Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Nem lesz itt már nagy népnyugtató okosság. Pénzéhes kis genyók mind, akiknek megint megmutatta a sors, hogy nem a pénz számít, az emberek most jobban fognak figyelni, hogy mire megy a lóvé. Aki meg még mindig arra koncentrál az elindítja a belső feszkót a fideszen belül, hisz lesz jó pár bukás, turizmussal, stadionokkal az élen, én már a TAO-t is régóta támadom, ez egy tökéletes pillanat lenne ennek felszámolására. A napokban már azon gondolkoztam, hogy lehet tényleg jobb lenne, ha felbomlana az EU és egy ordas nagy pofánrúgással el lehetne küldeni a politikai agyhalottakat és újraépíteni valami élhetőbb rendszert. Ez a lassú erodálás talán a legkárosabb.
Engem az is dühít, hogy most majd a kormányok azt fogják propagálni, hogy megvédtek minket (ahogy a magánnyugdíj megtakarításainkat;)) és szavazzunk rájuk. Sosem fogják beismerni, hogy tévedtek és kreálnak egy újabb rettegni valót a 2. hullámig, vagy előhoznak újra egy régebbi mumust és persze a nép majd jól bekajálja, azon fog kattogni hónapokig. A svédeket azért is tisztelem, mert beismerték hogy hibáztak az idősek otthonainál és nem egymásra mutogatnak...
Így maradt a kapkodás, a téves modellek használata, a felesleges ágyfelszabadítás, a csúsztatás és elhallgatás, stb. És maradt az egyetlen biztosnak látszó módszer ilyen körülmények között, a korlátozás.
Elvileg tényleg az lett volna a megoldás, hogy a veszélyeztetett csoportokat izolálni, de ehhez kiváló protokoll kellett volna, védőfelszerelések, megbízható tesztek, képzett gondozók, stb. Ezek sehol nem voltak a legtöbb országban, nálunk se, esetleg pár ázsiaiban voltak (nem Kínára gondolok).
járvány, bár a ha itt sem játszik. Nem véletlen tettem oda az influ járvány kritériumát. Egy egész nagyságrenddel többet is elbírt volna a covid és a megbetegedést tekintve akkor is még csak az inluenza szintjét érte volna el. Korlátozás kellet volna az egyértelműen veszélyeztetettekre. Ez az egész leállítás brutál túllövés volt, nem csak nálunk, ha nem az egész közép-európai régióban (volt szoc országokban).
ja, hisz 2008 óta beton szilárd alapokon állt minden:) lásd "high pressure economy" meg hasonlók:) az úgy megvan, hogy a repopiac már 2019 szeptemberében felrobbant és a FED azóta "válságkezel" kétségbeesetten?!
az adatokról való találgatások és feltételezések helyett ott van a 12:49-es cikk az indextől vette át a pf. A 4 egyetem átfogó tesztelése fél idejéhez érkezett leltek 2 aktiv fertőzöttet és kisebb számú vérmintás vizsgálatból 9 átfertőzöttet. Más magán laborok (pl. otp-nél végeztek több mint 10 ezer tesztet) összhangban 1 % alatti 5 ezrelék körüli az (át)fertőződöttség. Cca 40-50k ember lehetett max fertőzött, Merkely szerint ez összhangban van a halálozási számmal is, ami valamivel 1 % alattinak adódik. Azt még hozzátenném akár a hazai járvány kritériumot, akár külföldit az 5 ezrelékes fertőződöttség minden csak nem járvány (több mint két hónap alatt, megj influenzánál 30 ezer betegség/hét ami járványszerű).
Nem azon megy a vitaa ohgy ne hazudtak volna. Mint a vízfolyás. De attól még MINDENBEN nem és legfőképpen nem MINDEN hivatal hazudik mindenről. A legtöbbször trükkök vannak a szépítések mögött mint a közmunkásnak álcázott munkanélküliség vagy az év végi trükközés volt anno a GDP arányos államadósságnál. Azért effektíve adat hamisítást nehezebben nézek ki itt a rendszerből. Annyira még nem vagyunk banánköztársaság hogy egyetlen állami hivatal adatközlésének se szabadna hinni. Legalábbis nagyon remélem.
o1g mit mond az lényegtelen - ő maga mondta☺ - amit ennek ürügyén tesz az a lényeg... most a vírust lehet okolni minden a zemberekkel lenyeletett 'békáért' - így most kell jó sokat lenyomni a torkukon, később annál szebbre lehet fényezni a jövőt... (?)szvsz
"Az Index a következő két kérdést küldte ma az operatív törzsnek:
Mi az oka annak, hogy a hatósági influenzafigyelő dokumentumok tanúsága szerint mintegy négyezer vizsgálati minta tűnt el múlt szerdán a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról? Hogyan fordulhat elő, hogy az év 12. hetére vonatkozó dokumentumban a 2855 jelentett influenzagyanús betegtől származó vizsgálati mintából egy május 6-i módosítással 70 lett, az előző heti 1248-ból pedig 165?
Ha valaki vidéken él, de Budapestre szállítják kórházba, és a fővárosban veszíti életét a koronavírussal összefüggésben, az a hivatalos adatközlésben budapesti halálozási adatként jelenik meg?"
Én arra céloztam hogyha már ők is durva számokról beszélnek ( miközben szeretik szépíteni az adatokat ) akkor tényleg baj lehet. . Azért egy ilyen apró tételből ne következtessünk már Észak koreai szintű hazudozásra. Itt még azért nehezebb elrejteni a valós számokat. A lenti valószinűleg tényleg egy hibás adatszolgáltatásból ered. Ilyemikbe minek mikromenedzselnének bele?
Szerintem egy 20% már eléggé a pesszimista verzió ( bár kizárni én se zárom ki hogy akár odáig is elmenjünk de akkor is csak rövid 1-2 hónapos távon tudnám elképzelni ).
Szerintem ezek még kis számok, valószínűleg a még talpon lévő cégek közül sok még csak most fog megfeküdni, akkor meg irány a 20% környéke. Alsó hangon.
Szerinted mekkora jelentősége van annak, hogy milyen adatokat közölnek orbánék?
Teljesen nyílvánvaló, hogy nem a valós adatokat közlik: ""Három nappal később korrigálta az operatív törzs, hogy mégsem ugrott meg hirtelen a kórházban lévő koronások számaTeljesen váratlan volt múlt pénteken, hogy az addig viszonylag stabil, legfeljebb kis ingadozások után hirtelen jelentősen megugrott a kórházban kezelt koronások száma (968-ról 1132-re) és lélegeztetőgépekre is másfélszer annyian kerültek, mint egy nappal korábban (50-ről 74-re nőtt a számuk). "
Hát ha már Orbán is durva számokról beszél áprilisra akkor tényleg lehet hogy ilyen rossz a helyzet. A kérdés az hogy ideiglenes vagy hosszú lesz-e a folyamat. 2009 és 2013 között 10% felett voltunk folyamatosan. Most azért annyiban más a helyzet hogy a munkanélküliek jó része tényleg ideiglenesen lesz csak munkanélküli ( ahogy a cikkben is írják a fogorvos, fodrász stb aki most 1-2 hónapig nem tudott kinyitni lassan újra kinyithat ). Persze ez a csődbe ment cég alkalmazottjának vagy a gyár leépítésében elküldött embernek nem vigasz.
"Három nappal később korrigálta az operatív törzs, hogy mégsem ugrott meg hirtelen a kórházban lévő koronások számaTeljesen váratlan volt múlt pénteken, hogy az addig viszonylag stabil, legfeljebb kis ingadozások után hirtelen jelentősen megugrott a kórházban kezelt koronások száma (968-ról 1132-re) és lélegeztetőgépekre is másfélszer annyian kerültek, mint egy nappal korábban (50-ről 74-re nőtt a számuk). Legalábbis ezt közölte az operatív törzs a napi összefoglalójában. Próbáltuk megtudni még aznap ennek az okát, de a kérdésünkre nem válaszoltak. Másnap, szombaton, az addigi gyakorlattól eltérően pedig egyszerűen nem közölték, hány koronavírus fertőzött van kórházban és hányan szorulnak lélegeztetőgépre. Ami nem igazán erősítette azt az érzést, hogy az operatív törzs tájékoztatása mindent igényt kielégítene. Az sem derült ki, hogy ez egyszeri kiugrás volt-e (előfordult már korábban) vagy egy rossz tendencia kezdődött el. Újabb nappal később, vasárnap az egészet elintézték annyival, hogy „812 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 50-en vannak lélegeztetőgépen”. Vagyis se szó, se beszéd, egyszerűen két nap alatt eltűnt a statisztikából 320, kórházban fekvő beteg (majdnem az összes ápolt koronás 30 százaléka) és a lélegeztetőn lévők egyharmada. A hétfő reggeli adatok szerint pedig tovább csökkent a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépre szorulók száma is.Az operatív törzs végül három és fél nap után oldotta meg a rejtélyt. Hétfő este kiadtak egy közleményt, azzal a címmel, hogy „Az elmúlt egy héten fokozatosan csökkent a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma”. Ami egyszerűen nem stimmelhet a pénteki kiugrás miatt. Ennek a közleménynek a végén szerepel egy megjegyzés:Ezúton jelezzük, hogy május 8-án a kórházban ápoltakról közölt adat téves kórházi adatszolgáltatás miatt nem volt pontos, a hibás adatot közlő kórház utólag korrigálta az adatot, eszerint helyesbítjük mi is ezúton az aznapi adatot. " https://444.hu/2020/05/12/harom-nappal-kesobb-korrigalta-az-operativ-torzs-hogy-megsem-ugrott-meg-hirtelen-a-korhazban-levo-koronasok-szama
"64 éves rémhírterjesztőt fogott el a rendőrség Szerencs mellett" "A férfi arról posztolt az interneten, hogy a kormány szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését annak érdekében, hogy terjessze a járványt."
Ennyire gyenge a rendszer, hogy ilyen félhülyéken kell példát statuálni?
jó látni, hogy újraindul az egészségügy. már alig várom,hogy hónapokat várjak egy beutalókra megint. szigorúan csak egymást követően !!! most elmorzsoltam egy könnycseppet :)))
Utoljára meggyőződésem ellenére az ellenzékre tettem a voksom. Azért hogy ne legyen 2/3. Meg hogy hátha visszavesznek az arcukból. Meg a baráti/családi kör gazdagításából. A kontraszelektált káderek zsíros állásokban elhelyezéséből. A gőgből és arroganciából. Legközelebb távol maradok. A közvéleménykutások szerint nem csak én gondolom így. Sokan. Túl sokan. Lehet azon fog eldőlni ki tudja a vakhívőit jobban mozgósítani.
"Nagyon remélem, hogy Kovács államtitkár magától mond ilyen hülyeségeket. Abban nem lenne hírérték. De ha netán diktálták neki, az botrány– írta Karácsony Gergely hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében Kovács Zoltán korábbi kijelentésére reagálva. Az államtitkár ugyanis nem sokkal korábban szintén egy Facebook-posztban arról írt, hogy a budapesti élet újraindításának feltétele a fővárosi fenntartású idősotthonokban történt halálesetek számának csökkenése.Karácsony szerint Kovács lényegében elismerte, hogy a kormány politikai alapon, és nem szakmai érvek alapján hoz döntést Budapest újranyitásáról.Értem én, hogy velem kell harcot vívni, ez is része ezek szerint a járványügyi katonai akciónak. De ennek alávetni közel 2 millió ember életének tervezhetőségét, kiszámíthatóságát, az példátlan felelőtlenség– fogalmazott a posztban.Az államtitkár közlésével kapcsolatban azt írta:Miközben a vírus európai áldozatainak közel fele idősotthonokból került ki, a magyar az egyetlen kormány a világon, amely az idősotthonok lakói helyett az idősotthonok fenntartóiról beszél. Különös ez éppen ma, amikor kiderült, hogy vidéken nő a fertőzések száma, több helyen felütötte a járvány a fejét a vidéki idősotthonokban, sajnos több kormányzati fenntartású otthonban is volt áldozata a vírusnak. Akkor most visszacsinálják a vidéki lazításokat? Ugye nem?Karácsony úgy véli, Budapest újranyitása nem lehet politikai, csakis szakmai kérdés, nem szólhat a kormány-ellenzék viszonyról, csakis a budapestiek életéről és biztonságáról."
Ezt te állítod, én azt állítom, hogy magyar adatokban ugyanúgy ne higyj, mint a kínaiban. Épp a napoban bukott le az ÁNTSZ, ahol a 12. heti beküldött influenza gyanus minták darabszámát 2855-ről 70-re csökkentették.
Te azt állítod, hogy a járvány kezdete óta, 2 hónap alatt felment 400-ra a halálozás. Csökkenés van hetek óta, de a következő hónapokban tízszereződni fog ez a szám. Inkább nem mondom ki, mit gondolok most.:)
Ne haragudj, nem fogok visszamenni a kályháig. Nem írtál le semmi újat a maradjotthonista szemszögről amit még ne olvastam volna, én pedig már épp elégszer kifejtettem az álláspontomat és nem fogom minden egyes erre vonatkozó kérés esetén esszé formájában ismételten közreadni. Elfogadom, hogy vannak akik úgy gondolkodnak mint te, valami hasonló megközelítést javaslok a te részedre is.
Te kissé el vagy tájolva. Írok valamit, erősen rámszólsz hogy ne tereljek, kérdem hol tereltem, azt erre azt mondod gondolkozzak rajta kicsit. Hát ez nem vall jó modorra részedről. Ilyenkor kultúrember alátámasztja az állítását és nem tanár-diák platformra helyezi a diskurzust. Mondhatjuk úgy is hogy nem tereli el a beszélgetést. Vagy ez hárítás? Mindegy, ne fáradj a válasszal.
Ilyen tapasztalat még nincs, mivel Európában most kezdik a lazítást. A kínai adatok meg sz@rt sem érnek. Te sem gondolhatod, hogy Kínában sokkal keveseb beteg van, volt mint az pl usában.
Szerintem meg fordítva vagyon. Az enyém mögött van tapasztalat: Kínában vagy máshol se volt további nagymértékű növekedés a lazítások után, csak kisebb ingadozás, átmeneti emelkedés.
Már hogyne hallottam volna. Hiszem is, hogy ez az egy amit magunk tehetünk életünk során, miközben a globális társadalom lehúzza magát a klotyón, melybe mi is bele tartozunk.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live