na ennyit a dk rol és a fideszről -mindkettő ugyanaz.és most már kiderűlt adk is egy farizeuspárt akár a fidesz.orosz kgb ügynökök. ráadásul troja i falovak
Az imént az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnökévé
választottak. De történt egy érdekesebb dolog is. A rólam való szavazás
során megszületett a Fidesz és a Szocialista frakció (amelyben Dobrev
Klára ül) nagykoalíciója az EP-ben. Mikor máskor, mint a magyar
alelnökről való szavazáskor. A Fidesz képviselője, Schaller Ernő a
megválasztásom ellen szavazott, ahogy Dobrev Klára szocialista
párttársai is. A DK képviselőjében legalább volt annyi taktikai érzék, hogy
nem jött be szavazni, hanem egyik párttársát küldte.Alapvetően titkos
szavazásról van szó a személyügyi döntéseknél. A fideszes képviselőnek
az volt a pechje, hogy először véletlenül név szerinti szavazást
rendeltek el és ekkor jól látszott a pirosan villogó szavazógépe.Tehát a
Fidesz, amelyik napok óta azon siránkozik, hogy a nagy frakciók kordont
vonnak köréjük és nem szavazzák meg a jelöltjeiket különböző posztokra,
most inkább együtt szavaz a szocikkal, akik a DK képviselőjét
helyettesítették, hogy megakadályozza, hogy egy magyar képviselő (ebben
az esetben én) vezető pozíciót kapjon. Összenőtt, ami összetartozik.A
Szocialista (DK) - Fidesz nagykoalíció is kevés volt, az Alkotmányügyi
Bizottság nagy többséggel alelnökké választott.
Így beszél az, aki gazdasági tanulmányait a prostisrácok és megafO$ akadémián végezte ;) Az ország gazdaságának első fokmérője, a valutájának az ereje! Jó erős 390en! Román lej felét sem gyengűlte az eu csatlakozás óta, le is hagytak minket! Bolgárok is előttünk... Mindegy melyik valuta mennyi, itt FO$rint van! Ugye! Így beszél egy igazi gazdasági szakember! (narancsködben az orráig sem látva) büszke lehetsz, ha tükörbe nézel! https://imgur.com/a/m0vkPIl
Túl erős volt a francokat, ez is csak egy ócska hülye fideszes agyomosó duma. A Fidesz elértéktelenítette 2010 óta, így minden magyar forintja kevesebbet ér azóta. Igazi nagynemzeti cselekedet volt, de nálam ez hazaárulás kategória.
Ez annyira nyilvánvaló csali volt, hogy azt hittem, hogy erre talán még te sem mozdulsz rá.... de mégis... A legironikusabb, hogy ezt most tényleg nevezhetted volna provokációnak, de nem... Ennyire vagy gyenge....
"022. május 18. 12:35
Megosztás
A nemzeti vagyon19 ezer milliárd forintot ér el az állami vagyon értéke. Ebből 14 ezer milliárd forint az ingatlanvagyon, a maradék fele a gazdasági társaságoknál van, a másik fele pedig egyéb vagyonelem - sorolta.": az ingatlanérték mennyit amortizálódik (év v. 10 és viszonylatában) SZERINTED ?
Hát, nem igazán tudom hova tegyem ezt, a vitakultúra minimumát is nélkülöző, inadekvát hozzászólást, de azért köszönöm, hogy megosztottad velem a semmitmondó vagdalkozásodat.:)
Ha tudnád, hogy mi a tudomány, akkor még írhatnál is róla elfogadható hozzászólást, de így nevetséges dilettantizmus és megmosolyogtató erőlködés, amikor azt írod, hogy "A tudományok és a jog között az (többek között) a különbség ... " Ez azért butaság, mert a jog a társadalomtudományok talán az egyik legjelentősebb területe, melynek diszciplináris és metodikai felosztása is van (normatív és deskriptív). A reáltudományokat ne keverd ide, mert végleg eltévedsz a dilettáns megközelítések tengerében. Az meg aztán a legnevetségesebb, hogy te próbálod meg azt a tudományterületet, illetve annak a művelését minősíteni, aki azt sem tudod, hogy a jog is tudomány. :) Eddig is tudtam, hogy ezekkel gondod van, azonban nem gondoltam volna, hogy ekkora! :)
Téged nem zavar, hogy csak a forint gyengült ekkorát az összes k-eus valuta közül? A többiek nem érezték kényszernek, hogy az adón felül még 1-2%-ot kilopjunk az adófizetők zsebéből a folyamatos forintleértékelésen keresztül, aminek egy részét aztán jegybanki haszonként kimentsenek haveri alapítványokba. A tavalyi rekord jegybanki zakót meg pótolhatjuk adófizetői forintokból...
Persze, hogy szakma... mint a kőművesség. A különbség csak az, hogy az egyiknek van haszna (és értelme).... A tudományok és a jog között az (többek között) a különbség, hogy ha mondjuk egy matematikai kérdésben 9 millió dilettáns magyar gondol valamit, attól még az nem lesz úgy. De mivel a ti szabályrendszereteket nem Mózes hozta le a hegyről, így aztán rossz hírem van: bizony ha 9 millió magyar valamiről ugyanazt gondolja, akkor az a jogban holnaptól úgy lesz. Ezt nem mondták a jogi egyetemen? Megjegyzem, a maga - ellentmondásoktól nem mentes - világában a jogot is van, aki magas szinten műveli. De te nem tartozol közéjük....
aki .bármilyen más pártra szavaz mint tisza az az ország áruloja.gonosza.korlátoltja-tolvaja-bünözöje.farizeusa.stb.csak egy párt maradhat-a fidesz melett máshogy örökké marad orbán aki ezt nem érti meg az egy átkozott
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!