Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Még egy kérdésem lenne hozza, és befejeztem ezt a témát. Mi a véleményed arról, hogy a mozikban gyakrabban kellene vetítést tartani a járvány miatt, mert úgy egyszerre kevesebb néző lenne? Hátha észreveszed a kettő közti párhuzamot.
"Mikor erre fel lett hívva a figyelmed, jöttél egy újabb érvrendszerrel,
hogy a hívek debilek és körbenyalogatják a tárgyakat, majd ezt követte a
teljes zárlatos érvrendszered.", . Megmutatnád hol írtam hogy a hívek debilek és nyalogatják a tárgyakat? Ha nem tudod megmutatni, akkor egyszerűen hazudsz. Nem ártana utánaolvasni, hogy terjed a vírus. Ha esetleg úgy is terjed, hogy megérintel egy tárgyat amit előtte egy fertőzőt fogott meg, akkor ugyanannak a hely gyakoribb használata növeli a fertőzés veszélyt. Természetesen rajtam kívül a Pápa és az olasz püspöki konferencia sem ért hozzá, hiszen betiltotta a közösségi liturgikus tevékenységet templomokban. Igazán felvilágosíthatnád őket is.
Egy 57 éves ember is lehet súlyos beteg (daganat, cukorbetegség, stb.), amitől padlóra kerül az immunrendszere. Ezek az esetek beleférhetnek az idős, illetve súlyosan beteg kategóriába.
Hülyét te csinálsz magadból, az újságírós vénáddal, folyamatosan mellé beszélsz, új fonalat kezdesz, kivonatolsz, részinformációkat közölsz, már nem arra válaszolsz, ami az utolsó lényeges mozzanat volt, hanem próbálod a fölényeskedéseddel osztani az észt. Rég nem arról szólt már az eszmecserénk, hogy helyes-e a javallat vagy elegendő, hanem hogy éppen mit írtál, mikor, mire reagálsz. Onnan indult az egész, hogy Semjén egy javaslatot tett az egyházi személyeknek a lelki gyakorlatok gyakoriságára az addigi működéstől eltérő gyakoriságot kérve (több alkalom, hogy kevesebb ember legyen így egy időpontban), de te kivonatosan közölve az információt, rögtön ferdítettél. Mikor erre fel lett hívva a figyelmed, jöttél egy újabb érvrendszerrel, hogy a hívek debilek és körbenyalogatják a tárgyakat, majd ezt követte a teljes zárlatos érvrendszered. A végét már azzal tetézted, hogy Semjén felhívása a híveknek szólt és nem a mise gyakoriságát meghatározó papoknak. Nem szép dolog ilyen hamis kommunikációt folytatni egy másik féllel, de ez nálad napi gyakorlat lehet. Újra játszod a szokásos köreidet, ez téged minősít. Megnyugodhatsz, manapság nem a templomokba tódul a nép, sokkal több rizikófaktor van városszerte, a belváros több rész még mai is egy bábeli zűrzavar volt, nem beszélve például a 99 fős mozi attitűdről. Szerencsére az embereken még nem uralkodott el a pánik, bár elég kétpólusú már a közvélemény és nem a politikára értve.
“ az operatív törzs által közölt esetszámban már ez a magyar beteg is szerepelt”
Továbbra is megy az ordas kamu a valós esetszámmal kapcsolatban. Nálunk tegnap a gyerekeim gimnáziumában fennakadt egy gyerek pozitív teszttel, ugyanabban a városban (agglomerációs település) ma közölte velem egy ismerős hogy egy másik személy is fennakadt a napokban. Nincs kurvanagy ismeretségi köröm de kicsit felül van reprezentálva a korona a környezetemben. Tök érdekes.
"Budapesten a II. kerületi Vízivárosi Irodaház egyik bérlőjének dolgozójánál is koronavírust diagnosztizáltak - értesült az index.hu. Az ingatlan üzemeltetőjétől úgy tudni, hogy a betegséget a mai napon diagnosztizálták, és az operatív törzs által közölt esetszámban már ez a magyar beteg is szerepelt. A koronavírusos dolgozó saját bevallása szerint nem járt külföldön, és nem is érintkezett külföldiekkel, több mint egy hete beteg volt - írta alap." Amúgy a beteg egy hete már beteg volt és járt dolgozni? Vagy egy hete már beteg volt és otthon volt eddig? Mert nagyon nem mindegy...
Fejezd be már azt a baromságot: Az ETC becslése szerint 2018-ban 26,4 millió orosz (az összes
kiutazó 80,9%-a) tett egy- vagy többnapos, európai úti célokat
megcélzó utazást. (és ez csak Európa) Viszont putyin jól megkavarta az olaj árakat, neki is hála...
Semjén és Orbán egy balfasz,az imádkozáshoz nem kell templomba menni,templomba pont az idősek járnak,akik a leginkább veszélybe vannak. Be kellett volna zárni a templomokat ,iskolákat,óvodákat.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live