Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Mondanivalóm konkrét lényege az volt, hogy a nyilvántartott esetek 15%-a, viszont nem tudjuk, hogy a nyilvántartott esetek az összes eset hány százalékát teszik ki.
"ha egy fertözött belép Európába, már a fél világ tudja"
Nem mondod? épp itt olvasom hogy romániában három héttel a hazatérte után találtak egy koronást. Nem tudom, hogy hogy derült ki róla, de szerinted hányan kuckucolnak otthon romániában akik három hete tértek haza Olaszországból? Kb. minden ikszedik román hetente ül a kocsijába aztán ingázik olyan országokba melózni mint Olaszország. Pont az hiányzik nekik hogy bekaranténozzák őket. Ülnek otthon az aparmanul nostru mélyén és köhécselnek. De ha lemennek a boltba zsemléért és leköhogik az árukészletet, az se fog senkiben semmit elindítani ott, Romániában ahol kitérdesedett mackónadrágban és becujkázva jár a lakosság nagy része. orrát szívogatva, már normál esetben is. Szerinted mennyit tudunk az ottani fertőzöttségről?
Azért abban egyezzünk már meg, hogy ha elkapod az infuenzát, akkor a kezelés tea, fekvés, kezelés nélkül otthon. Ha ezt elkapod akkor 15% itnenzíven köt ki. Ma Magyarországon van 1050 intenzív ágy összesen, a kapacitás úgy van kialakítva, hogy ezek ne álljanak üresen, tehát ezek nem üres ágyak, 80-90%-ukban most is fekszik bennük valaki, tehát valós kapacitás van 200 ágy. Ha lesz csak tízezer beteg, akkor szükség lenne 1500 ágyra. Ha annyi mint egy influenzaszonban, akkor 75 000-re.
lábon kihordták.... ha egy fertözött belép Európába, már a fél világ tudja ez nem az a vírus, amit csak úgy suttyomban leküzd az ember még ha ö meg is ússza, de ha továbbfertöz, az már tutira kiderül városokat zárnak le, csak hogy megakadályozzák a továbbterjedést csak nem egy mezei influenza lehet ez...
Azt nem tudom, de ha a nagymamának áramszedője lenne, ő lenne a villamos. Most miért ugrasz nekem három kérdőjellel? Talán nem vetted a fáradságot hogy értelmezd rendkívül könnyen befogadható mondandómat. Nincs semmi köze az általad válaszként feltett kérdéshez. Menj vissza, olvasd el aztán kérdezz valami mást inkább.
Arra nem gondoltál hogy eleve szar a mérés mert töredék ember kerül be a diagnosztizáltak közé? Az influenzásokat becslés útján állapítják meg nagyjából, a koronásokat meg egyelőre strigulázzák. Sokan lehetnek akik nincsenek összeszámolva egész egyszerűen és már úgy estek túl a betegségen hogy lábon kihordták, ittak mézes teát , otthon voltak stb... Ha az influenzások közül is azokat számolnánk betegnek akiket ténylegesen eü intézményben diagnosztizálnak, lehet hogy már a mennyezeten rohangálnál az influenzától való félelmedben.
Sok helyen olvasom ezt a kamu szöveget, ami egyszerű hazugság. Magyarországon egy átlagos évben 500 000 ember kapja el az influenzát, a halálozási ráta meg attól függ épp melyik törzs, de 0.05-0.2 ezrelék között mozog. Ez azt jelenti, hogy gyengébb évben 250 erősebben 750 ember hal meg, de ha nagyon pesszimista akarok lenni akkor legyen 1000. 500 000 koronásból meg lesz 10 000 - alsó hangon.
Az ismert és alkalmazott védőoltások akkor hatékony megelőző eszközök ha pl a védőoltást be is adatja a személy időben magának és családjának.A biológia nem játék,időtlen idők óta működik.A harcot az életért akkor találta ki a teremtő,amikor azt megkeletkeztette.A gyenge elbukik az erős továbbél és felemelkedik. Okoskodhatunk amennyit akarunk,a természet körforgásában porszemek vagyunk,amiket szabadon fú az enyhe szellő is.Ez a COPD-19 most viharos szélnek tűnik,ami nagyobb dilivel járhat,mint a normál ismert influenza .Jól írod a számszerű dolgokat,a lényeg,meg kell tanulni ezzel is együtt élni,úgy,hogy túlélők maradjunk.
Istenem, 0.1% vs 2-3% a halalozasi arany, ez also hangon 20 szoros szorzo (kicsit szemleletesebben ha mar itt vagyunk dow index 1.000 vs 20.000), arrol nem is beszelve, h sokkal tobben kerulnek intenzivre es ez balathatatlan problemat okoz meg a fejlett orszagok egeszsegugyi ellatasaban is. Raadasul kb ugyanugy vagy nem jobban terjed mint a hagyomanyos influenza. Ha nem lennenek karantenok akkor ezt mar te is reg tapasztalnad, sajnos.
Fogd már fel, hogy a Corona vírus semmivel sem veszélyesebb, mint az influenza. „Az eddig dokumentált koronavírusos esetek többsége enyhe tünetekkel járt, száraz köhögéssel és lázzal. A fertőzöttek közül kevesen haltak meg, ők is általában idősek vagy betegek voltak. Ez nem mondható el az influenzáról. Sokan észre se veszik, hogy átesnek a betegségen.” Ez a hiszti ami van teljesen érthetetlen.
Amúgy mi az anyámmal mossanak kezet a széles tömegek, ha hetek óta nem kapható antivirális kézmosószer (és a legtöbben azt sem tudják, melyik az)? Mert a többivel lötykölheted napestig, lószart sem ér.
És te mit nem értesz azon, hogy a coronavírusosok ~20%-a intenzív kórházi ellátást igényel, ami nélkül elpatkolna (és ami itt nemigen lesz, ha ez több, mint 100 embert jelent)? Az influenzánál van ilyen?
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live