A továbblépés elérhetetlensége a legnagyobb frusztráció, mind az első lakásvásárlásnál, mind a nagyobba/kisebbe költözésnél. De pont ezért vagyok optimista, ahogy írod, a jelenlegi egy teljesen diszfunkcionális piac, ez idővel egyértelműene meg fog oldódni. Nekem a legnagyobb problémám az, hogy nincs megfelelő minòségű és ár-érték arányú lakás (ház meg annyira sem), írtam már korábban is, ha megelégednék a jelenlegivel, akkor simán abbahagyhatnám a munkát, bezárhatnám a boltot, 15 év alatt meg nullára levisszük a megtakarítást - ezt a szabadságot kellene most feladni a jelenlegi árakon úgy, hogy pontosan tudom, a kedves eladó, akinek a kezébe nyomnám a pénzt, egész életében nem dolgozott, tanult, nem vállalt olyan kockázatokat, mint én.
Ettől függetlenül a célom ugyanaz, lakást venni, csak nagyon megnézem mire adom ki a pénzt, nem zavar, ha ez még tart egy évig. Ha három év múlva is ugyanott vagyunk, az már erősen zavarna, de a megtakarításokkal addigra már más kategóriában fogok keresgélni.
Ettől függetlenül a célom ugyanaz, lakást venni, csak nagyon megnézem mire adom ki a pénzt, nem zavar, ha ez még tart egy évig. Ha három év múlva is ugyanott vagyunk, az már erősen zavarna, de a megtakarításokkal addigra már más kategóriában fogok keresgélni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link