Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Akkor sorry, csak félreértettem. Nagyjából én is arra számítok, hogy a szállodaipart fogják nyomni, viszont az nem világos, hogy mi fogja hordani az utasokat, mert a fapados azért sokak számára nem alternatíva. Ehhez viszont légitársaság is kellene, hazai pálya hiányában lehetett volna a LOT is, ami a jelenlegi helyzet miatt nem biztos, hogy bővíteni fogja a budapesti bázist. Szóval az airbnb-s turizmus pótlása nem lesz egyszerű, erre nem igazán megfelelő a fapados modell.
“... Jó de a te állításoddal szemben meg az van, hogy a légitársaságok szűkítenek, leépítenek, csődbe mennek stb. ..” Bocsi, ezt én is ugyanígy gondolom, de ettől függetlenül én csak annyit állítottam, hogy nagyon rövid távon (1-2 hónap) akkor is jönnek a pár eurós marketing jegyek . Az airbnb jövőjét pedig nagyon sötéten látom: és nemcsak azért, mert rövid távon a turizmus visszaesik, hanem azért, mert egy teljesen más üzleti modell lett belőle, mint aminek kitalálták. Az más kérdés, hogy nálunk nem ezért, hanem azért fogják kinyírni, mert Mészáros szállodáinak konkurenciáját látják benne. Béke poraira...
Jó de a te állításoddal szemben meg az van, hogy a légitársaságok szűkítenek, leépítenek, csődbe mennek stb. Biztos fog jönni egy ilyen réteg, de korántsem úgy mint régen. Addig biztos nem, amíg nincs oltás. Másrészt a fapadosoknak 80%-nál nagyobb töltöttség kell járatonként, különben veszteségesek. Ezt meg lehetett úgy oldani, hogy voltak az olcsóbb (10 fontos), meg a drága jegyek, na az utóbbit nem fogják venni. Szóval hozhatja ide a 'hülye angolokat' veszteségesen, csak egy idő után bezárhatja vmelyik a boltot. De amíg több ezres nagyságrendű napi megbetegedés van bmelyik orszákban, addig a nemzetközi turizmus igen necces dolog lesz. Pláne, ha a kéthetes karantén nem szűnik meg, még hónapok múlva sem. De ez most off, viszont ami on, hogy emiatt nem várható rövidtávon az airbnb piac talpraállása sem.
"Az európai és amerikai politikusok (kivéve néhány országot) majdnem haszontalanul pocsékoltak el 4-6 hetet az emberek életéből, a gazdaságból. Sikerült úgy összeomlasztani a gazdaságot, hogy cserébe elég kevés haszna volt: még mindig napi több ezer új eset van Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban. Eközben a lakosság türelme elfogyott, a gazdaság újraindítása elkerülhetetlenné vált, de nem egy majdnem vírusmentes bázisról, mint Kínában, hanem úgy, hogy Európa-szerte még sok tízezer, sok százezer fertőzött van. Ennek csakis egy következménye lehet: mivel a reprodukciós rátát még karanténnal is alig sikerült egy alá szorítani, a "nyitás" után szinte biztos, hogy 1 fölé fog menni, azaz újra elkezd terjedni a vírus. És ez még nem is lenne annyira baj, ha lenne mondjuk 100 fertőzött, mert abból kellő óvatossággal csak sokára lenne több tízezer. A baj az, hogy eleve sok százezerről indulunk, és ebből szinte garantálható, hogy a nyitások után pár héttel, valamikor a nyár folyamán, ismét nagyon komoly baj lesz. Új karanténhoz, a gazdaság ismételt leállításához már nem lesz ekkor elég politika tőke/társadalmi türelem, tehát elkerülhetetlenül menni fog a betegség a maga útján, alternatíva híján mindenki rálép a svéd útra. "
http://www.zsiday.hu/blog/fenntarthat%C3%B3-e-r%C3%A9szv%C3%A9nypiaci-emelked%C3%A9s "Őszintén remélem, hogy valamit rosszul látok, és nincs igazam a fentiekkel, de mivel nem követtük azoknak az országoknak a receptjét akik valamennyire sikeresek voltak (Kína, Tajvan, Korea), ezért a 2020-as évben a járvány fog uralni mindent Európában és USA-ban is. Ebből nem lesz így V alakú fellendülés, hanem egész éves szenvedés, sok gazdasági kárral, és halottal. A befektetők azt hiszik, hogy az élet nyártól lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Attól tartok tévednek. És ha tévednek, akkor ez a befektetési termékek árában is meg fog nyilvánulni. " Ez biza L, vagy U alakú válság lesz.
Olvastad is a cikket? "A Wizz Air arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt nézzenek utána, hogy beutazhatnak-e a célországba, és ott korlátozhatják-e a mozgásukat." Magyarul mehetsz, bevállalva a kéthetes karantént, vagy hogy visszaküldenek. Nagyjából az lesz, mint a beharangozott bécsi bázisnyitással: https://www.austrianaviation.net/detail/wien-wizzair-adaptierte-start-flugplan-bereits/?fbclid=IwAR1snwtir9DJHVO6-kr4cR-5eOenJ8409evAVgBuXUYszCq4wOXSj1_ejUs Kamatmentes kölcsönnek nem rossz. Az olcsó repjegyekkel ne legyenek illúzióid, az egy rövid időszak lesz, meg a fele nem lesz igaz. A lilák megmentése meg elég sokba fog nekünk kerülni...
Ha a hitelezés 2022-re pörög fel újra, továbbá a gazdaság 2024-re jön rendbe, akkor további ingatlanár csökkenés várható. A munkanélküliségi rátára leszek kiváncsi.
Tibor Úr! :)))))))) Ön ugye nem régóta szállt be a tőzsdék világába? Csak mert ha minden olyan szép és jó lenne ott, ahogy Ön leírta akkor mindenki már Bentley- kel és Ferrarikkal rohangálna....:)) Kérem akkor is posztoljon ide mikor benne ül a korrekció után az évek óta a felére esett és osztalékot már nem fizető részvénycsomagjaiban..... Ezt egyébként nem kívánom Önnek, sőt az ellenkezőjét! Csak ne feledje, hogy a tőzsdei befektetésekben az simán benne van ám... de ez már egy másik topic...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link