Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Szerencse, hogy nem te hozod a donteseket. Igy is eleg erosen billeg a forint egy ideje. Eleg konnyen vissza tudna szabadulni az inflacio es elesni a forint.
Na ennek rendesen levitték az árát, gondolom egy érdeklődő se volt.https://ingatlan.com/35438431?mbpid=210849362&hf=1&utm_source=Hirdetesfigyelo&utm_medium=email&utm_campaign=2026-09-22&utm_term=3852698&utm_content=elado%2Blakas%2B2-szoba-felett%2B1-m2erkely-felett%2Bhuvosvolgy%2Bkurucles%2Blipotmezo%2Bnyek%2Bpasaret%2Brozsadomb%2Bverhalom%2Bvizivaros-ii%2B60-115-m2+price
mi a magyarázat erre? az hogy a hatalom szerint nincs ezzel baj. így hagyják hogy így legyen. miért jó ez így? nem jó. csak nem számít annak aki tudna változtatni rajta. miért kell így maradnia? mert a hatalmat nem érdekli. ( -- ettől függetlenül nyomott áron átveszek dunai panorámás, közvetlenül a parton lévő emeleti lakásokat. :D )
Pontosan így vagyok ezzel, főleg hogy 1-2 havonta megyek haza, hazatérek a város legdrágább részére és úgy érzem magam, mint mucsafalván. A kerítésen belül már jó.
Borzasztóan unalmas ez a holland rendezettség, hatékony közlekedésszervezés és tisztaság. Mennyivel jobb a pesti káosz, ahol a járdán is a feltörő gazt, az úton a kátyukat kerülgeted, rendezetlen zöldterületekkel, betonelemes vagy fémlemezkerítéses házakkal. Akárhányszor visszatérek külföldről, mindig feltűnik, hogy mennyire igénytelen a környezetünk.
Elnézést, ha félreérthetően fogalmaztam, még csak véletlenül sem néznek ki ugyanúgy az utcák, valamiféle harmonia viszont többnyire van. Van amit szokni kell például a belvárosban nemegyszer a régi épületek közé betesznek egy sokkal magasabb modern épületet, ez Budapesten nem lenne szerencsés. Emellet tisztaság van és rend amerre járok (otthoni xii, ii kerületnek megfelelő presztizsű környék), én társasházban lakom, a lépcsőház és a lobby ragyog, a ház körüli park pedig olyan amit otthon nem látni sehol, a sövények olyanok mintha lézerrel vágták volna, virágok mindenfelé, elöttünk egy hatalmas platánfa, elötte egy tó. És ez szerintem az alsó középosztálynak, középosztálynak a jellemző lakhatása.
" Itt Brüsszelben még három év után is csodálkozom azon a rendezettségen és összhangon ami az utcaképeket jellemzi. Budapesten miért nem lehet erre törekedni? Téged ez miért zavarna? " -- Par ev hollandia utan fel akartam magam kotni, borzaszto depresszios, egesz utcak nenzek ki ugyanugy, hazak, szinek, stb. Elsore, huha erzes, aztan par ev es tragedia, feludules volt portugaliban lenni, a szines ossze-vissza kavalkadot nezni, lehetett setalni, nem az volt hogy lattal 1 utcat es ismered az egesz orszagot, hanem minden haz/utca egy elmegy.
Egyetértek amit írtatok de sokak április óta még mindig akkora buborékban élnek, hogy ha az kipukkad lehet egy erős népharag lenne ami nem vezetne semmi jóhoz. Persze biztosan vannak olyanok akik röhögnek a markukba és mást csináltak a megmaradt pénzzel de nem Ők a jellemző réteg. Tényleg jó lenne ezt az agymenést megszüntetni és szembenézni a valósággal.
Pedig, a II. és a XII. kerültenek is nagyon szigorú településképi szabályozása volt a háború előtt és így alakult ki egy nagyon vonzó lakókörnyezet, amit aztán kicsit sikerült tudatosan megválltoztatni a háború után, de még mindig nem olyan módon, mint ez mai igénytelenség. Kikértem a levéltárból a házunkra vonatkozó dokumentumokat és én is nagyon meglepődtem. A cselédház esetében a hatóság kötelezte a tulajdonost, hogy egyes helyiségekben több természetes fényt biztosítson. Másik eljárásban elbontattak egy tyúkólat, harmadikban 1930-ban elbontatták az akkor felépített "Garage"-t, aminek a tervei szintén megvannak, nagyon szép épület volt, csak nem tartották be a kerítéstől való távolságra vonatkozó szabályozást. De ha körülnézünk a mai Budapesten, unikumnak számítanak az olyan helyek, mint a Wekerle -telep, vagy Napraforgó utcai kísérleti telep, ahol egységes utcaképet terveztek, a kerítéstől, a világításig mindent. Itt Brüsszelben még három év után is csodálkozom azon a rendezettségen és összhangon ami az utcaképeket jellemzi. Budapesten miért nem lehet erre törekedni? Téged ez miért zavarna?
Amikor kiderült, hogy szeptemberben mégsem vezetik ki, engem is sokkolt. Ugyan ez az OSP szigorításával kapcsolatban. Ugyan ez az üzemanyaggal kapcsolatban. Ideje lenne a populista megfelelési kényszert befejezni végre...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link