Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
nem igaz, hogy te nem tanulsz, itt egetted magad a tesla reszvennyel, es pont akkor felezodott az arfolyam... csak attol felek, hogy valaki hallgat rad, es sokat bukik... Neked egy nagy hibad van, hogy mindig kis osszeggel jatszol, ha elbukod az sem gond. de igy nyerni se fogsz sokat... toljal bele nagyobb lovet, es ha elbukod az osszes penzed nehanyszor, akkor talan megjon az eszed...
szamoljunk mar egyutt: 160dbX17dollarX330=900ezer ft havi 20ezer az evi 240ezer ft az 2,5% hozam...erre azt mondani hogy fizet mint a katonatiszt, basszus ennel az ingatlan dulajat hozza, de meg a sima allamkotveny is es mivel reszvenyrol van szo, es dollar alapu, ez a 2,5% elhanyagolhato, ha mondjuk lefelezodik a reszveny ara, vagy visszamegy a dollar 290-re... Sot azt is elmondom, hogy az osztalek adokoteles akkor is, ha TBSZ-en van, mert eleve levonjak, ugykapod. Osszefoglalva: kis hozam, adokoteles, nagy kockazat... en igy latom, de javits ki ha nem igy van
A lakás most tényleg nem szexi befektetés. Pofáztam itt már 2 hónapja az EPR-ről. Sajnos csak 160 darabot vettem belőle 17 dodós áron és úgy fizetik az osztalékot, mint a katonatiszt. Havi kb 20e forint bejön, igaz tbsz-re kellett raknom, szóval majd 5 év múlva lesz dőzsölés belőle :) Nem voltam elég bátor, bár még mindig kérdéses ezeknek a REIT cégeknek a jövője, függ a felpattanás alakjától, de ha ilyen osztalékfizető marad, akkor aki belerakott 5 mihályt, annak egyrészt mostanra van 8-10 milliója, mint pillanatnyi részvény ár, másrészt havi 120e osztalék jövedelme. Kb mint egy lakás, annyit hoz és ez csak az osztalék bevétel. Ha hajlandó 5 évig várni a dőzsöléssel, akkor gyakorlatilag adómentesen. Most azt a részét hagyjuk is, hogy felmegy-e a korábbi csúcsára, ami 70 dodó volt, mert az már nagyon speka, de most már kicsit bánom, hogy nem toltam bele többet is. Illetve még most se rossz beszálló, 17%-os évesített hozammal, de azért vannak kockázatok, az tagadhatatlan. 30%-os éves hozam mellett kelemesebb volt a beszálló. Most se vége se hossza usákoknál a jó beugrók. Lakással én már nem is foglalkozom az utóbbi pár hétben. Ki a fene sz.rakodik most lakásokkal? Amikor túlárazott az összes, az eladóknak meg időt kell hagyni, hogy a lelki sérülést feldolgozzák, amit az alacsonyabb árak jelentenek. Egy-egy jobb osztalék fizető részvénnyel könnyen meg lehet verni a lakás bevételeket és a növekedési kilátások össze nem hasonlíthatóak. Olajipar, REIT, autó kölcsönzés, biotechnológia ha van bármi köze a kutatáshoz a covid19 ügyben, basszus mennyivel izgalmasabb terület most, mint a fancsali pofákat nézni, hogy még nem ment le a lakás ára, még megy fel :) Csak egy példa, shell részvény, eleve csúcsárhoz képest féláron (tehát van benne tér felfele) és 10% feletti osztalékhozam és már cikket is írtak róla, hogy inkább költséget vágnak meg kötvényt bocsátanak ki, de nem csökkentik az idei tervezett osztalékot. Nemsokára utalnak ők is nekem, van egy "kevés" részvényem náluk jóáron. Na, ezt már nevezem hozzáállásnak. Nem mint a bérlők, hogy jajj vírus, felét akarjuk fizetni vagy semmit.
igaz,hogy az eleve tavaszra kalkulált elmaradt vételekről volt szó eredetileg,de pampa és a ts-i hozták a szokásos magas színvonalú "miről is van szó elvtársak"típusú megjegyzéseiket :)
a rendszer nem engedi, meg se lehet probalni: ha nem a tied a legmagasabb licit, akkor megjeleni a gomb, hogy licitalok xxx ft ha enyem a legmagasabb, akkor azt irja ki, hogy one a legmagasabb licit, es nincs gomb. lehet hogy csak hasonloak voltak a felhasznaloi nevek ezert senki nem hulye, hogy magat felullicitalja
Ez Szent István krt volt, meglepoen rohadt nagy csend volt, vibraciok sem voltak (azokat a Dozsa metromegallohoz kozeli teglaban volt szerencsem tapasztalni eddig egyedul).
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link