Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Azért, mert innen felfelé vezet az út. Egy hónapja mondom itt, hogy vége, láttuk az alját, és mindenki azt kérdezi, hogy mit szedek. Akkor szálltam be az emelkedésbe a tőzsdén (USA). Most gondolkozom az olajon, annak is láttuk az alját. Ingatlanpiaccal is ez a helyzet, már ott is élénkül a kereslet. Még talán be lehet szállni a következő emelkedés előtt. Aki ezt nem lépi meg, az év végén eret fog vágni, vagy csatlakozik az itteni síránkozó világvégét váró brigádhoz :-))
Akkor mar csak azt nem értem, hogy miert dontenek lassan csucsot az usa tozsde reszvenyarfolyamok - 4.8 %os GDP nel, es 27 millios munkanelkulisegnel. A kovetkezo honapban - 10%Gdp nel es 50 millios munkanelkulisegnel mekkorat fognak emelkedni a részvények tovabbi +20%ot??🤣 Mit araznak a részvények, ennyire rozsaszin a kozeljovo??
Nagyon jól tették, hogy átrakták elektronikusra. Előtte ez volt a jellemző helyzet :) https://www.youtube.com/watch?v=pHkbzHj6NYs A sok licit függő miatt ez jó a végrehajtónak, de így szinte lehetetlen onnan jó áron bármit is megszerezni. Ennek van lélektana is, még vaterán licitálgattam és bele tud melegedni az ember. Már pár éve, hogy egy festményt hoztam el végül kikiáltási áron a Vaterán, mert egy debreceni galéria automata licitet rakott be a kikiáltási ár -200 forinton. Így a kb 6e forint értékű kis festményt 10,5e-ért hoztam el a végén. A festő a mátrában lakott és egy családi kirándulást terveztem hozzá, mondja, hogy a galériának már vevője is volt a teljes kollekcióra, de nem akarták tőle megvenni rendes áron, csak licittel és most meg könyörögnek neki, hogy fessen egy hasonlót, mert mit adnak a vevőnek? Végül is ráb.sztam én is, bár ajándékba vettem bátyáméknak úgyhogy mindegy is, de rábaszott a galéria is, hogy nem vették meg normál áron, mert a festő se hülye és biztos, hogy drágábban csinál nekik hasonlót.
Ez régen is úgy volt csak buli, mint az az "úriember", aki a haverjaival odament és csúnyán néztek a többi licitálóra, ugye. Még tüntetés is volt az árverés ellen, ez meg simán besétált úgy, hogy már folyamatban volt egy eljárás ellene, de azért árverésekre járt szórakozásból. Egy vidéki rokonom mesélt egy történetet, hogy az ő barátja úgy szerzett meg önkormányzati telket olcsón, hogy rossz emeletre küldte a portás és keresett valakit, aki segít neki és hopp felfedezett egy hirdetményt, hogy önkormányzati külterületi telkeket fognak árverésre bocsátani. Volt ilyen szabály akkoriban, hogy kötelező volt kitenni hirdetményként x napig :) Megoldották, egy olyan emeletre meg folyosó részre tették ki ahova ügyfél csak akkor megy, ha eltéved. Volt nagy csodálkozó szemek, amikor megjelent az árverésen, hogy ez ki f.sz és mit akar? És a történet szerint megállapodtak, hogy egy telket elvihet, nem fog senki rálicitálni, ha kussban marad addig és utána eltűnik. A telek valóságos és a hétvégi ház is amit ráépítettek, mert furikáztam oda a rokonomat már. A történetet lehet, hogy kiszínezték kicsit, de a tulaj meg a rokonom se olyan ember, meg minek találnának ki ilyent. Az biztos, hogy rengeteg mutyi ment és még megy is most is.
A végrehajtó az árverés végéig , bármikor törölhet. Ez a végrehajtást kérő kérelmére vagy a végrehajtó számára átadott tartozás teljes összege. Ilyenkor minden licitáló visszakapja az árverési előlegét.
Ne égesd már magad tovább. Most már harmadszor bizonyitod, hogy halvány gőzöd sincsen egy ilyen licit szabályairól. Ilyen oldalt pedig én is ki tudok nyomtatni. Attól ez még marhaság marad. Kinos ez az erőlködés.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link