Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Annyira fogynak, főleg Bp-n, h az Indextől kezdve a Radio-1-n át, csak a reklámok és a szponzorált cikkek jönnek, h milyen jó busines az....;) A Ráday Boráros felőli végén van egy új építésű, ahol még mindig lehet belőle kapni, lásd (Bakáts téri irodájuk), ugyanez a cég árul az Erkelben is, meg ha jól tudom a Lónyay közepén is. Na most az első kettő már vagy 3-4 éve épül folyamatosan... Ezennel át is adnám az akkor befizetőknek az Arany BALEK szobrot:) És ez a Körúton belül, mi lehet azon kívül vajon...
kihagytad a havi 900 ezres fodrászokat. ők egyébként különösen okosak, mert direkt tömegközlekedéssel és 10+ éves kocsival járnak, nehogy feltűnő legyen
Ismetlem: SZJA 17.& (3a ) bek.szerint a berlo altal megfizetett kozos koltseg a berbeado ingatlan-berbeadasabol szarmazo bevetelenek minosul. Tehat ha a berbeado ezt beszedi, adoznia is kell utanna. NEM VONHATJA le a beszedett kozos koltseget az adobevallasaban koltsegkent. Nem azonos a helyzet a rezsidijjal. Meg kell nezni pontosan a torvenyt.
Persze igazad van. Impu hozta fel amúgy a témát, úgy látszik nem tudja megemészteni, hogy meg manapság is lehet jó üzletet csinálni lakas vétellel és kiadással.
Nem egeszen igy van: 2019. januar 1-tol kiegeszites kerult az SZJA trv -be, mely szerint a teteles ktg. elszamolasnal a berlotol a kozmu dijakra atvett (aram, viz, stb) osszeg nem minosul bevetelnek.
Sok értelme nincsen erről vitatkozni. A gyakorlatban a bérlő fizeti az Y ezer ft közösköltséget. Az X ezer ft bérleti dijat a tulajdonos megemeli Y-nal. Igy a bérlő fizet: X+Y ezer ft-ot. És a tulajdonos befizeti a közös költséget, amit az adóbevallásnál költségként elismertet (ugyanúgy mint a rezsit, ami hasonló költség.)
Kozos koltseg fizetese: valoban, a berbeadok a szerzodesben nevesiteni szoktak a fizetendo kozos koltseget, es atharitjak a berlore... DE:!!!! az SZJA 17.& (3a ) bek.szerint a berlo altal megfizetett kozos koltseg a berbeado ingatlan-berbeadasabol szarmazo bevetelenek minosul. Tehat ha a berbeado ezt beszedi, adoznia is kell utanna.
Oké, nézzünk egy szavazást! Nyomjatok FEL nyilat, ha szerintetek a bérlő fizeti a közös költséget (úgy, ahogy van) LE nyilat, ha a bérlő helyett a tulajdonos fizeti a közös költséget a kiadott ingatlanban.
Nem a Te szokásudrúl böszélek hanem a realitásrúl. A kozos koltseg a tulajdonost terheli mint állandú és kalkulálhatú kts. Kissé gusztustalan átterhelni.
Olyat füzettetsz ki Véle amihö semmi köze. A lakásud és a ház biztosítását a ház karbantartását és ollan további koltsegeköt amit akko is füzetnél ha senki nem lakna az ingatlanban. Ez csak egy habzó szája vadkeleti szokás.
Az ok, hogy nem vagyok neked szimpi. - De hogy ennyire nem vagy képben a kialakult szokásoktól ( nem csak nálam hanem mindenhol , legalábbis vidéken mindenhol ) és ezt projektalod arra, hogy én mindenkit ledaralok...😀😀 - Amúgy ha csak ilyeneken tudsz belekötni akkor az jó! Ezek komoly érvek!😀 - Kb olyan komoly érvek minthogy minden a felét éri! 😀👍
ember, életedben nem béreltél vagy adtál ki lakást? :D nálam az ingatlanadó is benne van, azt is a bérlőim fizetik. és ez nem a vadkelet, hanem NY-Európa egyik nagyvárosa.
Nem témábavágó, de tudnál abban tippet adni, hogy pl. a 1104-es irányítószámon 15-30 millió között kb. hány alapadatot tudok megvenni az elmúlt fél évből az IG01-el?
Józan ész. Ennyi. Mi köze egy bérlűnek egy tulajdunlásho kötött átalányho. De Té nem érted mert lédarálsz mindönt és mindönkit. A vagyonbiztosításudat is áthárithatud meg a felújítási alapot is.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link