Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igen, a jó öreg Jubileumi Játszótér... Gyermekkorom nagy részét magam is ott és a mellette lévő nyári táborban töltöttem. A Nagyerdő messze a legjobb lokáció Debrecenben, de nekem nagyon furi, hogy magasak az árak ugyan, de messze nem annyira (a társasházi lakásokat tekintve), mint amennyivel jobb mint a többi városrész. Ez örök talány marad számomra... A Bem tér felől elindulva a Kardos utcából nyíló kis utcákba bekukkantva semmivel sem kevésbé elegáns mintha itt a II. kerületben sétálnék, a kilátástól eltekintve.
Közben meg a 2023-as KSH tanulmány alapján a „romához kötődők” száma 554 ezer körül mozog. [1, 2, 3, 4]. Van aki elhiszi hogy ~félmillió cigány van csak az országban? :D --- Előrejelzések (2050): A kutatási forgatókönyvek szerint 2050-re a magyarországi roma népesség száma elérheti a 679 ezer főt, és az arányuk a teljes lakosságon belül a jelenlegi kb. 5,5%-ról nagyjából 9%-ra emelkedhet. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230312/a-cigany-tarsadalom-is-oregszik-de-gyarapszik-magyarorszagon-601896 :D
Nagyerdőn nőttem fel. Közel volt a Jubileumi játszótér. Ősfás környezet, nagyon jó közösség volt. A kardos suli is remek volt. 1986-ban végeztem ott. Már akkor volt ott számítástechnika, angol és német nyelv oktatás. Még minidg jó lokáció a Nagyerdő.
Akkor annak is örülnél, ha mondjuk 50 szavazni se szavazhatnának? Elvégre "azok" már nem a hosszútában, a fenntarthatóságban gondolkodnak. Ahogy zárjuk ki a gyermekteleneket is, mert ők se.. btw én érdemi adófizetéshez és szellemi képességekhez kötném. Hogy ez hogy lenne jó azt nem tudom, de a mostani rendszerben ez sem tetszik. Tiszta nihilismus: A klasszikus vagy egzisztenciális nihilizmus szerint a létezésnek nincs objektív értéke, célja vagy értelme. Ha a végpont a megsemmisülés, akkor minden emberi törekvés és küzdelem végső soron irreleváns. Epikureizmus: Epikurosz híres tétele volt: "A halál semmit sem jelent nekünk. Amíg mi vagyunk, a halál nincs jelen; amikor pedig a halál megérkezik, mi már nem vagyunk." Ő ebből azt a következtetést vonta le, hogy a haláltól való rettegés teljesen irracionális.
Na, hasonló okok miatt nem örülök ha végidős korú világvezetőket választanak, akik a nekem nem tetszik pusztuljon vonal mentén gondolkoznak, mindenmindegy alapon. Nem mondom hogy nincs alapja annak amit mondasz, de azt igen hogy a következményei brutálisak lennének és ennél egy vállrándításnál jobban nem akarsz belegondolni. A másiknak többvan a harmadik meg lusta dög mentén pusztulásra itélnéd a világot mert a másik kettő megérdemli? :D
Abban igazad van, hogy adófizetőkre szükség van. Viszont ez most egy roncs társadalom, aki éppen józanodik is egy kicsit de nem esik jól neki. Nekem a Blokád(2022) jut eszembe, mert itt azért volt 16 év pusztítás a fejekben. Mindenki szeretne New York marathont nyerni, de chips, kólával meg edzés nélkül természetesen mert ugye csak a loserek edzenek. Vagy 2-3 év reálértékben mért ingatlanpiaci stagnálás beférne, csak hogy a topichoz is szóljak. :)
Meglepo🙂 Az OSP megnyirasa meg realizalhatna az irracionalis piacot. Sztm a 2-3millios nem ar atlagos lakasra atlagos helyen 520e netto fizetessel cca 7% lakashitelkamatszinten 3% brutto berleti dij hozammal remek klima a raketanak foglalkoztatottsag csokken mellett🙂 De tudok egy jo otletet, h tartsak a piacon: adjunk 10mot ingyé allamadossag terhere minden embernek, aki lakast akar venni, es garantaltan 15mot mennek fel az arak a magyar neplelket ismerve. Es maris 15mval gazdagabb a koznep, es vagyonmerlegben is elkonyvelhetunk 5millios novekedest. Tisztelettel: Nagy Marton 🙂
Szerintem nem működne az alacsony termelékenység miatt. Viszont jó ötlet lehetne egy képzett és tudatos társadalom esetén. A szegények meg munkanélküliek, jórészt képzettségük hiányában nem fognak annyi pénzt termelni hogy ki tudják fizetni. Még mindig oktatási szegénység van a társadalomban, nincsenek idegennyelvi képzések a munkaügyi központokban. Felnőttképzés kuka. Semmi komolyabb fejlesztés abban az irányban, hogy termelékenyebbé váljon az a réteg. Durva de a 9,5 millióból tuti van legalább 1 millió aki, vagy nem dolgozik (most mindegy milyen okból) vagy dolgozik de jobban megérné neki tanulni vmi értékesebbet számára amit esetleg szeret is. Sajnos addig csak a progresszív adórendszer működne most.
-Menekülnek a befektetők az ingatlanpiacról. 2026. október 15. A fővárosi téglalakások az idei harmadik negyedévben átlagosan már olcsóbbak voltak az egy évvel korábbinál. A befektetők inkább eladnak, mint vesznek, az értékesítés ideje megnőtt, az eladóknak egyre többet kell engedniük az árból. Az azonban csak később dől el, hogy a nagyobb engedmények elég vevőt hoznak-e vissza a piacra. Menekülnek a befektetők az ingatlanpiacról - Mostanra már országosan is csökkentek a lakásárak - Az én pénzem
szerintem ott is sántít még a matek hogy abból indulsz ki mindenki ugyanannyi közszolgáltatást vesz igénybe. és a zsákfaluból ki se mozduló szeretné finanszírozni az autópályádat közvilágítással, közutakat, vasutat postai szolgáltatást meg kb mindent amibe az állam pénzt tesz. Ne fogadj rá hogyha ezeket meg kell szavazgatni és fizetni bármi is lesz az országban. Amúgy miért is akarsz egyáltalán közös költségeket és országot? Akkor menj végig az anarchiába vezető gondolatsoron, akiket a vonat elé löksz nem fogják finanszírozni a közbiztonságot, sőt, kiszolgálják majd magukat a javaid közül ahelyett hogy rendőrséget bíróságot és börtönöket tartanának fenn. Szerinted tízmillióból a többség számára lenne annyira kényelmetlen az általad javasolt rendszer hogy ne akarjanak költeni a fenntartására? Meg eü rendszerre, aztán te is élevzheted a járványokat? Meg oktatásra se ha úgyse lesz esélye a gyerekeiknek kimászni az adóssághegy alól? Na akkor nézd meg a jövedelmed élvezetét ha ez a posztapokaliptikus eredménye valóra válik az ötletednek. Vajon miért csak olyan államalakulatok maradtak fenn a történelemben ahol nem így gondolták?
gyakorlatilag feltatlálta a rabszolgaságot átcimkézve, valakiknek semmilye se lesz akár dolgoznak akár nem mert nagyobb adósságot görgetnek mint amit ki tudnak termelni (már ha nem végezteti ki a nemfizető csecsemőket adóssággörgetés helyett) napláne befektetési lehetőség nélkül mert ugye inkasszó, mások meg akiknek már van tőkéjük örökké ellesznek birtokosként mert a hozama adómentes és ott lesznek a tömegek akik dolgozzanak nekik bármennyiért mert az alternatíva az nincs. Valahogy úgy érzem nem kalkulálta bele a befektetés nem termelő éveit, lásd csecsemő. (hacsak pedofiloknak nincsenek áruba bocsájtva, de nem említette ez lenne a cél, úgyhogy nem erre gondolok.)
szerintem a rendszer buktatója ott van hogy van egy alapköltsége a létezésnek, minden más afölött van, ha alámész leáll a gép és nem termel többet, hívjuk halálnak. Se az új gép aka csecsemő, se a használt. Mint ahogy dolgozó éveim kezdetén is rádöbbentem hogy a tíz százalék fizuemelkedés nem feltétlen 10% költőpénz növekedést jelent (tekintsünk el az inflációkövetéstől a példa kedvéért legyen reál növekedés) mert ha 100 forintból 90 ment el a megélhetésre és 10 volt a szabad keret, akkor 110 jövedelem esetén már 20 a keret, tehát duplázódott. (legyen százalék forint helyett, bele ne kezdjünk a áremelkedésbe) Szóval megélhetési szint alatt adóztatni elég izé. Pl csecsemőt aki veszteséget termel aztán majd jó eséllyel évtizedek múlva meg nem. Befektetéstámogatás helyett plusz elvennél attól aki beruház a vállalkozásába a jövő érdekében? Akár céges formában akár gyerekre? Abba se mennék bele hogy bizony a babacuccok áfáján keresztül biza így is adóztatva a van a csecsemő. Szóval lehet fejadó, meg befektetési adó. de kontraproduktív ha lenullázzza a jövőbe invesztálást.
Van egy házaspár 3 gyerekkel. Apa melózik a gyárban, bruttó 400e Ft-ért, anya takarít bruttó 350 ezerért. Nekik kellene 2 milliót befizetni úgynevezett közszolgáltatásokra. Ebböl egyböl látszik, hogy a gyári mel´s és atakarító bérét is olyan 1,250-re kellene rögvest emelni. Ez akar megtehetö, de akkor a fehérgallérosokét, managementét kell visszavágni, hogy a vállakozas szinjtén továbbra is kijöjjön a mtek. SSzóval amit te kívánsz, az kb. az, hogy legyenek közel azonosak a bérek bruttóban, illetve csak párszázézres különbségek legyenek max.
Hogy érted, hogy dolgozzon többet? Jellemzöen mindenki napi 8 órát dolgozik. Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy élhessünk. Amíg ilyen hatamas bérkülönbségek vannak, adig szerintem nem müködhet a modelled. Meg ugye vanak benne olyan lyukak, hogy kb 4,5 millióan dolgoznak. Hiába vársz el a csecsemötöl meg az aggastyántól befizetést, ha ugfye nincs miböl. De ugye a közalkalmazottak is igazáböl csak a mások által befizetett adóból kaphatnak fiztetést. Egyebek. Szóval én még kicsit gondolkodnék ezen az adórendszer-ötleten. Ha valamennyire müködne, valahol valaki már kipróbálta volna, ahogy egyes helyeken kipróbálták az alapjövedelmet.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link