Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Saját adatbázis, az adat pedig kincs. Olyat is megtud majd az OTP, amit a com és a többiek nem, vagy az OTP nem tudott megszerezni ezektől. Kiváló elemzéseket tudnak majd készíteni saját maguknak, ha lesz hozzá megfelelő adatbázis.
„Az OTP Csoport márciusi bejelentésével összhangban elindította online ingatlanhirdetési oldalát. A csoport által felvásárolt oldalak (startlak.hu, költözzbe.hu, újotthon.hu) közül első lépésben a startlak.hu olvadt be az új portálba. A magánhirdetőknek három hirdetés ingyenes feltöltésére lesz lehetőségük.“ https://bit.ly/3Cd1noc
Nekem csak a "gusztustalan" és "visszataszító" jelzők jutnak eszembe. Ezek a szalonképesebb . fórumképesebb kifejezések. ---- Patológián jattolnak -- miért nem vagyok meglepődve ebben az országban ezen?
Szép történet, a szóban forgó ingatlanosról csak annyi a véleményem, hogy ő a szakma legeslegalja (nagyon-nagyon finoman fogalmaztam, ha leírom, amit gondolok róla, örök kitiltást kapnék).
"A családtámogatást tovább szélesítjük, december elején alakítjuk ki a 2023-as költségvetés végleges formáját, abban már új családtámogatási intézkedések is megjelennek majd - mondja a miniszterelnök." További áremelkedést várok.
Én nem annyira, de idősebb rokont találták meg vezetékes telefonon. Kihívtuk, hogy legalább mond valamit, mennyit érhet, meg én kíváncsi voltam, mégis honnan tudja ez egyből, hogy valaki meghalt. Hát a patológián jattolnak állítólag, de nyilván a kapcsolatait meg a helyismeretet mondta. Amúgy ugyanezt a rokont nemrég levélben is megkeresték egy nyaraló miatt. Itt csak olcsón akartak volna venni, de az se jött be, sokkal többért adtuk el.
Akkor pár tisztázásra szoruló dolog még: - fix: csak három örökös van - végrendelet : igen ezt nem tudjuk, hogy van-e- - feleség: milyen feleség, milyen élettárs? Ilyen nincs ez fix - még előző hozzászólóhoz : jelzálog , szolgalmi, haszonélvezet kizárható --- mint említettem láttama tulajdonilapot betekintéssel. Ez mind rajta lenne. - elővásárlási szerződés van -e : ezt nem tudjuk, de lehet tulajdonin ez is rajta lenne? ez kérdés.
Nem biztos. Ha idős ember hal meg betegség után az nem éri felkészületlenül az örökösöket és lehet, hogy gyorsan túl akarnak lenni azon, amin túl kell lenni.
Igen, sajnos igazad van. Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy rossz érzéseket váltok ki. / Egyébként 3 lánytestvérről van szó, akiknek az édesanyjuk halt meg. / Ha nem nyomna minket bizonyos dolgok miatt az idő, nem lennénk döntéskényszerben, meg se fordulna a fejemben az ilyen korai keresés. Nem (csak) befektetési célú ingatlanvásárlásról lenne szó. Azt azért hozzá tenném, hogy simán lehet (kisebb az esély) , hogy abszolút nem nyúlok semmilyen darázsfészekbe, teljesen hidegfejjel állnak a testvérek az egész szituhoz, már jóval a néni halála előtt megegyeztek, hogy eladják ha ő meghal és kész. --- Nem mindig olyan bonyolult az élet. (Ilyenre is láttam már példát. )
Kíváncsiságból ránéztem a .com legalsó részére: országos, 5M alatt, ház. 898 találat, itt gyakorlatilag nincs
ismétlődés. Az első 7 oldal ár teteje 2,5M. 3 fő problémára oszthatók: 1. lakhatatlan falu, csomópontoktól
távol, nulla közlekedés, okt., eü, kereskedelmi infrastruktúra és munka, és/v. idegenforgalmilag érdektelen
hely. 2. nagyon gáz település (pl. Ózd). 3. az épületek kb. fele évek óta láthatóan lakatlan és/v. emberi
lakhelyként értelmezhetetlen Európában, v. már omlik. Ezek mind benne vannak a KSH lakóing. statban.
Valójában nem léteznek. Múltkor itt 600 ezerre tippeltem a "nettó bontás és helyette nem kell és nem lehet
építeni" kategóriát, de ha most hozzá fognak csapódni azok az akár csak 20-40 éves hodályok, amiket
tisztán anyagi okokból, v. műszaki bonyolultság miatt nem fog senki korszerűsíteni, és nem lehet
értelmesen több, kisebb lakást kialakítani, akkor inkább 1 millió körül lesz, ami ennek a rövidlátó
társadalomnak a fejére dől. A bennük lévő, még használható építőanyag, tüzelő stb takarékos visszabontására, szállítására nincs képzett, lelkiismeretes munkaerő, se központi szándék, egyénileg csak kínlódás évekig. Szomorú, na.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link