És ma megint az a helyzet (persze lehet csak időlegesen), hogy a legtúlértékeltebb cégek (növekedési, kiváltképp tech) emelkednek vissza a leggyorsabban. Ez erősen azt üzeni nekem, hogy a lufi nem durrant ki. Sőt.
Őszintén nem bánnám ha igazad lenne. Sőt... Ez a megrészegült felelőtlen viselkedés, lufifújás (mind politikus, mind jegybankár, mind a kisember részéről) bőven kiprovokálta a b*ott nagy pofára esést. De: az indokaid technikai jellegűek. A TA csak valószínűségekkel dolgozik. Simán benne van a pakliban, hogy ez csak korrekció. Nem tudom mi, de valami azt súgja, hogy jönni fog egy még nagyobb emelkedés, aztán csak utána a crash. A lufik sokkal tovább tartanak, mint az az ember gondolná. Meglátjuk.
Illetve van egy olyan érzésem is - főleg NE-vel kapcsolatban illetve olajjal - hogy kegyetlen kiráztak mindenkit, a szervízesekkel is szívatják a népet, NE-vel meg brutálisan.
APT-t nézem ahogy ugrál a pre, parabolában van és most eddig olyan érzésem van, mit a Tesla buboréknál volt, ahogy nyomták felfele aztán zutty... Ami meg még érdekes ebben a szegmensben, az a Kawamoto, aki ezt elkezdte szájmaszkosban őrületes megugrásban, hogy múlt hét kedd óta esik. -9-ben zárt ma is. Közben meg jönnek a hírek, hogy a világjárvány beindult és csak esik tovább?
Szerintem most másképpen érzékeljük az esés mértékét, mert érzéki csalódást okoz az, hogy az átlagos karakterisztikához képest, sokkal túlhúzottabb volt az utóbbi hónapokban. Így úgy tűnik, hogy már most milyen nagyot esett, miközben még csak most tartunk ott, hogy az MA 200-at lassan eléri. 2018-ban amikor 10%-ot esett a piac, akkor a napos MA 200 alsó std 2 vonalát érintette, azonban ha most 10%-ot esik, akkor csak a napos MA 200-at fogja elérni.
LAKE es APT ma is +10% premarket. Ha ez a virus-panik eltart mondjuk 3 honapig, az mondjuk 60 tozsdei nap. Mennyi is 1.10 a hatvanadik hatvanyon? Az ugy 8 naponta duplaz, akkor 60 napban van kb 7 duplazasi potencial? az 100 x nagysagrend. A kis poziciombol a vegen meeg meggazdagszom? ;-) Amugy nem keso fundas alapon sem csatlakozni, felugrani a diadalszekerre.
Valoban, meglehet egy olyan kis SPY korrekcioban vagyunk, ami csak a 2019 evi emelkedest korrigalja le. Aztan megy tovabb felfele. , De van nehany jel, hogy nem errol van szo a)Az SPY egy het alatt visszament a 2019 novemberi szintjere. Harom nap alatt eltorolte 3 honapnyi felfele kapaszkodast ? Ez megiscsak eros lendulet. Es ez meg az (i) elso hullam? Ahhoz kepest rendesen bekoszontott, mintha maris wave( iii of 3 ) kozepen lenne. Mi lehet ebbol, ha majd ott tart? , Es tudod mikor volt utoljarailyen gyors esesi idoszak? Nos, 1987, es akkor nem igy kezdte, hanem sokkal szelidebben. Aztan begyorsult. Ez olyan ronda gyanut ebreszt, hogy a mostani eses akar az egesz 1980 ota tarto rallyt korrigalja. Es ha veletlen igy lesz, akkor le se merem irni, hogy meddig eshet. , b)Van 8 Hindenburg Omen az utolso hetekben. Ez nagyon megnoveli egy crash valoszinuseget, ahhoz a random valoszinuseghez kepest, ami minden nap lehetseges crash kockazat. Most NAGY eselye van crash-nek. , c)Leszakitotta a 9 napos, 50 napos es 100 napos Moving Average vonalakat. A 200 napos nem sokkal van a tegnapi zaras alatt, most 3065 szintnel fut. Eppencsak 65 pontra van. Es az mar az osregi szabaly szerint is BEAR piac szignal volna. , d)A stochastic meg nem is nagyon oversold. Ilyen szinten az oktoberi melyponton volt utoljara, most ugyanott tart, de 3 nap alatt. , e)Van monetaris mozgaster? Van. De azert jo tudni, hogy a BOND piac soha nem latott ATH szinten van, es a kamat soha nem latott alacsonyan. A 10Y treasury record alacsony kamatnal jar Tehat a valos monetaris mozgaster sokkal kisebb, mint barmelyik korabbi valsag idejen. Ha tul koran eldurrantjak? Akkor a Dollar megy a pincebe, es beindul az inflacio. Szoval a FED sziklafal es szakadek kozott kis kiszogellesen all, igen keskeny savban mozoghat.
Mindenesetre az SP visszament a csúcsról indult csökkenő csatorna felső szára fölé és 3117 felett (rózsaszín sáv) van. Akár
longos is lehetne (óráson is mintha kezdenének úgy kinézni az
indikátorok). Netán megcsinálják a tegnapi lefelé 100 pontot ma felfelé,
kb. 3190-ig? Nagy aljasság lenne. https://invst.ly/pyxfj
ezért kérdezem én is, úgy gondolom még hetekig - vagy tovább is - tarthat az esés, szóval longot nem igazán keresnék, még DT-re se nagyon, és akkor Huf vagy deviza... köszönöm a választ. ha kedved néha daxról is feltehetnél chartot, bár az most SP-t követi mint egy puli kutya, de azért megköszönném. dax ma eléri a 200 napost, ezért is érdekes lehet.
LAC-bol sokat eladtam, mutatoban hagytam keveset Az olajosokat nem adom. Most is ugy gondolom, hogy azok lesznek a legjobb reszvenyek a kovetkezo 5 evben, es minen mast messze tulteljesitenek De elobb meg esnek egy jo nagyot. , http://keptarhely.eu/view.php?file=20200226v00r8ne89.jpeg
Nem, nem valtanam vissza HUF-ra Az meeg nagyon messze van, hogy ez jo otlet legyen Majd a zuhanas legvegen Ilyenkor sok-sok keszpenzt kell begyujteni eladasokkal, es azt hideg fejjel tartani Azert, hogy majd a tozssdei eses legvegen, a legjobb minosegu cegekbol, sok-sok es nagyon olcso reszvenyt vehessunk. Milyen keszpenzt tartani, es hol? A legjobb bankokban. Jelentos kp-t otthon is A legjobb devizakban. USD, EUR, CHF. Nem lennek meglepve, ha a HUF egy oriasi zuhanason menne le. El tudsz kepzelni egy 50% leertekelodest? En igen
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.