Topiknyitó: Törölt felhasználó 2012. 01. 13. 23:45

84% szerint rossz irányba megy az ország. Ki jöjjön a FIDESZ után?  

megmondom őszintén, teljesen reményvesztett vagyok. Úgy látom, a magyar politika utánpótlási csatornái az elmúlt évtizedekben már eleve torzan alakultak ki, vagy utólag torzultak el, mindenesetre a politikussá válás mintha kifejezetten egy kontraszelektáló folyamat eredménye lehetne csak. A végtermék, a politikus pártja és saját maga hatalmi és anyagi érdekeit követi, a politikát ezeknek rendeli alá, személyisége vagy az évek során alakul át, vagy eleve csak bizonyos emberek lépnek erre az útra.

Hogyan lehetne áthidalni azt az ordító ellentétet, hogy a mikrokörnyezetében az ember ismer jó néhány becsületes embert, a politikusok között viszont mintha nagyítóval kellene keresni ezeket, ha akadnak egyáltalán. Hiába váltjuk le a fideszt, jobb helyette az mszp? az lmp? a jobbik? szerintem szinte mindegy.

egy civil, aki ma még normálisnak tűnik, az marad-e a politikában is? Nem annyira átszövi-e már az egész politikai-gazdasági-hatalmi elitet a kéz-kezet mos és a gazdasági önérdekek olyan sűrű hálója, amitől semmilyen akár újonnan alakuló politikai erő sem lehet képes távol tartani magát, mert előbb-utóbb úgyis betalálnak közéjük is, akiknél a hatalom van?

Lehet-e itt bármilyen változásban reménykedni? Van-e rá bármilyen remény, vagy lehetőség, hogy ilyenek utat törjenek maguknak, hogy eljussanak a választók elé? Engedi-e ezt a jelenlegi politika egyáltalán?

Meggyőződésem, hogy a jövő nem a jelenlegi pártalkulatokban van megírva. Felesleges itt akármilyen koalíciókról még csak gondolkodni is ellenzéki oldalon, itt már szinte mindenki leszerepelt. Ezek már újat mondani, mutatni nem tudnak. Új hitet, új reményt adni nem tudnak.

De van-e még bárki, aki hajlandóságot érez a köz ügyeinek önzetlen intézése iránt, és nem fertőzte még meg a magyar politikai rendszer? Félek, hogy ha van is, nem tud előkerülni, nem tud érvényesülni ebben a szisztémában.

Mi legyen tehát a megoldás? Ki jöjjön a fidesz után? Jöhet-e bárki jobb, mint az elmúlt 20 évben?
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
szivacs
szivacs 2012. 01. 17. 16:29
Előzmény: #207  Törölt felhasználó
#240
"hülyébb vagy, mint smitt pali. brrrrr
viperakapitany"
- elég csak kettővel lejjebb nézned a #205-re, hogy a "vitakultúra" és a moderáció milyen szintre jutott a portfolión...:-(
Törölt felhasználó 2012. 01. 17. 13:38
Előzmény: #235  Törölt felhasználó
#239
ez alapjában véve a gazdag - szegény örök problémaköre ..

a szegény kölcsönt kér a gazdagtól

a gazdag ad .. ad ,megint és megint ..

a szegény a végén már sok adósságot halmozott fel ..

és..

pfúj !! az a mocsok gazdag mindet visszakéri

mert..

és jön a végeláthatlanná váló "igazságok" özöne ..

végül , levágja a sok szegény a kevés gazdagot és az így szerzett vagyont feléli szinte pillanatok alatt..

majd eltelik egy kis idő ..

és nincs kitől kölcsönkérni
bigyula 2012. 01. 17. 13:34
Előzmény: #236  pampa
#238
Nem, nem ezért kerültünk ilyen helyzetbe. De, ez is hozzájárult. És, ha Orbán győzött volna 2002-ben, akkor a 2-szer 100 napos program helyett lett volna 14. havi nyugdíj. Emlékszel erre az ígéretre. Egyik kutya, másik eb...
pampa 2012. 01. 17. 13:34
Előzmény: #234  Törölt felhasználó
#237
Ennek nincsen megoldása. Ezt te is tudod.

Annak van, ha lemond a kormány és az előrehozott választáson olyan erő nyer akit elfogad a "nemlétező összeesküvők csapata".

Abban az esetben minden jó lesz, még az is, ha véletlenül átlépjük a 100 % adósságszintet. Nem lesz gond, kapjuk továbbra is a pénzeket, mi akkor jó adósok leszünk akit érdeme támogatni.
Valószínűsítem, hogy azért csak bebiztosítják magukat és "háttér megállapodásokat" kötnek arra az esetre ha mégis összeomlana a rendszer.(mert össze fog)

Viszik a "biztosítékot" az embereknek meg itt hagyják ami marad....

szvsz
pampa 2012. 01. 17. 13:25
Előzmény: #233  bigyula
#236
valószínűleg ezért került az ország államcsőd közeli helyzetbe.
Ezt az Orbán kormány vezette be.
Törölt felhasználó 2012. 01. 17. 13:24
Előzmény: #230  pampa
#235
azt hiszem nagyjából egy platformon vagyunk ..

(meglepőek számomra az ide írtjaid , mert én nem olvastam tőled még ilyent )

de most egy pillantra állj át gondolatban a másik oldalra ..

adsz valakinek kölcsönt szerződés formájában valakinek , kamatra , hiszen a tőkéd beforgathatóságának elmaradt hasznát a kölcsönkérőnek meg kell fizetnie ..

a pali állandóan bajban van és mindig kér tőled és minduntalan adsz is neki , miközben eladja mindenét hogy a visszafizetések idejére legalább egy részét megfizesse ..

amíg fut a szekér nincs baj , de minduntalan kéred tőle hogy az életén /kiadásain -bevételein ..de nemcsak a bevételein !!!/ változtasson /és ajánlod is hogy hogyan / mert a feléd való tartozása már olyan magas lett , hogy tőled látva a dolog nagyon kétségessé kezd válni a tőke és a kamatoknak a visszafizetése..

egyszer csak azt hallod , hogy te őt alapjában véve kizsákmányolod , mert akkora már az általa föltornászott kölcsönök összege olyan magas lett , hogy azt már szinte képtelenség neki megadnia ..

minden kifogást felsorol , hogy ez miért alakult így .., de eszébe sincs és volt sem megfogadni azokat a tanácsokat amiket adtál neki hosszú ideje arra , hogy hogyan kellett volna többnyire a kiadásain csökkenteni , és ne csak a bevételein növelni - hogy ne kelljen többet kölcsönöket felvenni ..

mivel már a teljes csőd fenyegeti, újból hozzád fordul mindezek felett és után újabb kölcsönért ../ miután lehordott téged egy nagy genya kizsákmányolónak , rabszolgahajcsárnak előtte

mit fogsz most csinálni ?



Törölt felhasználó 2012. 01. 17. 13:21
Előzmény: #232  pampa
#234
A pampa a visszafelé mutogatás teljesen értelmetlen. Adott egy helzet, ezt kell megoldani.

A tőzsdén se mész azzal semmire, ha a bukó pozidra azt mondja valami: miért vetted annyin? A kérdés az, hogy MOST mit csinálj.
bigyula 2012. 01. 17. 13:13
Előzmény: #232  pampa
#233
És, ki vezette be azokat a támogatott lakáshiteleket, amelyek még legalább 1 évtizedig terhelik a költségvetés kiadási oldalát több száz milliárd forinttal évente?
pampa 2012. 01. 17. 13:02
Előzmény: #227  Törölt felhasználó
#232
Pampa, amíg többet költünk, mint amennyi bevételünk van, addig bizony az eladósodottságunkat kamat nélkül is NÖVELJÜK. "

Miért költünk többet?

Miért vezette be az MSZP a 13.havi nyugdíjat?
Miért vette el az adókedvezményt az 1-2 gyermekesektől és adta oda dupla CSP-kén a "rászorulóknak" akiknél ez elindította a megélhetési gyermekvállalást?
Ki tartja el ezen gyermekeket és szüleiket? Nekik van "ingyen" kenyér?
Ki fizeti az EÜ. ellátásukat? És az oktatásukat?

Bizony van egy réteg akiknek minden ingyen van és jár.... és a számuk napról napra növekszik...
csendben 2012. 01. 17. 12:57
Előzmény: #230  pampa
#231
aha!

És mindezt miből finanszíroznád?
pampa 2012. 01. 17. 12:55
Előzmény: #219  csendben
#230
"Elfogadom,hogy Bajnai a Te verziódat csinálná és ez rossz!

Haljuk a Te megoldási javaslatodat!!!

csendben

Én nem tudom, hogy Bajnai mit csinálna, csak azt, hogy mit csinált.
És amennyiben azt elfogadjuk, hogy amit Orbán csinál az ROSSZ
akkor ő valószínűleg ennek az ellenkezőjét kell hogy csinálja.
Mert igazán ez a két út van.

Már rengetegszer leírtam az én elképzelésemet. Olvastad is bizonyára.

Én első körben az adófizetőkre nézve a legnagyobb terhet jelentő kiadástól szabadulnék meg. (szociális ellátás teljes átalakítása!)
Megszüntetném a politikai pártok állami támogatását. (csak gesztus értékű!)
Azután az EÜ lenne átalakítva.
Jönne az oktatás.
Az önkormányzati rendszer.

stb.
csendben 2012. 01. 17. 12:52
Előzmény: #228  bigyula
#229
Sőt!
Külön "védelmi biztos"-t bíztak meg ezzel a céllal...

bigyula 2012. 01. 17. 12:51
Előzmény: #225  pampa
#228
"Miért nem szóltak az elején? Tisztelet politikusuk ez így nem jó ebből valamikor baj lesz."

Csak halkan jegyezném meg, hogy a jelenlegi kormánypártnak és miniszterelnöknek sem volt semmi kifogása a magánnyugdíjpénztárakkal 1998 és 2002 között. Sőt, a 2010-es választások előtt is azt ígérték, hogy megvédik a nyugdíjmegtakarításokat...
Törölt felhasználó 2012. 01. 17. 12:49
Előzmény: #225  pampa
#227
Pampa, amíg többet költünk, mint amennyi bevételünk van, addig bizony az eladósodottságunkat kamat nélkül is NÖVELJÜK.

Értem én, hogy Kádár óta becsípődött, hogy minden ingyen van, meg jár. De EZ NINCS ÍGY. Tudomásul kéne végre venni.

Lehet aztán szídni a hitelezőket, hogy szemét mocskok viszik ki a kamatot. De mindenekelőtt a SAJÁT GAZDÁLKODÁSUNKAT KELLENE RENDBE TENNI.

Vagy szerinted nem?
csendben 2012. 01. 17. 12:47
Előzmény: #225  pampa
#226
Nyilván merő véletlen,hogy a feltett kérdésekimre nem válaszoltál....

pampa 2012. 01. 17. 12:44
Előzmény: #222  Törölt felhasználó
#225
Milyen átalakítást?
Megszüntetni az önkormányzatokat?
Mert ezen lovagol mindenki, akkor mi változna? Elnéptelenednének,így elértéktelenednének azok a települések ahol még ez az utolsó intézmény is bezárásra kerülne. Fel lehetne azokat is fillérekért vásárolni.

MEGSZÜNTETNI A KIS ISKOLÁKAT
MEGSZÜNTETNI A KÓRHÁZAK EGY RÉSZÉT
MEGSZÜNTETNI A FÖLSŐ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK EGY RÉSZÉT
MEGSZÜNTETNI A GAZDASÁGTALAN VIDÉKI TÖMEGKÖZLEKEDÉST

stb...stb... ez a REFORM...

A magánnyugdíjhoz csak annyit, hogy a számlán gyűjtött magán rész ellentételezésére a költségvetés hitelt vett fel. Az így keletkező "többlet hitelt és kamatát" pedig MINDEN adófizető fizeti, természetesen a haszonból pedig csak az részesül akinek van magán számlája.
Mert ez így volt igazságos....
Rossz volt a rendszer és még a pénztárak is elismerték...persze csak utólag!
Ezért még abba is bele mentek volna, hogy egy teljesen átalakított rendszerben működjenek tovább.

Miért nem szóltak az elején? Tisztelet politikusuk ez így nem jó ebből valamikor baj lesz.
bigyula 2012. 01. 17. 12:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#224
Ha nincs más érv, akkor mindíg felmerül a lélegeztető gép, mint általános egyenérték. Csupán ennek az összegnek az éves kamataiból (80-100 millió euró) is elegendő lélegeztető gépet lehetett volna venni. Vagy BKV buszt, vagy emelni az egészségügyiek fizetését, vagy a tűzoltókét, stb.
Törölt felhasználó 2012. 01. 17. 12:30
Törölt hozzászólás
#223
Törölt felhasználó 2012. 01. 17. 12:29
Előzmény: #221  bigyula
#222
Arról már nem is beszélve.

De pampa szerint ez így sokkal jobb, mint eddig. Szerintem meg rosszabb, úgy, hogy közben ennek a kormánynak valóban MEG VOLT A LEHETŐSÉGE (támogatottság és 2/3 miatt), hogy VALÓDI átalakításokat hajtson végre.

A 2/3-át nem erre, hanem arra használta fel, hogy a rendszerben meglévő tartalékokat megszerezzék + saját hatalmának extrém kiszélesítésére, bebetonozására.
bigyula 2012. 01. 17. 12:25
Előzmény: #220  Törölt felhasználó
#221
További 2 milliárd euróval csökkenthették volna az államadósságot (a külsőt), ha nem veszik meg a MOL-t.

Topik gazda

aktív fórumozók