Remek volt a Kádár korszak, az ország prosperált, a gazdaság hasított. Aztán felébredtünk, hogy május elsején vörös zászlót lobogtatva vonultunk a párttitkár előtt,mint egy birka. Fasza volt,én is szerettem.
Háborúban nem szokás választást tartani és az alkotmány tiltja a választást hadi állapot esetén. Ukrajna 20%-a oroszok kezén van, napi szinten vannak bombázások, 6-8 millió ember külföldön van. Ilyen körülmények között hogy tarthatnának választást? A kényszersorozások alkalmával előforduló erőszakos cselekmények kapcsán meg kell említeni, hogy nem lenne erőszak és ebből keletkező halál, ha teljesítemnék az alkotmány által előírt kötelességüket és bevonulnának. Ezt még akkor is említeni kell, ha alapvetően nem lehet helyeselni a durva erőszakot. . Megírnád, hogy pontosan milyen korlátozások vannak érvényben a magyarok nyelhasználatával kapcsolatban? Kiváncsi vagyok, hogy tudod-e ill. miért mondható súlyosan korlátozottnak.
Azt is nehéz felfognia, hogy írtam,egy éve posztoltam ide először,de szerinte már évek óta itt nyomom. Szólt Orbán, hogy elvesztették az értelmiséget egy ideje,így igazából nem kell meglepődni, hogy a focistanick részéről ennyire futja. Legyünk türelmesek és megértőek vele.
Mi az alap erkölcsi igazság mellett állunk, az agresszor ellen és a megtámadott, szenvedő oldal mellerr foglalunk állást. Neked persze olyanod nincs, hogy erkölcsi alapú vélemény nyilvánítás. Azért is az oroszok ellen foglalunk állást, mert nem akarjuk, hogy egy olyan ország győzzön, amelyik fél évszázadig megszállva tartott bennünket, ránk kényszerítette társadalmi rendszerét, most újra terjeszkedik és fenyegeti Európát. De persze, neked ezt is nehéz felfogni.
"Szijjarto, the foreign minister, made regular phone calls during breaks at E.U. meetings to provide his Russian counterpart, Sergei Lavrov, with “live reports on what’s been discussed” and possible solutions, one of the European security officials said.Through such calls, “every single E.U. meeting for years has basically had Moscow behind the table,” the official said. __ A saját kis házikémünk :) jó,hát azért remélem, a moszkvai kis kiruccanásoknál már azért sejtettük
Domotor Csabi erdeklodott Ficonal a magyar nyelv korlatozasat illetoen a hivatalokban? Benes dekretumokert a letoltendo buntetes is rendben van? Ja,igen,ezek ott nem problemak,haver a csavo,elnezzuk neki. Majd azt mondjuk,hogy vizsgaljuk a torvenyt.azota is vizsgaljak,gondolom nincs tolmacs..
Kem narrativat 😄 ja,hat nyilvan putyler majd csak ugy engedi,hogy Orbanek elbasszak a bizniszt,amit a magyar adofizetok fizetnek,meg szijjas sem tud majd tobb infot nyomatni lavroveknak. Kulugy honlapjan meg admin joga volt a ruszkiknak,ugy jartak be az infokert,mint mas a munkahelyere...de igen,ez csak egy mese az orosz kemekrol 😄
Nyomatni kell ezt a kém narratívát, mert ha mégis a fidesz nyerne, akkor lehet nyekeregni a legitimitáson. A barnult gatyás kokós bulis fiúkának nyernie kell, különben megáll a háborús biznisz.
Ugy erzed,h szeretnel megfenyegetni,hogy ha nem utalok,akkor visztek Kijevbe? Hat az vicces lenne azert,nem volt eleg a penzszallito? Mar kenyszersoroznal? Na,gyere,azonosits be,aztan probalj megzsarolni.
"Komoly aggodalmai vannak az ukrán külügyminisztériumnak az áprilisi országgyűlési választások tisztaságával kapcsolatban, ezért választási megfigyelőket küldene hazánkba. Dömötör Csaba, a Fidesz EP képviselője szerint különös lépés lenne ez egy olyan országtól, ahol hét éve nem voltak választások. " A politikus szerint érthetetlenül furcsa jelenség egy olyan ország jogállamisági aggodalma, ahol:
hét éve tartottak utoljára demokratikus választást
kényszersorozott állampolgárok halnak meg, még mielőtt a frontra vinnék őket
súlyosan korlátozzák a kisebbségi nyelvhasználati jogokat.
elírás volt a 2019, természetesen 2024-et akartam írni! Egyébként köszi a válaszaidat, mert mindkettővel újra csak azt igazoltad hogy érvelni-vitatkozni nem tudsz, mert neked, nektek nincsenek érveitek! az iráni háborúval próbáltál terelni és mellébeszélni kínodban, de ez is egy roppant gyenge próbálkozás volt! Nem tudjátok letagadni - "Dehogynincs álnevű ukr troll haverod pl. annyiban hozzád képest pl. fair, hogy elismeri, , hogy tiszás is, nemcsak ukránista troll..de persze ő is úgygondolja mint te )és többi klónjaitok), hogy támogatni kell ukr tesvíreiteket, de ti abba pénzt nem adtok, tehát fizessen más!!!...elképesztő, hogy ez nálatok belefér! tudod mit? majd megnézném én milyen arcot vágnátok, ha vki beazonosítana benneteket , összeszedne, és mondjuk megzsarolna azzal, hogy akkor tesvírek: 1. vagy adtok -utaltok saját pénzt az ukr tesóknak - hiszen itt szájtépve őértük kampányoltok évek óta - , vagy ha nem, akkor 2. visznek benneteket Kijev alá romot takarítani, stb. kényszer-önkéntesnek! sunnyogtok, mert óriási szerencsétek van hogy itt elbújhattok.. a #80861 még mindig válasz nélkül van a részedről! hiába sunnyogod el, éppen ezzel bizonyítod (ezzel is), hogy melyik oldalon állsz, álltok!
"Szándékos gyújtogatás nyomán tört ki tűz egy pardubicei ipari komplexumban, ahol az Ukrajnának is drónokat szállító LPP Holding működik – írta az Ukrajinszka Pravda a cseh Denik napilapra és a Jevropejszka Pravdára hivatkozva." Ez az igazi békeharc :) Semmisítsd meg a fegyvergyárat!
Honnan tudod, hogy a Néppárton belül a Tisza milyen álláspontot képvisel? Ha egy párt egy témában nem ért egyet az iránnyal ki kellene lépnie vagy hogy gonolod?
Na,indul a bingo,hogy melyik orszagjaro allomason es ki ellen lesz merenylet? Orban,vagy a fizetett szimpatizansok ellen? Tiszas vagy ukran szinekben lesz az elkoveto?
Ez aztán nagy "bizonyíték", hogy Magyar Péter találkozott a Tseberrel. Viszont azt olvasom a cikkben, hogy Magyar Leventével, a külügyminiszter-helyettessel is találkozott. Most akkor min is alapul a következtetés?
OROSZ-UKRÁN háború