Ne támogasd a szankciókat! Addig ne várjad a "kiszámíthatósagot" a vállalkozóktól. Tudom ezt várjatok mint filozófiai utmutatást a kormanytól, de ez nem csak a kormánytól függ. Sosem emlegették!
Azösszes "tényeiteket" sorra elővettem! Ha azt hitted minden tényetek az egyetlen megoldást tartalmazza, abban nincs szerencsétek. De ragaszkodtok a propagandátok terjesztéséhez, ami nem veszi figyelembe a valós gazdasági és pü. történéseket. Mindenben csakafidesz, csakafidesz! Ebből semmi jó nem valósult meg eddig, a nem csak fidesz által szorgalmazott dolgokból. Mert kerülitek a megtörtént gazdasági eredmények értékeit.
A mainstream állásponttól eltérő vélemény mióta jelent őrültséget? Az lehet, hogy egy ilyen kvalitású személynek más képe van a világról, mint az átlagembernek, és talán ezért is érhette el azt, amit elért. De ettől még nem lesz őrült valaki a szó pejoratív értelmében.
Szóval én hazudok, szerinted. Az a cél még nem jutott el a tudatodig, hogy utánanézz és megcáfold azt, ami szerinted hazugság? Összevissza írsz mindent a hozzászólásaimra, aminek köze nincs sem a valósághoz, sem a logikához. No jó, tegyük fel, hogy nem mások megtévesztése céljának szándékával teszed, csak tudatlanságból. Persze, akkor tegyük hozzá, hogy a szorgalom tudatlansággal párosulva mindennél rosszabb! :)
Pont ez jutott eszembe. Mintha musknak az utóbbi években folyamatosan elment volna az esze, egyre vállalhatatlanabb a fickó. De aztán lehet, hogy korábban is ilyen gáz volt, csak akkor kevesebbet nyilatkozott és így nem volt ennyire feltűnő.
És te ezt teszed ma Magyarországgal. Elon Musktol meg szörnyűnek veszed, ha azt mondja amivel tulajdonképpen egyetértesz. A szoroszt meg ne is említsem.
Neki sem filozófiai, sem más, társadalomtudományt érintő tudása nincs, mivel a tudás "a valóság felfogására, megértésére irányuló tudatos emberi tevékenység; megismerés. A tudás elmélete, területe, logikai törvényei."
Bocs, hogy beleszólok, de ahogy látom, te még egyetlen neked nem tetsző tényt se voltál képes befogadni... Vagy elrebegni, hogy igen, sajnos ez vagy az igaz... Olvasd magad vissza... Te beszélsz "filozófiáról"? Tényleg az lehet a szakterületed :-)))
Szerintem a suszter maradjon a kaptafánál, mert az okoskodó kijelentések valótlanságokat tartalmaznak. A keresztény egyház alapítója bizony Jézus Krisztus! Persze, aki előtt van egy klaviatúra és ismeri a betűket is, attól legalább annyi elvárható lenne, hogy ez kiguglizza! Persze, jogos lehet az a kérdés is, hogy miért pont erre venne fáradtságot, amikor a valóságtól elrugaszkodottan összevissza ír mindent, ami eszébe jut. :) . "The definitive passage which tells us Jesus is the founder of Christianity is Hebrews 12:2, which outright calls Jesus the “Founder and Perfecter of our faith.” We can add Hebrews 2:5-11
as a verification Jesus is the Founder of Christianity by calling Him
“the Founder of their salvation.” Christians find their salvation
through Jesus Christ alone. Therefore, we can equate our Founder as our
Salvation (cf. Colossians 1)." . https://www.christianity.com/wiki/jesus-christ/who-is-the-founder-of-christianity.html#google_vignette
Velem nem vagy képes vitázni, mert a filozófiai tudásodat nem vagy képes kiegészíteni. A másik meg az, hogy személyes érdekeltséged van abban, hogy csak arról vitázol, ami eleve eldöntetett, elrendeltetett. Ezért ki kell tíltani azokat, akik ennek nem felelnek meg! És te ezt fennhangon értésünkre adod! Ki hatalmazott fel ilyen feladatra?
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!