Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"Pedig folyton arról írogatnak , hogy reál értékben micsoda veszteség a PMÁP." ez bonyolult... pl. ha élelmiszert akarsz venni a PMÁP-ban tartott pénzből akkor igen, ha műszaki ezközt akkor nem. Én nem kaját akarok venni ebből! **** Amúgy meg úgy kell nézni hogy ennél most jobb nincs (hasonló kockázattal). Akkor sincs ha esetleg valamennyire reál bukó... de tudod mit? Toljatok ki a fitesszel, tartsátok kápéban, az nem bukó... ja de! Nem kicsit. Mindenki oda teszi ahová akarja, én aztán senkit nem akarok meggyőzni!
és? én is várok egyszer villamosra, máskor metróra, újabban néha vonatra is és előbb utóbb jön,bár nem mindig menetrend szerint az infláció is ilyen renitens lehet,vagy talán méginkább?
Ingatlanra. Számomra a PMÁP csak egy rövid utazás, a kilépési pontot várom. Nyilván nem egy kb 20% -os kamat mellett lenne aktuális, de a fele már elgondolkodtató.
most megfogtál ezt a feladványodat nem sikerült megfejtenem már ott belebuktam, hogy mi köze ennek hozzám, illetve a szövegemhez amire válaszként küldted ez amit elém tártál lehethogy valamiféle újkeletű művészeti ág amit a klaviatúrával alkotnak? jó a tippem?
Elemzők az inflációról : A kérdés már nem az év végi egyszámjegyű infláció, hanem a középtávú, 3 százalékos cél elérése! Ez valahogy nem mindenkihez jut el. Folyamatosan bóvli , török út, összeomlás. Aztán jön : mitől ? Nem gondoltam, ti értitek ? - kérdések....
és így igaz a rosszmájú is egyetért ezzel, írta is a napokban csak ő az ingatlanpiacon akarja elkölteni a reálértékvesztett gazdagságát ahol nincs jelenleg infláció .. méha nem árt ha valaki tisztában van az irománya jelentésével, bár nem kötelező
Addig jó a PMÁP amig a kamat csökkenés tart. Ha netán az infláció fordul ismét fel , akkor kénytelenek lesznek magasabb prémium kamattal új papírokat kibocsájtani. ha ez számottevő, akkor ki kell szállni a jelenlegiből és venni a jobb kamatozásút , ahogy eddig is...
akinek meg meghalt a nem is ismert nagybácsija amerikában és ráhagyta a dollár millókat így ismeretlenül, az még jobban járt mint aki 14-ben vett panelt . most én állok nyerőre . te jössz erőlködj egy kicsit de vigyázz a rossz májaddal, a májbeültető műtétek nagy százalékban nem sikeresek
Tesó... akkor gondolj bele ha nem 2008-ban szálltál volna be! Gyógyszerre ittál vagy mi történt hogy 2008-ban úgy itélted meg itt az idő venni? De most komolyan... Évekig bukóban ültél akkor is ha nem adtad el és nem realizáltad! Mennyivel jobban járt aki 2014 környékén vett!!! Végig nyerőben nézte a tüzijátékot, sokkal nagyobbat nyert % a lakásáron, sokkal jobb megtérüléssel adta ki ha arra vette.... KASZAAAAAA! **** Ilyen reál emelkedés mint 2014 után volt kb egyszer van egy ember életében, erre nem lehet számítani a jövőben. Mondjuk a fitesz kellett hozzá. A te eseted azt mutatja ha van időd kivárni akkor még a legszarabb vételű poziból is lehet nyereséggel kiszállni a lakáspijacon! Csak az idő nem mindenkinek mindegy... Én a jövőben erre nem építenék!
a 2008 nyarán vett panelem 2010 végére vesztett nominális és reál összesítéssel kb szintén 35-ot, aztán meg vastagon kiheverte mire a fityisz elkezdte a birizgálást nem kellett hozzá sem ugribugri sem melldöngetés, csak úgy megtörtént és még a rossz májaddal való hencegésed sem
Nem örülök, de röhögni tudok rajta... Mint jeleztem korábban én (és ti is) csak úszok az árral... lehet itt hőbörögni, de semmit se tudtok változtatni! Irányba kell állni ahogy azt vagy öt-hat éve írom. a MINDENKORI irányba ciklusnak megfelelően. *** Ha a lakásárak nominálisan maradnak is a mostani szinten 2025 tavaszáig akkor is 35%-al több pénzem lesz addigra a két év PMÁP miatt! Köszi, de nekem ez elég lesz lakásáresésnek!!! Ha adj isten még csökkenni is fog az meg maga a mennyország lesz! Illetve a lakások áránál több kamatyozik esetemben... *** Addigra kérem itt taknya-nyála folyni fog a pórnépnek kínjukban! Cash is king vinni fog mindent!
Szerintem is magasabb lesz a 2024-es infla is (mint utaltam rá) de ha mégsem akkor is mégis mire váltanád át a PMÁP-ot??? Minden más hozama is lemegy.... nem kell ezen aggódni hogy nem váltják vissza a mostani költséggel. Valami nagyon minimális maszatolás lehet, de semmi komoly.
Talán ez elegendő is lenne ahhoz, hogy ne akarja mindenki egyszerre visszaváltani a PMÁP -t 2025 elején, így talán megúszható az ezt terhelő százalékok drasztikusabb emelkedése.
Így van , meglesz az utánpótlás. Nem is értem hogy a kormány hogy tud 6 %-al tervezni. Lesz az minimum 8,5 %.✔️ Erre plusz a prémium 1,5 %✔️ Úgyhogy jó lesz 2025- Ben a 10 % ✔️
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link