„A Magyar Orvosi Kamara soha nem volt, nem is lehetett és nem is lehet a Civil Összefogás Fórum tagja. Azon egyszerű okból nem lehet, hogy a Magyar Orvosi Kamara nem civil szervezet, még csak nem is társadalmi szervezet, hanem törvény szerint definiált köztestület, s mint ilyen, még ha akarna se lehetne említett szervezet, vagy hasonló szerveződés tagja (…) A 2010-es kormányváltás óta a MOK és a CÖF között sem formális, sem informális kapcsolatfelvétel nem volt.”
" Ne ismerem ezen szervezetek tevékenységét, segítenél, hogy melyik képviseli ezek közül a nettó adóbefizetőket?"
És ez mióta követelmény a politikában? Lemaradtam valamiről? Tudtommal olyan elit vezeti az országot amelyik az iskolapadból rögtön a politikába katapultált. Polgári foglalkozása szinte egyiknek sem volt soha.
A Város Mindenkié
AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozat
Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
Független Előadóművészeti Szövetség
Hallgatói Hálózat
Hálózat a Tanszabadságért
József Attila Kör
MOME Line
Magyar Bábművészek Szövetsége
Magyar Műfordítók Egyesülete
Magyar Orvosok Szövetsége
Magyar Színházi Társaság
Oktatói Hálózat
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
SZETA Egri Alapítványa
Szociális Szakmai Szövetség
Szépírók Társasága
UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség Magyar Központja
tranzit.hu
Ne ismerem ezen szervezetek tevékenységét, segítenél, hogy melyik képviseli ezek közül a nettó adóbefizetőket?
Persze , sok minden történt, idióta cselekedeteink tömkelegével a világ egyik legszánalmasabb nemzete lettünk.
Pedig vannak nálunk sokkal ellenszenvesebbek , butábbak, stb. de Összességében mégis leküzdöttük magunkat a béka alá.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!