E) OpusNagymértékű növekedésről számolt be az Opus az első féléves jelentésében, amelyet múlt héten tett közzé a társaság. Ehhez a felvásárolt társaságok konszolidációja járult hozzá a leginkább, a bevétel a többszörösére növekedett, ugyanakkor a költségek is emelkedtek, amellyel pedig az EBITDA marzs is romlott, és üzemi eredménysoron pedig veszteséges félévet zárt a társaság. Közép és hosszútávon viszont további felvásárlások jöhetnek, ennek első lépését a Tiszántúli Áramhálózati Zrt. megvásárlása jelenti.A féléves jelentés, valamint a további akvizíciók bejelentése sem tudta nagyobb emelkedésre bírni az Opus árfolyamát. A 390-es szintről lefordulva újra 370-ig esett az árfolyam, ahol egy gyengébb támaszvonal húzódik. Amennyiben ez elesik, a korábbi lokális mélypont kerülhet elérésre 350 körül. egyelőre tehát inkább távolodik a 400 forintos szinttől az árfolyam, a hosszabb távú trend pedig enyhe csökkenő, oldalazó maradhat.
NEW OPUS GLOBAL