/ Idézem a legfontosabb részt: "Ez a két dokumentum határozza meg a kötvény minden lényeges tulajdonságát: elnevezés, kamatfizetés, lejárat stb. Ami ebbe a két dokumentumba bekerül, az kötelezően vonatkozik a kötvényre annak teljes futamideje alatt (hacsak nem módosítják ezeket utólag, de lényeges módosításra eddig még nem volt példa). Érdekes azonban, hogy egyetlen eddig kibocsájtott lakossági állampapír Nyilvános Ajánlattételében sem szerepel semmi a lejárat előtti visszaváltás lehetőségéről. Vagyis nem olvasható semmilyen általános érvényű szabály a lakossági állampapírok idő előtti kötelező visszaváltására vonatkozóan!" A visszaváltás feltételeiről a kibocsájtó naponta megjelenteti a feltételeket. (Mekkora összeget hajlandó és milyen dij alkalmazásával visszaváltani a futamidő alatt.)
A közös költség 12.000Ft körül van. De fizetni kell a meleg vízért,a hideg vízért,az áramért és a hőért is.A rezsi egy nagyobb lakásnál többe kerűl. Itt az a zseniális,hogy a fejlesztő most fizeti ki a tartozását. Másrészt az a zseniális,hogy most értékesít,amikor az ár tetőzik.
Meg azt merik irni hogy keresletcsokkenes van amikor megvesznek egy kulvarosi szarert 40 milcsijuk van egy 35 ezres atalanyu es min 25 ezres kozos koltsegu levitezlett lakasert. Mi folyik itt...
Ne hagyjatok magatokat atverni. 10 eves valami szar helyen levoert En biztos nem adnek 40 milcsit. Egy ilyen lakas 30 nal tobbet akkor se er ha tipp-topp.
Az egyik nagyobb lakásukat 135.000Ft/hó +30.000Ft rezsi átalányért bérelte egy most kiköltöző család aki évekig lakta..Ez a lakás 80 négyzetméter.Most 41 millióért árulja a fejlesztő.Nem enged az árból,mert napi szinten mutatja, látja,hogy van érdeklődő.És azt mondta,hogy ameddig van hitel nem fél ,hogy rajta marad.
A parasztok kikoltekeztek minden szart megvettek. Most lesz erdekes mert eddig a kiadas hozama es az aremelkedes egyutt jo poziciot biztositott nekik. Mostanra mar csak az aremelkedesre lehet spekazni mert a kiadassal mar semmihez konvergal a hozam.
A jegybankok alig kezdtek egy picit emelni a kamatot es maris csokkenthetik a semmit 1 2 szazalekot. Jon a recesszio kell az elenkites csak nincs mibol. Olyan kicsi a kamat hogy annak csokkentesevel mar nem lehet elenkiteni
Találtam egy alig 10 éves társasházat Budapesten.A fejlesztő a válság idején nem tudta értékesíteni a lakásokat.( a lakások kiadással voltak hasznosítva mostanáig,de a bérlők sorra költöznek ki a saját új lakásukba).Még az építőanyagot sem tudta kifizetni a tüzépnek. A tüzép jelzálogot jegyeztetett be a lakások többségére a válság idején. A fejlesztő most rendezte az adósságát a tüzép felé. Folyamatban van a jelzálog levétele és a lakások értékesítése. Már csak néhány nagyobb lakás maradt csak.
Egyetlen hirdetesbol aztán komoly következtetéseket lehet levonni, grat. Én meg egy Ferrari mellett parkoltam a Trabantommal, tehát az embereknek állati sok pénzük van, tehát kőbe van vésve az ingatlan ár növekedés. Ja nem... Mindig lesznek olyanok, akik csak hirdetni akarnak, nem eladni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link