Egyetértek, de az ingatlanok árának esése mindig jóval lassabb folyamat, mint az árak felszaladása, hiszen akik drágán vettek ingatlant, azok nagyon ragaszkodnak az árhoz. Ha valaki lakhatásra akar ingatlant venni, annak lehet nincs 2-3-4 éve a várakozásra, de valahogy el kell kezdeni letörni ezt az ingatlan lufit. Amit azonban megfigyeltem az utóbbi 2 hétben. Kb. 2,5 éve beállítottam értesítésre, hogy Budapesten 2 szobás lakást (ebben a másfél is benne van) vennék 40 millió Ft-ig. Kb. 2 éve csak ócska szar házrészek jöttek be. Most azonban egymás után 4 panellakás is megjelent (34 és 46 nm-esek), igaz Csepelen, de hát a legkevésbé keresett helyeken kezdődik mindig az árcsökkenés. A panelek árát az nyomná le drasztikusan, ha ez a mesterségesen fenntartott alacsony távfűtési ár megszűnne. Tudom, hogy a megszüntetésnek feltétele az egyedi hőmennyiség mérés minden lakásban, ugyanakkor a távfűtéses lakások szigetelésének és nyílászáró cseréjének felpörgetése is, hogy a jóval magasabb árakba ne rokkanjanak bele a lakók. Azonban azt sem tartom normálisnak, hogy keresettebb helyen egy tíz emeletes panel négyzetméteri ára 1,5 millió Ft, de még Csepelen is millió felett van (volt). És ezt a befektetők nyomták így fel.

Én meg nem mertem 8000-nél venni az 1998-2002 közötti tőzsdei bukásom miatt (több panel lakás ára volt), az volt a tervem, hogy ha alámegy, veszek. De olyan rövid ideig ment alá, hogy lemaradtam, utána meg olyan tempóban emelkedett, hogy nem mertem beszállni. Így ha most 40000 felett vennék szemen kellene magam köpni. Mondjuk ingatlannal is így jártam. A 11 millióért 2016-ban vett panel lakást (miután a fürdőszobát teljesen felújítottam) 2023. elején 31-ért eladtam, majd bő 2 év alatt 60 millió lett az ára. Fasza.

59 évesen szerény havi 2 milliós állást, vállalati autót, mobilt, egyéb juttatást hagytam ott 3 éve, és nyugdíjba mentem (azaz pénzért nem dolgozom). 2002. óta nem tőzsdézem, mert előtte elvertem néhány lakás árát az orosz válság kezdetétől (1998--2002 között). Takarékosan éltem, a lakásbizniszbe beszálltam 2015-ben, bár túl hamar, 2021-23 között meg ki, de azért 1 millió összejött EUR-ban, a fiamnak, meg a nejemnek is 1-1 lakás. Még van 2 évem a tényleges nyugdíjig. Ha nem jachtozós, meg világutazós, meg narkózós- kurvázós élet a fő cél, akkor így is lehet.
Meg kellett volna hallgatnod Panyi Miklós felszólalását, hogy megértsd mi történik és miért. Nem csak a Tisza médiából kell tájékozódni. Pont a kórházban hagyott csecsemők kérdését ki is emelte, hogy teljesen támogatják. De volt két olyan módosítás (egy-egy mondat kivétele két törvényből), ami vörös vonal számukra.Tudod, ha felszolgálok neked vacsorára egy nagyon finom sültet egy szaros tányérban, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha nem akarod megenni, hogy mi van, már ez a finom sült se ízlik. https://www.facebook.com/reel/2542419532906389
Az áfa a legigazságosabb adónem, mert nehéz kibújni alóla. Másrészt az áfa csökkentés csak rövid ideig jelenik meg az árakban (vagy egyáltalán nem), de hatalmas költségvetési hiányt okoz.
A tartós megtakarítást továbbra is támogatnám. A TBSZ-en levő államkötvény kamata maradjon adó és járulékmentes, és biztosítsák, hogy a meglevő kötvényeket át lehessen tenni költségmentesen TBSZ-re, ne kelljen eladni, és egy rosszabb kondícióval rendelkezőt venni. Különben a ... anyjukat...
Ez sajnos így van. Nagyon sok embernek bilibe fog lógni a keze a következő 1 évben, és felébred. Teljesen felesleges bárkit győzködni. Az idő meg fogja mutatni a valóságot. Csak egy kérdést tettem fel, de olyan reakciókat kapok az elvakult hívőktől, hogy látom, kár volt megkérdezni, mert itt az illatos rózsaszínű köd lebeg még...Durvább a fórum, mint egy elvetemült szekta. Itt minden kellemetlenség említése Fidesz propaganda, még mindig. Na majd egy év múlva visszajövök. Remélem nekik lesz igazuk, felvirágzik az ország, a jólét, és nem azon sírdogálnak majd, hogy tévedtek. Neked kitartást!
Örülök neki, hogy senki nem hallotta. De ez azért is lehet, mert ezt tiszás oldalakon nem lehet hallani, és mint tudjuk a portfólió fórumot olvasók többsége az. Annak meg mi értelme volna így 3 hónappal az elbukott választások után, hogy a fideszesek rémhírt terjesszenek? Azt értem, hogy választások előtt miért. De most mi értelme volna? Pozitív eredménye semmi, ha meg nem lesz igaz, akkor még jobban lejáratnák magukat saját választóik szemében. Maximum a pánikkeltés, de ahhoz nem elég 1-1,5 % tőke adó említése. Számomra teljesen logikátlan lenne a rémhírterjesztés. Egyébként ezt nem egy megafonostól vagy párt aktivistától hallottam, ezért is vettem komolyabban, mert jelentősen érintene. Ugyanis a kamatból élek, és szükségem volna még a tőkére vagy 30 évig.
Egy kérdést tettem fel. Hogy rémhír-e az majd kiderül. Ha mégsem, akkor bocsánatot fogsz kérni? Értem, hogy elvakult tiszás vagy, és ilyesmit nem hallani a pártoldaladon , de lxarom, túlságosan érintene a dolog engem, úgyhogy nem érdekel az érzékeny lelkületed. Gondolom, ha emiatt évente jó néhány milliót veszítenék, azt nem fizetnéd ki nekem, mert csak a szád nagy. Mindenesetre megjegyzem azokat, akik szerint ez hülyeség. Remélem nektek lesz igazatok, szívesen elnézést kérnék tőletek 1 év múlva.
Szurkolok neki, hogy neked legyen igazad. Azonban hová viszed a pénzt? Külföldre? Mert Magyarországon bárhová utalod át az továbbra is megtakarítás. Vagy tovább pörgeted az ingatlanpiacot? A részvény szintén megtakarítás, bár arról nem szól a terv, hogy mit tekintenének megtakarításon. Azt kapitányunk kijelentette, hogy Magyarországon irreálisan sok a megtakarítás. Ez a magyar állampapír tulajok posztja, tehát nagyon is helyénvaló a kérdés. Mivel túl drágának tartják a lakossági papírokat, a külföldi hitelezők meg ugrásra készen adnának hitelt, így pont nem hatódnának meg attól, ha egy része a lakosságnak elmegy az állampapírból. Az is faxság, hogy most bocsátanak ki devizakötvényt belföldi finanszírozáshoz, mikor erős a forint. Egyébként mekkora baromság hitelből előfinanszírozni az EU-s pénzekből megvalósuló projekteket. Olyan projecteket, ami visszamegy a németekhez (áram hálózat fejlesztés, okosórák és szélerőművek). Gondolom erről csak hallottál, vagy a tiszás pártoldalak erről nem írnak? Mikor meg vissza kell fizetni, addigra meg lehet, hogy erősebb lesz az EUR. Mikor választás előtt ezt hallottam, akkor úgy voltam vele, csak Fidesz duma. De most? Ez az infó most olyan embertől jött, akinek adok a szavára. Mivel több százmillió Ft államkötvényem van sok évi spórolás eredményeként, így igencsak érdekel az infó. Nem érdekel a te indulatoskodó szöveged, ennél komolyabban kérdeztem, hogy hallotta-e valaki ezt a tervet. Ha nem lesz igaz, akkor boldog leszek, hogy rémhír volt mégis, ha meg igaz lesz, akkor majd átgondolod a mostani válaszod, és meglátjuk kik az értelmes emberek.