Bár a általad hivatkozott pdf-ben benne van, de a lényeg a prezentáció. https://api.oxoservices.eu/api/v1/attachments/b68cdf82-0645-4f75-998b-fbf571cc5408 Ebből sokkal több minden derül ki, mint a múltkori jelentésből. Az év végére előirányzott számok például elég meggyőzően néznek ki. A standard kategóriába bevezetés csúszása szomorú, de egyéb téren úgy néz ki haladnak a dolgok. Ahogy a múltkor is mondtam, egy ideig még várni kell. Az éves jelentés és az új osztalék bejelentés felkavarhatja majd az állóvizet.
Féléves jelentés. https://bet.hu/newkibdata/129324711/Half-yearly%20Report%202025.pdf Lehetne benne kicsit több szám, de alapvetően tetszik. Viszont ez alapján még legalább egy fél évig nyugi lesz az árfolyamot illetően. Ami nem tetszik, hogy a Standard még mindig nem került megugrásra, pedig már márciusban ez volt a mondás: "Az OXO célja a
továbbiakban, hogy részvényei minél hamarabb a BÉT Standard
kategóriájában szerepeljenek". Mi hiányzik még ehhez?
Érdekes. A riportban pedig mindenképpen meg kellene jelenjen. Hívd fel őket mielőbb. Ha kiderül a történet vége, akkor megoszhatnád velünk is okulásképp.
Kellene hogy legyen még pár 100 darabom, de nem látom ezeket az egyenlegközlőben. Ez a fő problémám. Amiket eladtam azokat sem látom a realizált eredmények riportban sem. Kicsit aggaszt, hogy valamit elbasztak. Szerencsére a tranzakciós értesítők megvannak, de nem repesek a gondolattól, hogy át kell néznem 30-40 db fájlt.
Tudom, nem vigasz, de a KH Patrianal is ez van még: “OXO Technologies Rg”. Kicsit meg kellene rugdosni a magyar piacon működő szolgáltatókat, sok más miatt is. :-(
NetbrokerGo-ban ISIN-re beszűrtem (NL0015002I61), látható, csak még régi OXO néven és tickerrel. Névérték és kereskedés ugye EUR, de az appban az ajánlati könyv fejléce (HUF). Ha ISIN alapján szűrve be tudsz vinni megbízást, szerintem rendben lesz a kötés.
Nálam is látszik még OXO Technologies Holding N.V. néven a régi NetBroker felületen. Honnan tűnt el neked? A kereskedési menüben nem látod, vagy az egyenlegközlőn sem?
Az ersténél egyik felületen sem érhető el ez a részvény: a Netbroker, a Netbroker Pro és a Netbroker Pro új verziója sem tartalmazza. Más szolgáltatónál jobb a helyzet?
Az ersténél egyik felületen sem érhető el ez a részvény: a Netbroker, a Netbroker Pro és a Netbroker Pro új verziója sem tartalmazza. Más szolgáltatónál jobb a helyzet?
O3PNRS - O3 Partners Nyrt. (OXO Technologies - OXOTECH)