Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A jegybank elnök úr bizonyára lázas munkában már keresi a megoldást. Valószínűleg már meg is találta, csak pontosítani akarja, hogy akkor festményt vagy zongorát kell-e venni a forint megvédése érdekében.
Na ezért vettem a hosszabb ideig tartó infláció követő 2029/I PMÁP-t. "könnyen kialakulhat egy önerősítő ciklus, ahol szinte természetessé válik – mint a 90-es években volt – minden évben 10-20% infláció és béremelés, így alakulhat ki pár hónapnyi szenvedés (recesszió és magas kamatszint) helyett sokéves magas inflációs és kamatkörnyezet. http://www.zsiday.hu/blog/lehetetlen-h%C3%A1rmass%C3%A1g
A lusta, élősködő, helyezkedő, gerinctelen és pöffeszkedő népben sajnos igazad van. Ady is zseni volt, meg Féja Géza is, meg Márai, meg még egy sor ilyen ember. Ja, ez a primitív horda pedig kinyírta, kivégezte vagy elüldözte őket szinte mind. Teljesen érthető, amit a jövőkép hiányáról írsz, meg így is van, de azért banyek! A ruszkik újbóli bevonulása nem a '70es évek (viszonylagos!) biztonságára és vidám barakkjára hajazna, hanem a '44-'45-ös rémálomra, v. Mariupolra! Doxáról Doxára az megvan? Ha az a lehetőség, h. török, ruszki v. német félperiféria (született gyarmat) lehetünk, akkor zsigeri tanulság, h. az utóbbi a legkisebb szívás. Aki ez után a XX. sz. után a ruszkik szekerét tolja itt, pláne érdemi pozícióban, pláne egy bizonyos életkor fölött, azt rá kéne bízni a szerbekre, h. pecázzák ki Belgrádnál. Én a bármilyen áron való elégtételt várom a gazdasági összeomlástól. De az lehet, h. csak pár, nem bekamerázott faluban lesz vmi helyi főmufti elintézve.
""Nekem se adtak semmit ingyen. Csak munkával lehet pénzt keresni. " ❓ Vagy arbitrázssal.😃 És ehhez még pénz se kellett. Más pénzét használom (3,24% fix kamatozású szabad felhasználású jelzáloghitel, anno 2020. 02.) és ketyeg a kamat PMÁP 2029/I-ben 11,75 %-os kamaton. Jövő év február 22-től meg 15 % kamaton. Gondolkozz és gazdagodj. 😃
" Aki nem boldogult eddig vagy most is az menthetetlen. Nekem se adtak semmit ingyen. Csak munkával lehet pénzt keresni. " - tisztesseges hozzallas kapsz is egy pluszt tolem :)
Igen, otthon kineveltek egy olyan társadalmat akinek sajnos nincs rálátása az életre se! Nem véletlen mennek el azok az emberekvagy családok akik többre hivatottak.
Ez Kádár lusta népe, de sokkal butább annál. Most mentik a CSOK osokat. 3 év múlva lesz egy újabb idióta családtámogatás, arra is raugranak sokan, elusznak, majd azokat is mentik. 40-es éveim közepében vagyok, bár kicsit kesonek tűnik, de én ezt az idióta országot ott akarom hagyni. És ami a legnagyobb baj : teli van szakmailag nem elég jó, idegen nyelvet nem beszélő, rossz indulatu, lusta, erkölcstelen emberekkelaz ország. Ezt nehez megváltoztatni.
Ja ez lehet, kettőt is ismerek aki úgy hirdeti a házát hogy városi lakást becserélne. Más: Haver konténerek felhúzását tervezi munkásszállónak kiadni őket. Azt mondja nagy a megtérülés. Van erre rálátása valakinek? Számolt már ilyen matekot?
Balogh László / ingatlan.com https://telex.hu/gazdasag/2022/10/03/ingatlan-haz-lakas-hirdetes-elado-lakaspiac-ingatlanpiac 2015 óta nem hirdettek meg annyi házat eladásra, mint idén, szerinte ez
részben annak köszönhető, hogy sokan még jó áron igyekeznek túladni a
magasabb energiafogyasztású és nagyobb alapterületű házukon, és ez egy
olyan eladási hullám előjele lehet a házak esetében, amely a téli
hónapoktól kezdve tetőzhet. Szerinte kérdés, hogy a házukat eladó tulajdonosok közül hányan jelennek
meg vásárlóként a lakások piacán, és mekkora extra keresletet
generálnak majd ezek iránt. A házakból lakásba költözők ugyanis támaszt
adhatnak az eladó lakások árának.
Budapest agglomeráció tapasztalatok egy ingatlanostól forrás:https://tudastar.ingatlan.com/hirek/igy-lehetsz-a-licit-nyertese-ha-gyorsan-akarod-eladni-a-lakasod/ "Némileg visszaesett a piac, ezt
jól jelzi, hogy míg korábban naponta 12-16 hívást is kaptam az eladó
lakásokkal kapcsolatban, most egy-egy nap is eltelik úgy, hogy meg sem
csörren a telefonom. Jó hír viszont, hogy eltűntek a „lakásturisták”, és
csak azok maradtak a piacon, akik a tényleges ingatlanszükségleteikre
keresnek megoldást, így nagyobb százalékban tudok értékesíteni. A
nagyobb méretű ingatlanoknál egyértelműen áll a piac, ott az árak
csökkenésére számítok. Most leginkább a 40-70 millió forintos ingatlanok
pörögnek, ezekre van a legnagyobb kereslet." "Mindenesetre az ügyfeleim körében erősen visszaesett a jelentősebb hitelt felvevők köre."
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link