Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Elgurult a gyógyszer nagy a gyűlölet az irányába aki valamit elért. Nagy dolog 5 szobás ingatlanba lakni képzeld én is 4 szobásban lakom kényelmesen nem panelbe.
Törölt felhasználó2025. 07. 25. 12:35
#250939
Csak egy személyes példa :
Nagyon fontoltam 2022 ben , hogy eladok pár darab lakást
PMAP ért. 17+19 % ért (+36 % ) --> jól döntöttem, hogy nem ugráltam! - mindig a hosszútávú befektető jár jól a spekuláns pedig rácseszik..! Most ezeket a lakásokat most néztem dupla áron tudnám visszavenni..!
Erősen kiárazódtam volna nem érdemes a lakásokkal spekulálni
ha megvan egy életre van és kész..! 😉 Ne spekuláljon senki ingatlanok áresésére, mert megszívja!
A te tanácsodat mindenki tudja (4 hónapja napi 10.000szer írod be) vegyen 1,5-es csepeli panyelt és adja ki a C kategóriás népnek, mert mást el sem tudsz képzelni. Szerintem köszönj el 100-or, mielőtt szétokádod a topikot. Ingatlan vagyonomról nem számolok be részletesen (mert névtelen fóromon nincsen értelme, közöd pont 0, de nem panyelben tolom, hanem jelenleg 5 szobás házban, de ezt te elképzelni sem tudod). Ja és az asszonyt nem tartom sakkban (amivel hencegni szoktál.....), és igen nem 200.000ből élünk 4en mint ti. Szóval arra akartam célozni, hogy egy rohadtul irritáló kis kretén vagy. Na menjél nyers húst enni, ebédidő van.....
Annyira unalmas már az a népszokássá vált hülyeség, hogy mindenkit a Fidesz pártközpontjából fizetnek, aki rávilágít az ellenzéki körökben elterjedt nevetséges tévhitekre. Maradjunk a konkrétumoknál, válaszold meg akkor a Bilfinger Bergerről írtakat!
Ne is menj ki mosogató fiúnak ( kint csak egy bevándorló csicska leszel egy életen át másodrangú munkával fizetéssel ) az csak a lúzereknek való és az örök albérlet várna kint úgyis. Helyette a diplomás vagy leszel kamatoztasd itt a tudásod ha lesz valami kedvezmény élj vele ha nincs akkor pedig marad a piaci hitel szia .
Az elnezeskeres termeszetesen elfogadva, fontos ereny. Egyebkent en sem akarok elmenni Magyarorszagrol. Igen, a problema ezzel a tamogatassal, hogy a hirdetett celcsoport es a valojaban tamogatott celcsoport alig van atfedesben. Es ez attol fuggetlenul igaz, hogy en jogosult vagyok-e, vagy nem. Nem erzem azt, hogy engem kellene allami szinten tamogatni.
Segítséget kértek tanácsot segítek... Én aki tőled egészen biztos többre vitte..! valószínűleg lakáspiaci tapasztalat nélkül fikázol ide és osztod az észt eredmények nélkül..
Mudoch nem azt javasolta, hogy vándorolj ki. Ha jó, keresett diplomád lesz és jól beszélsz németül, akkor igencsak logikus 5-10 évet német anyanyelvű környezetben eltölteni. Érvek: - jobb szakmai fejlődési lehetőség - magasabb fizetés, amiből egy-két ingatlan is összejöhet a végén - a kinti kapcsolatrendszer később itthon is kamatozik, jobb állás és kereset
Egy szóval nem keseregtem. Én elvagyok itthon a jó pozíciómban és nem vágyok osztrák német árufeltöltésre, mosogatásra. Jó kis albérlet árakat finanszírozva... Az emberi méltóság előbbre való, mint az anyagi jólét. Nem én hoztam fel a témát, csak reflektáltam a javaslatra. Engem szimplán az ingatlanpiac érdekelt, nem életvezetési tanácsot jöttem kérni.
Tudod, el is hinném, de a MU-HA-Ha nem azt jelezte, hogy az elemzés nem egyezik a véleményeddel. Rosszabbul kormányozni mint a fidesz már nem lehet. (Ezért ajánlgattam a macskámat az utolsó választásokkor)
Omg, akkor fizesd az ilyen- olyan törlesztőt a hazai béredből és ne keseregj. Vagy bérelj. Az, hogy kimész pár évre dolgozni, nem a világ vége, nyilván lehet olyan családi helyzet is, ami ezt nem teszi lehetővé. Ha ingatlant szeretnél, akkor ne azzal kezd, hogy moralizálsz a társadalmi jövőképről, szvsz.
Szia, pár gondolatébresztő, szigorúan NEM befektetési tanács: 1. Ha van olyan ingatlan, amiben szívesen élnél pár évig, érdemes a vétel, valami kicsit. De mondom, csak olyat amiben élnél, ne kelljen ugy hazamenned hogy fujj de utálom. Miét kicsit? mert ha nagyobba költözöl utána(párkapcsolat, később gyere), akkor: A, ha addig emelkednek az árak, örülni fogsz, hogy vettél B, ha csökkennek az X% amit ki kell fizetned a különbözetre kevesebb lesz, így sem leszel azért annyira szomorú, mivel addig sem albit fizettél 2. Az ingatlan eladás-vétellel nem tudsz spekulálni mert tul nagy a járulékos költség, és túl hossú az ügymenet, túl sok időt kell bele tenned. Nem olyan mint egy részvény, ahol pikk-pakk ki-be szállsz. SZóval azt hogy te majd korrekció allján veszel, drágán esetleg eladsz azt szerintem felejtsd el. 3. Ne próbálj jövőt prediktálni, hogy te majd kiszámolod mikor optimális beszállni. Túl sok a tényező, ami miatt mehetnek fel még, le is. Attól függ melyik scenárió jön be. Amikor 2016-ban vettem a lakásom csomóan mondták hogy mekkora balek vagyok, mert +30%-kal drágább mint 2013-ban. Na van aki közülük azóta is albérletet fizet. Ha lakást veszel, mindig azt fogod érezni hogy drága, sosem olcsó, mert akkor mindenki azt venné. 4. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Bármit veszel, ne centizd ki a kiadásod, legyen vésztartalék, mert egy válság esetén az jár a legrosszabbul akinek el kell adnia a lakását. Eddig mostanában (covid, magas kamat) kimentették az embereket, de mindig így lesz? 5. Ha nem veszel lakást, és van jelentős megtakarításod, találd meg a módját hogy fialtasd, mert az infla viszont enni fogja az tuti. De ez már egy másik topic.
Törölt felhasználó2025. 07. 25. 11:57
#250924
A TÉT NAGY HA MOST NEM LÉPSZ KIÁRAZÓDSZ ÖRÖKRE AZ INGATLAN PIACRÓL SIESS!
Egy kis külvárosi 1,5
es kis panelt csípj meg az ár érték arányban még oké és nagyon kell sietned!
Élet kezdésre tökéletes lesz és nagyon mellényúlni nem tudsz
( mind műszaki mint jogi téren rendezettek, de azért figyeld a tulajdoni lapon
milyen terhek vannak..!)
sok sikert!
Minél előbb vegyél ha nem leszel jogosult a hitelre akkor
piaci hitelre (MOST ), mert az árak ki fognak még jobban lőni ( 20+ % 1 éven
belül a jóslásom )
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link