S. nem azt mondja, hogy az Orbán rendszerben állami szinter volt emelve a lopás, autoriter rendszert épített ki, a közszolgáltatások leromlottak, a gyermekvédelemben szörnyű dolgok történtek, az életszínvonalunk a környező országokhoz képest romlott. Nem, ezeket ő tagadja. A problémája mindössze annyi, hogy Orbánék nem tudtak nyerni, nem voltak elég innovatívak a hazudozásban, a pénzeket nem tudták elég ügyesen jobbra-balra csatornázni, hogy végül nyerjenek. Nos, ezt az innovációt kéri számon S. a Fideszen.
WSikerült a NERnek addig húzni az ügyet, amíg végül teljesen megússza? Hihetetlen! Lopott vagy 80 milliót, köszöni szépen, kellett az a konyhapénzhez. Ha egy roma betör egy falusi ABC-be, ő rosszabbul jár.
Az öt év arról szól, hogy őket autopmatikusan vizsgálat alá kell vetni. A törvényjavaslat szerint a NAV 20 évre kiterjesztheti a vizsgálatot. Az öt év azokra is vonatkozik, akinek az elmúlt öt évben szűnt meg a megbízatásuk. Azaz kb. mindenkire az elmúlt 16 évben funkcionáló politikusokra. A NAV a közeli hozzátartozókra és családtagokra is kiterjesztheti a vizsgálatot. Csak megfelelő NAV vezetés kell és mindenki vizsgálat alá tehető, aki lopott.
"A kormány jogsértés miatt felbontja a Déli körvasútra szóló szerződést Mészáros cégével, hogy mentse a 360 milliárdnyi uniós forrást Jogsértő összejátszás „A beruházás folytatásának lehetőségét megkérdőjelezi, hogy a kivitelezési közbeszerzés során annak gyanúja merült fel, hogy jogsértő összejátszás történt" (hvg) . (itt a minta, .... Unger .... hallo !!!
Fidesz és a zöld Fidesz Mi Hazánk ma is együtt szavazott. Gratulálok Tóth Toroczkai Lászlónak. Majd csak kiesik 2030-ban ez a megélhetési ingyenélő hatos.
A NAV bárki ellen lefolytathat vagyonosodási vizsgálatot, ha az büntetőügyben érintett. Az Orbán-klán tagjainak legkisebb problémája lesz majd ez. A politikusok és hozzátartozóik vagyonosodási vizsgálata ettől független. Náluk nem alapfeltétel az, hogy érintettek legyenek egy folyamatban lévő büntetőügyben. Mészáros és Tiborcz érintettségével is voltak már minisztériumi feljelentések. Orbán lánya két kézzel szórta a közpénzt a haveri körnek a kamu turisztikai meg divatügynökség nevében. Orbán apja meg a piaci átlagot 10x-esen meghaladó haszonkulccsal vitte a követ az állami beruházásokhoz.
Ezt ugye te is pontosan érzed, hogy hazugság!? Idekaffantasz valamit, amivel az akkori ellenzéki bírálókat alázod és dicsőíted a bajszos házmestereteket, aki egy valódi komcsiból züllött fideszes senkivé. Gratulálok, jó ízlésű, tévedhetetlen igazságérzetű NER propagandista vagy. A fdeszkádéenpé mihasznáid minden előtt, ugye?!
Túl szűkre szabták a politikusok vagyonosodását vizsgáló törvényjavaslatban az érintettek körét és az ellenőrzés időtávját – írja a Telex. A jelenlegi szabályok alapján a NAV Orbán Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, valamint lányának és vejének, Orbán Ráhelnek és Tiborcz Istvánnak a vagyonosodását sem vizsgálhatná. Húsz év helyett pedig 5 év ? Mi a magyarázat? https://www.forbes.hu/penz/vagyonvizsgalat-orban-ner-nav-fidesz-tiborcz-milliard/
A szervilis, moral fogyatékos nem tudta elképzelni, hogy nem képesek megújulni. A fidesz-kdnp 2022-es országgyűlési választási kampánytlát az orosz-ukrán háború 2022-es februári kitörése alapvetően átformálta, a fidesz fő üzenete a béke és biztonság megőrzése lett, az ellenzéket pedig háborúba sodródással vádolták. És jött a 2026 os nagy innováció. orbán 2025 december 31-én:2026-ban arra kérek mandátumot a magyaroktól hogy kimaradjunk az európai háborúból. Azt szeretném kérni tőlük hogy arra hatalmazzanak fel, hogy magyarország kimaradjon a háborúból Akinek a szervilizmus és a valóság tagadása teljesen használhatatlanná teszi az agyát, az még ezt is mosolyogva és nyálcsorgatva nézte. https://youtube.com/shorts/CZb2C72jpGI?is=nwURFlM1rRd-Nfmq
Te érted hogy milyen életszínvonal "nem emelkedésről" beszél a zugjogász, mikor az idei évre 8% körüli béremelkedés mellett 2% körüli infláció lesz? Az a baj, hogy szegénynek kisült az agya az elmúlt 20 év fideszes hazugságai alatt, és már az alapvető számokat sem ismeri. Gazdasági összefüggésekről meg aztán ne is beszéljünk.
"hanem a pénze, az életszínvonala is jobb legyen" Végre elkezdenek a vízproblémával rendesen foglalkozni! Kurvára lényegtelen szempont, amit itt erőltetsz, sőt talán pont az a probléma, hogy ezen van a fókusz, mert ha van pénze, hitele az embernek akkor ész nélkül költ és feléli a jövőt. Ez a fidesz politikája. Az igazi vezetők vállalják a konfliktust, mert nem kiszolgálni kell a népet, hanem vezetni, de nem megvezetni. Az hogy az embereknek van pénze csak illúzió, el vagyunk adósodva állami és magánember szintjén is a pénz koncentrálódott a legnagyobb nereseknél. Azokat pedig vissza kell venni és fenntartható országot kell belőle építeni. Gátak, víztározok, átemelők, elektromost, csatorna és vízhálózat fejlesztés. Ezek kell, hogy fókuszba kerüljenek ez lesz az életszínvonal meghatározója nem pedig a minél nagyobb köbcentis hitelből vett autó.
Ebben egyetértünk, valódi elvtárs! Ezek nekem nem elvtársaim, de támogattam őket, és jelenleg sem látok mellettük vagy helyettük kormányképes alternatívát, azonban az már tényleg nagy hülyeség, ha megmaradnak azon a szinten, ami a kampányban sem jött be. El nem tudtam volna képzelni, hogy nem tudnak innoválni. Egy új felállás kell a hiteltelenné vált emberek nélkül, más néven és már programmal. . Én ennyivel másabb vagyok, mint te/ti, aki/akik még komoly vereség után is toltátok Feri szekerét és bármilyen nagy hülyeségeket mondott, tapsoltatok és megvédtétek. Én nem védek senkit, nem támogatom azt a pártot, amelyik nem tud innoválni, megújulni, ami Orbánékkal és Deákékkal nem fog menni, de támogatok a Fidesz romjain létrejövő olyan szervezetet, amelyik tud kormányozni, és nem taszítja parkolópályára és Eu-s, ill. IMF-s kegyelemkenyérre az országot! . Arról beszéljetek, hogy miért nem kormányoznak, miért ússza meg az Orbán-féle csapat az elszámoltatást, és miért nem tesznek már valamit azért, hogy az embereknek ne csak a "szabadságérzete", hanem a pénze, az életszínvonala is jobb legyen!
A fidesz azért ezekkel a jelmondatokkal hirdeti meg a zászlómenetét, mert erre a 3 szóra még talán össze tud csődíteni 4-5 ezer nyugdíjast és egyéb véresszájú gyűlölködőt, hiszen 1 méterenként fognia kell valakinek azt a zászlót! Ehhez pedig ha kiszámolod, kell a 2 hosszanti oldalára közel 3700 fő. Ha ennél kevesebben vannak, akkor a zászlót húzni sem tudják a földön, plusz egy ekkora vastag szövetből készült, több helyen összevarrt zászló súlya 7-1000 kg is lehet. Lehet azért nem merték bevállalni az 1956 méter hosszú zászlót,mert féltek hogy a zömében 70+-os vonuló "tömeg" nem fogja tudni kilóméterenként cipelni ezt a súlyt! :D
Elvtárs! Az elvtársaid október 23-ára békemenet helyett zászlómenetet terveznek? Ráadásul 1848 méteres zászlóval? Nem 1956 métereset kéne? Tényleg ennyire hülyék az elvtársaid? Ráadásul : "No War, no Gender, no Migration" jelszóval? Nem az '56-os forradalomról kellene szólni a "jelszavaknak? Ez már az agyhalál tipikus esete. Úgy látom, te sem vagy kivétel....
Szerintem az orszagban mar valoban csak a total segg hülyeknek kell bizonygatni, mekkora oriasi mocskos maffia banda is a fidesz… aki ezt meg most sem latja at, az vagy vak, vagy egyszerüen nem is akarja, mert vagy erdekelt vagy csak szimplan hülye.
Talált a fidesz 2 mondatot egy törvényben, ami miatt nem fogadták el? Ahham. Eddig érdekes módon minden törvényben találtak 1-2 mondatot, és mindig is találni fognak, hogy egyiket se támogassák. Ezt a történyt pl azért nem támogatják,mert azzal elismernék, hogy a korábbi gyermekvédelmi törvényeik szart sem értek a gyermekeink védelmében. Mint ahogy az NVVH-t és a hozzá kapcsolódó jogalkotásban sem fognak soha részt venni,mert azzal elismernék felétek fideszes szavazók felé is, hogy ebben az országban valakik tényleg sok-sok (száz)milliárdokat loptak, és ők ezt engedték, sőőőt, aktívan részt is vettek benne. Ti meg buta módon még hisztek is ezeknek a tolvajoknak még mindig.
Meg kellett volna hallgatnod Panyi Miklós felszólalását, hogy megértsd mi történik és miért. Nem csak a Tisza médiából kell tájékozódni. Pont a kórházban hagyott csecsemők kérdését ki is emelte, hogy teljesen támogatják. De volt két olyan módosítás (egy-egy mondat kivétele két törvényből), ami vörös vonal számukra.Tudod, ha felszolgálok neked vacsorára egy nagyon finom sültet egy szaros tányérban, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha nem akarod megenni, hogy mi van, már ez a finom sült se ízlik. https://www.facebook.com/reel/2542419532906389
Melléthei-Barna Márton publicisztikában ment neki a korrupciós ügyletekben szerepet vállaló ügyvédeknek
Bezony, bezony, büntetőjogi és anyagi felelősség. Alsó hangon bűnsegédek, és az ilyen legalja senkik ezt a cupákért csinálták. Tízmilliók, szármilliók, milliárdok.... A pénz útját kell követni. A hatóságok egyre jobban feltérképezik a maffiát, a céghálókat, a bankszámlákat, ezek a bűnözők is oda számláztak be. Millió meg egy nyomot maguk mögött hagyva. A papírozásuk xart se ér, konkrétan bizonyíték a bűnszervezetben való közreműködésben.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!