Hár volt benne volatilitás, az boztos. Sokat nem tudok hozzátenni. Nekem már egy kicsit túl vannak húzva az atomenergiával kapcsolatos cégek. De az is lehet, hogy csak nekem kicsi a fasnt áziám és nem látom jól, hogy mi következik a közeljövőben
Huh, hát én még a Trump hiszti elött vettem, voltam brutál minuszban is, de aztán ráhigitottam, most kb15% plusszban vagyok, realizálni kéne, de annyira erősen megy fel, hogy nem tudom mi legyen.
SBSW pozícióimnak nagyon jót tett ez a Palladium, Platinum rally. Kéz közelbe került a nullás pozíció, mert 2022-ben 20 usd felett kezdtem el vasarolgatni, majd bővítettem 16-on, 12-n, 8-nal. 6-nal. 4-nel is bővítettem, de azt nulla körül zártam sajnos így 9.9 körül van az átlagom. Az utóbbi időkig reménytelennek láttam már ezt a befektetésem, de ha a palladium beindul és uj ATH közelébe menne (és akkor még a cégben lévő urán, rhodium, arany tartalékokat nem is említem), akkor ez most lehet, h akár eléri a 20 vagy akár a 40-es árkategóriát is... Csak úgy megérzésre írom, nem fundas vagy TA alapon. De amikor a ruszkik miatt 2022-ben felment ez 20-ig- mondván h a szankciók majd lesznek - akkor még simán lehetett ezt feljebb várni. Most meg jönnek még a vamok is...
Az analogia az, hogyha lufi van, akkor annak az utolso szakaszaban tortenik rovid idon belul nagy meneteles, es nem a szazalek szerinti osszehasonlitas a lenyeg. - Itt konkretan az AI - dotcom osszefuggesre irta a szerzo, hogyha ez lufi, akkor koran van meg, ha meg nem lufi, akkor meg quasi fenntarhato lesz es mas az egesz szitu implikacioja.
De miért kellene, hogy minden lufi ugyanúgy nézzen ki? Már a 2008-as medve is tök máshogy nézett ki százalékosan tekintve, mint a 2000-es. Szerintem kevés elemszámú tőzsdei krach-ot láttunk az elmúlt 50-100 évben, ezért nehéz analógiákat találni.
Bar en mashogy szamozom felefe (igazabol lenyegtelen), szerintem benne van a pakliban. Eleg sokaig kozos lehet az ut egy a-b-c es i-ii-iii hullam kozott. Fib 0.786-100 ext nagyon gyakori, fib 100-127 ext. Gyakori/belefer. 127-1618 ext kevesbe gyakori/ritka. Emlkeim szerint 1.28 korul van a fib 161.8. - Ami mellette szolhat, hogy a nagyobb gazdasagi recessziok elott a dollar altalaban jelentosen szokott gyengulni. Pl gfc elott, de pl dotcomnal pont a forditotja volt. - Szerintem 1.28 alatt ezzel akkor kell foglalkozni ha meredeken, csatit torve halad fele tovabb nagy tf-en.
Örülök, hogy nem a lehetőségként feltüntetett 1.34-ig esés okait keressük, hanem azt nézzük, ahogy napról napra erősödik a lithium és vele a bányász cégek is! 18.07.2025 #Lithium Carbonate 99.5% Min China Spot Price: $9,256.301 day: $+236.09 (2.62%) 📈 YTD: -9.76%
Azsia viszaterni latszik Azsia tozsdeire a bullos hangulat. A USDJPY tartja magat 148 felett, es ez a Yen gyengeseg mint szokta, adja hozza a likviditast. . . 1)Japan AZ oldalazo korrekcio lassankent keszen van, NIKKEI konszolidalasa kesznek tunik. Kitoresre keszul, a japan tech cegek, mint SFTBY es bankok mint MUFG jol neznek ki . https://imgur.com/a/mVw7HQI . 2)Indonezia, INDO, JKSE, TLK A Covid eses ota 1-2 hullampart csinalt, es most kesznek tunik a (2) korrekcio. Szerintem sokeves bullos fordulatban van. . https://imgur.com/a/Yz7TDhw . 3)Kina es HK kitoresben van. SSEC tovabb megy felfele. Es bizony gyanus, hogy ez a legszebb (iii of 3) hullamban van, kitort es megy sokkal feljebbre. Kina es HK bullos, sot nagyon bullos. . https://imgur.com/a/LmE8vP8 . https://imgur.com/a/HhkNWuF . HA Azsia bullos, akkor a commodity tema is bullos. PLTT ujra kitort, csudaszep rallyban emelkedik. Ganfeng lithium kitoresben van. https://imgur.com/a/vS3OnkZ
Ami írsz, aszerint a stabelcoin mögött lesz az állampapír (vagy más felügyelt termék) a fedezet, és nem fordítva. - Én inkább azt tartom aggasztónak, hogy már lehet venni tokenizált magáncégeket is (pl: Space X, open Ai)...CDO 2.0?
Mostantól már nemcsak a FED öntheti a pénzt a piacra, hanem bármilyen cég dobhat ki saját stabilcoint. Az a fontos, hogy "A törvény szabályozási kereteket határoz meg a dollárral fedezett stablecoinokra, beleértve azt a követelményt, hogy a cégeknek dollárban
meghatározott tartalékot kell képezniük rövid lejáratú állampapírokban
vagy hasonló, állami vagy szövetségi szabályozók által felügyelt
termékekben." .
-ezek alapján az amcsi állampapírok mögött a semmit nem érő digitális jelek lesznek a fedezet, ahogy már most is a tether kft az egyik legnagyobb állampapír tulajdonos.
Szerintem jól mutat rá arra, hogy egy mániás időszak zárószakaszában milyen elrugaszkodott árképzés tud kialakulni, és mekkora az opportunity cost, ha túl korán zár le teljesen pozíciót az ember. - Összevetve a tegnap Szarvasvadász által linkelt elemzéssel pláne érdekes (ergo vagy nem lufi, vagy még jöhet egy ereszd el a hajam időszak).
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.