Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Vannak akik sokadjára sem akarják megérteni mi az irány... utána meg megy a hiszti hogy nem teccik a stílusom. Illetve szokás szerint a bérlakásprogram IS olyan hogy szereti az ebben érdekelt kisebbség előadni úgy hogy ez a többség igénye. Hát nem. *** Azt mondja meg valaki aki követi az újlakás árakat, hogy most lát-e változást és milyen irányba. A nagy építtetők rendelkeznek kormánykapcsolatokkal és biztos leszivárgott már hozzájuk valami, ha nem is minden részlet de az irány. Ilyen horderejű bejelentésnél szinte biztos hogy valami idő előtt kitudódik legalább egy szűkebb körnek.
https://vasarnap.hu/2020/09/19/varga-mihaly-szerint-celzott-adocsokkentest-is-bevethetnek-a-gazdasag-fenntartasahoz/ " a hitelmoratórium meghosszabbítása pedig segítheti az átmenetileg nehéz helyzetbe kerülő családokat és vállalatokat – mondta."" "Varga Mihály kifejtette: bár a tavaszi gazdaságvédő intézkedések eredményt hoztak, azok sem elegendők ahhoz, hogy Magyarország kivonja magát a világgazdaság negatív folyamatai alól, így idén 5-6 százalékkal eshet vissza a magyar GDP, ehhez 7-9 százalékos költségvetési hiány társulhat, az államadósság pedig az év eleji 66 százalékról a GDP 76-78 százalékára emelkedhet."
Új tippek: 1. 3 megszületendő gyerek esetén mindkét szülőnek SZJA mentesség élete végéig. 2. 3, vagy több megszületendő gyermek esetén 60 éves nyugdíjkorhatár a szülőknek.
Bár szerintem ha komolyan akarják gondolni a nagyobb számú lakóingatlan építését, akkor vissza kell fogniuk az állami építőipari megrendeléseket, de azt meg az eu pénzek miatt nem nagyon akarják.
Neveznék a tippjátékra. Elolvastam párszor a cikket a meghallgatásról, megnéztem Banai Ádám beszédét a konferenciáról, és ezek mentén próbálok elmélkedni. - Szeretnék ha elkezdődne a bérlakáspiac fehérítése, fejlesztése, támogatása. A fehérítés, és támogatás összevonható, ha a bérleti díjra szja visszaigénylési lehetőséget adnak ingatlan nélküli házasoknak, sőt turbózható, ha gyerek esetén nő a kedvezmény ("nem születik meg az első gyerek" probléma feloldási kísérlete). Az igénybevételhez kellene a szerződés, és valami bérbeadói nyilatkozat. Ettől talán több lenne a normális szerződés, és több bérbeadó érezné úgy, hogy adózni kellene, mert szem előtt van. - Bérlakásprogram: Nem nagyon van ötletem. Adótámogatások, kedvezményes hitelek vég nélkül (mert mint hallottuk, évi 15% alatt nem buli kiadásra építeni magyarisztánban....). - Családvédelmi akcióterv 2.0 -> Emelik az összegeket és/vagy növelik a kamattámogatást, bv 100%-ig mehet önerőbe. - Minden Idők Talán Legnagyobb Otthonteremtési Programja: Első vásárlóknak 5% ÁFA visszatérése határozatlan időre (vagy 0 ÁFA), járulék 0 HUF (értékhatár 60 millió). Az építőcégeknek korszerűsítésre, hatékonyságnövelésre nagy támogatások (lehetőleg EU pénzből).
Mostanában ritkán járok arrafelé, de amit olvasok az alapján a környék fel fog értékelődni. Már ott a négyes metro és folynak további fejlesztések a vasuti vonalon is. Ez a környék még kinőheti magát egy kis kerületi központnak is.
Tipp játékra: 1. Új első lakás áfa 0% + illeték 0. 2. Használt első lakás Budapest kivételével illeték mentes + felújítás 1 millió adókedvezmény 3. 3%-os államilag támogatott ingatlan hitel 30 évre fixen, amennyiben legalább 1 gyerek születik 3 éven belül, 2%-os ha 2 születik 6 éven belül, és 1% ha 3 születik 10 éven belül. 4. Jolly joker: 5 gyerek 15 éven belül, 0% hitel, 0% áfa, 0% illeték.
Én ilyet tényleg most láttam először. Láttam már konvektoros panelt, panelból épített családi házat, házközponti folyó melegvizes szecessziós bérházat, de ilyet... minden nap tanul valamit az ember.
2014 februárban már az újságok is megírták, hogy:"A
piaci kamatszintnél akár háromszor magasabb hozam is elérhető az
ingatlan-befektetésekkel. Ezek közül is panelba és garázsba érdemes fektetni, mert ez adható könnyen bérbe." Meg a panelnak volt nagyon nyomott az ára.
De hát mindig vannak ellenérvek, amik megzavarnak egyértelmű helyzetben is.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link