A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
Van egy ismerősöm , aki sofőrből lett fuvarszervező. Csinált magának egy céget, az idén a 12. kamiontját vette meg. Tudom, nem lehet összehasonlítani a két céget, de az tény, hogy a kicsinél nagyon pörög az élet, majd szétszaggatják őket. Öt évvel ezelőtt még azt mondta, a Wabi-val nem tudnak versenyezni, csak a morzsákat csipegetik fel, most a 12 sofőrből 9 a Wabitól jött el. Ja és 175 ezer euró nyereséget produkáltak 11 kamionnal és gondolom volt ott még más mellékes is, ami nem került papírra.
Igen, ez tiszta beszed. El akarja adni a tobbsegi tulajdonos a WABS-ot. Az eladashoz szukseges idot 1.5-2.0 evre becsulik. Es amig nem sikerul, addig " jelentős többségi részvényese, biztosítja a Társaságot a folytatólagos támogatásáról. Ennek megfelelően a CEE Transport 2020-ig nem tervez további piaci tranzakciót ". Ok is erzik, hogy baj van, nem latnak nagy jovot, vilagos nekik hogy nem birjak profitabilissa tenni, es varnak egy elfogadhato kivaraslasi ajanlatot. Vigyazat: a kis reszvenyesek ritkan jonnek ki jol ilyen helyzetbol: most a prospektiv uj vevo diktalja majd a felteteleket. Persez, lehet masban is remenykedni.
Az igazi, 64 Millio dollaros keredes? Mit kell csinalni, hogy WABS ne omoljon ossze par even belul? Ha igy marad, igen jo az eselyuk erre. Hogy megforduljon WABS, es ugy nezzen ki a merleg es eredmeny, mint pl. JB HUNT-nal, ami ugyanilyen trucking ceg ? . JBHT arbevetele 78 USD/sh. A cashflow 9.1 USD/sh, az EPS=5.4/sh. Van 96 cent osztalek, es van Bookvalue=20 USD. Az adossag 14 USD/sh. A reszveny arfolyama 100/sh. Ettol WABS Mako-Jeruzsalem tavolsagra van. WABS arbevetele 43 EUR/sh. Nincs cashflow, nincs EPS, nincs osztalek. Book Value 10 EUR/sh. Az arfolyam 7 EUR. (ha hasonlo lenne, akkor az arfolyamnak 53 EUR-nak kellene lennie. Hoppa? ) . Mit kene csinalni? Nem tudom. Nem is egy forum dolga. De azt igen, hogyan kezdenek hozza. . 1)keresni 6 jo kozelekedes mernokot, 3 jo economist es 3 jo szoftver mernokot 30-40 ev kozottieket, akiknek mar van 7-15 ev tapasztalata kamionozasban. 2)Csinalni beloluk 3 csapatot 2+1+1 beloluk, es elkuldeni oket tanulni. A vilag 3 legjobb, legnagyobb camionos cegehez. Mint pl. HUNT. Ahol megtanuljak hogyan csinaljak ok. A lenyeget 6-12 honap alatt fel tudjak szivni. Komoly fizetest es komoly perspektivat adni nekik. 3)Egy ev mulva Oket tenni a mai management helyere. A mai management maradhat tanacsado testuletnek. Adni az uj csapatnak eleg penzt, hogy amit lattak, azt valositsak meg WABS-nal, mondjuk 2 ev alatt. . Kinek a dolga lenne mondjuk ezt megcsinalni? Felugyelo Bizottsag. Management. A Bank, amelyik hitelezi oket. Ha mar elszurtak a Waberers-t az elmult par evben, legalabb probaljak meg rendbe tenni. Ha igy marad, WABS siman osszeomolhat par ev mulva. Jo lesz az nekik? Es a reszvenyeseknek?
Nagyon alapos elemzés, szép munka! Már a bevezetéskor beszéltük, hogy kerülni kell, egyszerűen nem érdemes érte adni semennyit se, mert veszteséget termel, és semmi jele javulásnak.
Waberers
2015. okt. 05. 18:00 BÉT határozat - értékpapír bevezetése
A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
link