Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A minap beszéltek nekem egy helybeliről, aki el akarja majd adni a házát, hogy beköltözzön pestre, de hogy olyan nagy a különbség, hogy még gondolkodik rajta. Aztán összesítettem én is, hogy a nyugdíjpénztárakat nem számítva, ha sikerülne is mindent pénzzé tennem, akkor se tudnék 100m összeszedni, pedig volt néhány jó húzásom korábban. Inkább valahol 85-90m körül, de akkor tényleg úgy számoltam, hogy jó áron el tudnám adni a házat és a lakást is. A nyugdíjpénztárat meg a vésztartalékot nem számolom, azokhoz elvből nem nyúlok. Nyilván ez csak elméleti mert egyik kéglit se fogom eladni. Hitelt nagyjából ezt a 20-25m bírna el a család úgy, hogy az nem borítaná a költségvetést. Ezért is ennyit vettem fel arbitrázsra. Tehát ha hagyni szeretnék valamennyit illetékre, ügyvédre, felújításra, akkor 100m körül nézegethetnék, ha mindent felégetnék magam mögött. Egyszerűen nevetséges milyen lepusztult sz.rok vannak 100m körül. Tehát megállapítottam, hogy én is kiárazódtam végérvényesen a kicsit is jobb budapesti környékekről. Akkor egy olyan ember, akinek nem volt lehetősége vagy mersze meghúzni pár ingatlan adás-vételt, hogyan tudna már budapesten bármi kicsit is igényesebbet venni? Hihetetlen tényleg ami itt folyt ebben az országban és főleg a fővárosban. Ezért is jön majd egy nagyon komoly korrekció, mert a zárak teljesen torz mértékben eltértek a zemberek lehetőségeihez képest.
Ez nagyon dúrva adat, ennyi élhetetlen fiatalt, döbbenet.: "2019-ben a 18–34 éves magyarok 62%-a még nem hagyta el a szülői házat, szemben a 2005. évi 50%-kal.
szép az összefüggés a későbbi kiköltözés és a gazdaság helyzete alapján (második ábra). Eddig mit tudtál felhozni a kivándorlással szemben? Olcsóbb a lakhatás, előbb lesz sajátod. Aha.
Minél több a mamahoteles aránya egy országban a felnőttek közül, annál szakadtabb egy ország. USÁban 25-34 közöttiek 10 %a él mamival, nálunk 40. Érezzük a különbséget...
Vajon mi miért fogyunk? https://alapblog.hu/no-a-szomszedos-orszagok-lakossaga/ ""20 éve megegyezett a cseh és magyar populáció valamivel 10 millió fölött, ma 10,7-nél járnak, 1 millióval (!) több cseh polgár van, mint magyar, több fogyasztó, több adót termelő munkavállaló, jobb korfa"" ...No meg drágább ingatlanok 👍.. .""A születésszám a gazdasági növekedéssel emelkedett (90 000-ről 110 000 fölé, a magyar 90 000), a halandóság nem romlott (évi 110 000 halálozás vs. magyar 130 000), eltűnt a természetes fogyás. Másrészt évi 30-40 000 fős nettó bevándorlás van, ezek együtt alakítják ki az egészségesen, lassan növekvő népességet. És a csehek kevesen is vándorolnak ki, hiszen a volt keleti blokk országai közül náluk a legmagasabb az egy főre jutó GDP és így a fizetések is."" És a bónusz: ""1-2 évtized és Ausztriának, aki 20 év alatt behúzott majd 1 millió állampolgárt, több lakosa lesz, mint Magyarországnak, ami soha nem fordult elő. Pláne, ha addig még átköltözik pár százezer magyar."" No comment.
Azt mondom h ennyiert 1500nm panoramaval mar soroksaron is megerdemel egy megtekintest, persze valoszinu, h ha oda mennek nem ez a latvany fogadna, egyszer autoztunk arra amikor meg kevesebb penz volt a projektre es hat elegge vegyes erzesem volt, vannak szep hazak, de kozbe foldutak meg a kornyezet tiszta lepukkant egy-egy uj utcat leszamitva.
http://soroksar.hu/keruletunk/tortenelmi-attekintes A hivatalosan elfogadott soroksári városrészek között Soroksár-újtelep és a Millenniumtelep szerepel. A lakosság körében ismertek, és használtak még a következo elnevezések: Apostol-hegy, Bólyai –lakótelep, Duna-hegy, Juhász-hegy, Molnársziget, Ócsaihegy, Orbánhegy, Peres-hegy, Péterimajor, Vargatelep, Wesselényitelep, Zsellérdulo, Szentlorinci úti lakótelep.
Szerintem ezt el kell engedni.... amíg a bulinegyed itt van a város szívében, addig itt nem sok minden fog változni ezzel kapcsolatban. Mások meg pont ezért szeretik.... én úgy vagyok vele, hogy inkább jobb meglovagolni a hullámokat, mint szembemenni vele. Ha meg változik a helyzet, akkor ahhoz alkalmazkodni.
A belvárost tényleg szétb.szták a rövidtávúval meg a bulihelyekkel. Lehajtott fejjel kell járni, hogy a csapdákat, a hugyot, sz.rt (ember és kutya és meg még ki tudja milyen állat), hányást meg az eldobott kotonokat kerülgesse a zember, ez mindent elmond a helyzetről. Azt is tudni kell, hogy ezek a kis lakások az aránytalan nagy belmagassággal szinte az összes úgy jött létre, hogy a régi polgári kégliket feldarabolták a nagy lakáshiány idejében és így is maradtak. Mert BP-nek volt 2,1m lakosa a csúcson + 2-300e tanuló és itt dolgozó (tömve voltak a munkásszállások) és utána csökkent ugyan a létszám, de magánkézbe kerültek a lakások. Vannak emberek akik szeretnek, szeretnének a belvárosban lakni és ha a bulizást meg a rövidtávút kiszorítanák, akkor ezek a lakók újra jól érezhetnék magukat. Az újlipóton mászkálok többet, de ott lakni kizárt, hogy laknék a jelenlegi állapotában.
Bocsi, de ezzel vitatkozom. Futok rendszeresen aránylag nagyobb távokat, olyan 8-15-20 km/ alkalom. Nincs ez másképp akkor sem ha fent vagyuk Bp-n. Ilyenkor korán szoktam indulni, olyan 6.30-kor szoktam indulni és általában vagy a dunát követve elmegyek a Margit hídig és a másik oldalon vissza vagy elmegyek a Feneketlen tóig és ott futok pár kört és vissza. Olyan is volt csak úgy kiváncsiságból bementem a Deák tér, Bazilika környékére - Szóval a lényeg, hogy ebben az időben pont látom azt, hogy mi volt a helyzet elöző éjszaka. - És meg kell mondjam, hogy mind belváros központi részén mind a Feneketlen tó környékén nagyobb a romeltakarítás mint a Ráday-ban...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link