Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Na ja... ahol 3-4 guriga 1nm új, ott a lefingott 50-60 éves társasház négyzetmétere is vad lesz. Belülről még megcsinálhatod, de a ház-tető-udvar, rohadó a kertkapu/szomszéd garázsajtaja... böá.
Megnéztem az MBH kondíciós listát, és semmiképpen nem ajánlom, ha nemcsak díjakat szeretnél fizetni, hanem inkább pénzt keresnél. 1XVIBefektetesiszolgaltatasokKondicioslista20240219.pdf (mbhbank.hu) III.1.3.1. pontban a Xetra ETF díja 1,0% és min 16000 Ft (ami k..va sok, 41 EUR minimum díj, Lölő, normális??? - ugye azt jelenti, hogy 4100 EUR környékén van a javasolt minimális tranzakció - és ha egyszer eladod, akkor ismét legombolják az 1%-ot, remek). Na itt el is felejtheted, hogy MBH-nál nyiss értékpapír számlát ETF-ekhez. IV. 6. pontban a TBSZ-nél devizában feltétel, hogy legyen devizaszámlád is (ami ismét plusz díj, mire odajutsz, hogy van ETF-ed devizában, már tokkal-vonóval le fognak gombolni rólad néhány százalékot mindenféle díjakkal, és utána még a tartással is).
Nálunk a négyzetméterenkénti 25 forint közösköltség emelés se ment át tavaly, mert idézem: "nemrég emeltünk". A nemrég 2015-ben volt. A célbefizetéses ötletemre (négyzetméterenkénti 10-20ezer forint) meg páran azért nem ültek a seggükre, mert épp szék volt alattuk. Reménytelenség van.
Aki a múlt évben nem tudott a tőzsdén 20%-nagyobb hasznot realizálni, Ő ne is kezdjen hozzá! Többi meg ferdítés csak bluchippeket kell nézni és akkor látható, hogy múlt évben mennyit lehetett kaszálni. Nem a BUX-t kel nézni ( de ott is volt haszon ), létezik olyan papír is, hogy OTP, MTEL, MOL, Richter! Akik ezzel foglakoztak nem hiszem el, hogy vesztettek, ha igen akkor valamit nagyon elrontottak.
jo oke a csaje longra megy, de ez igy mi ? a szamok magukert beszelnek sovany haszon, es megneztem az 1 evvel azelotti videjojat is osszehasonlitasnak, olyan mintha hathor nem ok nelkul irna a pmap a nyero 18 szazalek azt joccakat, nyugodtan. oke orszag kockazat ,( de arfolyamra se jon ki a matek mer a juro es usd igy-ugy. mi lesz ? 1 ev muléva 400 as euro nagyjabol, ha megugrik mint par honapja 434 re akkor az mnb beavatkozik, szep lassu csuszo lesz, nincs itt semmi latnivalo), bar berlini az otp vel beterdelt most kirugta magat az rv ,erre irta ishar jo de mennyi ido telt el? a jo oreg alternativa haszon :) legalabb a csaj jatszana turbo certikkel vagy vallalati kotvenyekkel vagy shortolna :DD ugy izgibb lenne latni :) 10 penny sort adnek annak aki megmutatna az itteni pf-es forumosok kozul hogy megy ez nagyban napi kereskedessel a sajat bufije konretan :DDDD
Tudom miről beszélsz, gyakorlatilag kivitelezhetetlen egy társasház felújítása....., pláne ha felújítási alapot sem képzett a társasház, a folyamatos állagmegóvás mellett. -- Egyre nehezebb lesz értékesíteni a lakást, ha a lakóközösség nem jut el odáig, hogy ezzel a hozzáállással a saját ingatlana értékét is erodálja. -- Miért mennél rosszabb helyre??? 1,5 szoba.
Sziasztok, a Kis-Sváb-hegyen van egy társasházi lakásunk amitől az épület felújításának reménytelensége miatt szeretnénk megválni és egy akár kisebb lakást venni, viszont új(abb) házban. Érdemes szerintetek ilyesmibe belevágni mostanában? Ha igen, akkor szerintetek kb. 70M forintból melyik Budapesti kerületben és kb. milyen lakást érdemes venni kiadásra. Előre is köszönöm, ha valaki rászánja az idejét a válaszadásra!
na kezdjuk. a kiscsaj par videjojat jo' megneztem.a komplett portfoliojat felnyomta a netre szerintem valahogy nalam is nezett volna ki elso blikkre ha belevagok, par millaval ,egyedi rv nemi magyarazatokkal ecsetelve nala de erdekes videjok , bar ahogy nezem nem fundamamenatalis buffettes hanem nemelyik erzelmi dontes nala de van azert racionalitas is, viszont ahogy a balazs bence mondja a videjojiba a tozsde cifra vilag. https://www.youtube.com/watch?v=brk2E-PUKIk&t=804s hat a tozsden nem latom azt a huhdenagy nyereseget , oke van osztalek is de akkor is ez sovanyka.15 percnel ott az osszegzett portfolio hat a hozam nagy reszet az allamkotveny adta. es ezert reckirozik ez sovany rendben hosszu tav 20 ev oke, csinalja , - a te ajanlasod msci es tarsai fejlett vilag etf . de most minden ath . viszont a kiscsaj a teljesen teljes beker arat nem mondja mire megvette azt a nyavajas reszvenyt, mert ugy igazsagos na itt van egy osszehasonlito a brokikrol es dijaikrol https://www.youtube.com/watch?v=SurgIZNMG4A erste kbc ib stb alapszamla meg tbsz szamlavezetes, bet-es nemzetkozi tranzis vasarlasok (es ez meg apropenz amiert o vasarol igy dragabb, amire felhivtad a figyelmemet 1 hete az erstes topicban, van mini limit hogy gazdasagos legyen ) ,osztalek ado, kiutalas, beutalas, stb ( nana hogy videki prosztokent extakszovos vagyok most mbh lett a sok fuzio utan ) szoval ez nekem fejvakaros hogy hogy eri meg ez a sok maszlag az izgalmat?? Megeri? Igen . kilonben nem tanulmanyoznam a temat. raneztem berlini alapkezelojere is es nomadera is bar az ove aktiv magyaru semmi dolga vele de a koltsegek ? hajnalba nyomkodtam a bamosz oldalt hat ezek az alapkezelok se olcso gyereke ami vegul marad. de legalabb egy piaci korrekcional hamar kiugranak szemben az etf.ekkel fejvakaras van
Azt akartam írni hogy, 25%-os jtm-nél szerintem felesleges fizetni. Inkább költsd el bármi másra. Aztán rájöttem, hogy sokkal többet költök én vagy bárki más tök fölösleges dolgokra havonta... így végülis ha jobban alszol már megéri.
Ingatlanadó: Nem gondolom, hogy rövid távon lenne belőle valami ha lesz is szerintem nem fog gondot okozni azoknak akiknek több ingatlanuk van. Persze lehet arra gondolni hogy összeszakad a piac. Én kétlem. Gondoljunk bele, hogy pl mostanság szegénynek és gazdagnak is sok esetben jelentősen megnőtt az élelmiszer ára... és még is túlélték valahogy az emberek. Kevesebbet vásároltak. Spóroltak stb'... Pedig ha 5 évvel ezelőtt az olvastuk volna ami történt, akkor lett volna pár ember aki teljes összeomlást vízionált volna.. lehet én is.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link