A CV miatt amúgy is esik az olaj iránti kereslet. Most kell keménykedni, mert ilyen helyzetben tök mindegy hogy 20 vagy 15 az árfolyam. A kereskedőnek meg most kell jó beszállót keresni.
Igen teljesen logikus amit írsz. Összességében ha itt akik olajpapírban vagyunk érdekeltek vagy leszünk érdekeltek, akkor inkább közép illetve hosszabb távon gondolkodunk. Így inkább annyi a sztori, hogy itt, vagy 20-40%-kal lejjebb szállunk majd be. Végtére viszont a kitermelés csökkenése elkerülhetetlen lesz, és ebben szerint egyetértünk. Igazából csak az a szomorú, hogy Trump megleckéztetésének más áldozatai is lesznek.
Hát persze de az oroszok annyit még kibírnak hogy 1-2 hónapig szivassák az amcsikat, szaudiak is így lesznek vele valszeg, és pont emiatt ha kiesik a termelés a kisebb országokból ígxy is felmegy az olajár. Az amerikai palaolajosokat a csőd szélére rugdossák, trumpnak még arról is gondoskodnia kell. Úgyhogy van ennek egy olyan oldala is, hogy amíg a másiknak jobban fáj, én kíbirom alapon, szivassák a jó öreg USA-t.
Egyetértek Tibivel. Ha nem állapodnak meg, akkor majd lesz néhány polgárháború a világban, ami majd kikényszeríti az olajárak emelkedését. Ezzel a buziskodással olyan országokat döntenek nyomorba, akik aztán végképp nem tehetnek a dolgokról. Nigéria pl. már az IMF előtt könyörög. Amúgy pedig szerintem Putyin-nak is csak az egója óriási. Mert hogy a vírus letérdeltetni az orosz gazdaságot az olyan biztos, mint hogy itt beszélgetünk. Moszkva teljes kijárási tilalom alatt, teljesen meg fognak bénulni. Kíváncsi lennék mennyibe kerül nekik hetente ez az erőlködés (gondolom nem néhány millió usd).
Ha jó adatokat látok itt (http://shortsqueeze.com/?symbol=lake&submit=Short+Quote%E2%84%A2 ), akkor durva a helyzet. Van Kb 450k saját rv. Van 4.54 millió intézménynél. A közkézen forgó rvk száma kb 2.9 millió, ebből 950k short! Nem tudom mit akarnak ezzel a részvénnyel, de számomra teljesen értelmezhetetlen. Viszont ha 1 hét múlva jót jelent, és a videó konferencián is biztatókat mondanak, akkor remélhetőleg jön Pompi által emlegetett LPPL emelkedés!
"...2)Azonban megis, felmerul negy kerdojel, es problema is a szamozassal, Az egyik, hogy wave(iii) egyaltalan nem szamozhato be 5 subhullamosnak, mono hullam lett belole, nem lehet epeszu modon 5 subhullamosnak nezni..."
ilyen esetekben ha a prompt chartot összenézed ugyanazzal a TF-es futures charttal, akkor legtöbbször szépen olvashatóvá (számozhatóvá) válnak a prompt chart rejtve maradt titkai... a te prompt chartodnak pld. ez a futures chart a párja:
Hat inkabb a 10 dollaros olajra szavazok, ott a fuggetlen termelok tavoznak , a nagyok exxon oxy pedig fillerekert atveszik az eszkozoket. Ahogy en varom itt is, sokkal kevesebb ceg marad vegtelen erovel. Exxon, Aramco , Total stb. Mol nem.
SPY daytrade 1)Nos, a wave(iii) top ota, a tegnapi nyitas ota tart es alakul a vart wave(iv) visszahuzodas, olyan lett mint amit vartunk is, mert abc alakzat lett, es kozben bezarta azt a tegnapi nyitasi gap-et is, szoval elso ranezesre, sinen van a (c) hullam , A fibo 38%, ami a wave(iv) szokasos merete, az 2642 szintnel fut, es a tegnapi melypont 2656, szoval majdnem le is ert odaig, mar nincs hely sokat esni, ha ez (iv) hullam , http://keptarhely.eu/view.php?file=20200408v00sz3w3f.jpeg , 2)Azonban megis, felmerul negy kerdojel, es problema is a szamozassal, Az egyik, hogy wave(iii) egyaltalan nem szamozhato be 5 subhullamosnak, mono hullam lett belole, nem lehet epeszu modon 5 subhullamosnak nezni (VAGY: ha ez csak (i of iii)? akkor meg tul nagy, es akkor ez inkabb (ii of iii) visszahuzodas, de akkor joval magasabbra kellene mennie mint a vart 2892, szoval NEM SZEP es NEM is aranyos most) , A masik, hogy wave(ii) es (iv) normalisan kulonbozo alternate hullam-alakzatok szoktak lenni, de most mindketo flat, es igy sem nem szep es nem is szokasos , A harmadik, hogy innen meg 150 pontra van a 2892 target, de az edigi hullamokhoz kepest akkor (v) szokatlanul hosszu lenne, aranytalan is , A negyedik, hogy ha innen meg egyet esik, tobb mint 14 pontot, akkor (iv) tul nagy lenne, es raadasul lefele 5 subhullamos volna a strukturaja is ! , Szoval, beleptt jopar bizonytalansagi tenyezo, persze ez volatilis market, mindeneki tudja aki most tradel, szoval? , Egy durva megjegyzes jon: Mindenkeppen kozel van a fel-korrekcio vege, mi van, ha mar kesz is? es akkor wave(3) KOVETKEZIK, es amit eddig lattunk, az szelid bevezetes ahhoz a zuhanashoz kepest, ami BARMELYIK oraban elkezdodhet ! , Akkor a tegnapi kek(b) hullam egy csonka(c) volt, a tegnapi nappal ki is merult az egesz fel-lendulet, es mar alakul lefele az elso 5 subhullam, egy pokolian ronda wave(3) hullam elso szakaszahoz! Akik tradelnek, ezt a lehetoseget ne zarjak ki, es ha a mai Azsia piacok kozott Kinanak van igaza a -2% koruli esessel, (es nam Japan es India +1% mozgasat koveti DAX, Stoxx, NYSE), akkor erdekes idoszak ele nezunk a kovetkezo 3 hetben !
30 Dollar? Egy hordo, 150 liter nyersolaj 30 dollar, es az elviselheto? Az literenkent 20 cent, az 66 Ft, ennyiert egy liter vizet sem kapsz, odaszallitva a boltba, de az olajert, odaszallitva a kikotobe, a finomitoba, 12000km-rol, ez realis? , Nem megbantani akarlak, bocs ha rosszul esne, hanem alahuzni, mennyire el van tevedve a kozvelekedes a realitastol ! Az Olaj normalis ara, normalis idokben durvan 1 kg kenyer, vagy 1 liter tej araval azonos, nezd meg 1960, 1980, 2000 kornyeken az ar-aranyokat, az mostanaban 300-400Ft, szoval mondjuk1 dollar, tehat egy hordo ertekaranyos aranak 150 Dollar korul kell lennie , Es ott is lesz, amikor elmulik a mostani totalis felre-arazas, es vege lesz az olajhaborunak
sztem 30 dollár körül van az az ár amit az oroszok és a szaudiak el tudnak viselni középtávon és a shale esek már nem. ezért 30 dollár alatt putyin mindig nagyon kompromisszumkész, 30 dollár fölött meg folyton jönnek az akadályok a tárgyalásoknál.
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.