Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Szerintem a konkét adóemelési dokumentum kamu, ilyennel választás előtt senki nem foglalkozik. Ráérnek utána. Viszont! Tényleg ígért ÁFA csökkentést Táncos Peti?
Ez önmagában egy baromság, ner propaganda agyszüleménye. Azt csodálom csak, ha már fantáziálnak, akkor miért nem nagyobb számokat mondanak be? MP jól reagált, cáfolta és lépjünk tovább, a tisza a kisebb keresetűek adócsökkentésére készül és valószínűleg ez izgatta fel a ner médiát. Szerintem egyre kevessebben hisznek a ner médiának amúgy is, úgyhogy egyre erőtlenebbek a hazudozások. Ugyanis a kisebb keresetűeknek mindenképpen csökkenteni akarnak. Ennyit mondtak, hogy a személyi adóhoz ennyit akarnak hozzá nyúlni. Az már inkább elgondolkodtató, hogy ismétlődően 600e üres ingatlanról beszélnek és hogy ott van tennivaló. A fantáziára bízom, hogy ott mi jöhet.
10 evnyi tartalekom van nagyreszt allamkotvenyben es kicsi nazdakos szutyok az interbrokinal. hitel nincs (szaktudas muszaki teruletek adott, es naprakeszen tartom a melomban jo vagyok) nekem 8 mi lesz

a lokott kiszamolos Csernok erre mondta ennyit er a borod a munkaero piacon, ennyit er a tudasod. Ergo tanulj kepezd magad ha tobbet akarsz. Tenyleg jol mondta a legtobb ember kozepszeru kozepszeru jogasz konyvelo komuves. Aki ki akar ugrani az megtehetia mai vilagban barmikor, ha az adott lokaciojaban nem megy hat tessek kilepni a komfortzonabol es koltozzon.
Lehet lazadozni, de attol meg a teny teny. Ha nem tetszik el lehet menni mashova dolgozni. Persze arnyaltabb a kerdes olyan munkakoroknel, ahol nincs versenyszfera. De egy kozig back office vagy kormanyablak total olyan, aminek van alternativaja a piacon. Egy rendor orvos mar mas kerdes.
ez nem politika. egy szimpla gazdasági elemzés a várható dolgokkal kapcsolatban. Ha van befektetésed akkor el kell gondolkodnod. Nem csak a mértékek a lényeg hanem az adózásba bevont kör és az adóalap. Legalább 1-12 hónap átrendezni a befektetési portfóliódat. Ha a választások után kezdesz vakarózni már késő.
Lázár azt mondta aki panaszkodott a bérére. "rossz helyen dolgozik" Cinikus de igaz: van egy munka, elvállalod vagy sem. Megkínálnak egy fizetéssel ha elfogadod végezd el a legjobb tudásod szerint ne lázadozz. Nagy kártyának gondolod magad akkor más helyen vagy külföldön többet kapsz. Ha nem kapsz akkor el kell gondolkodnod azon mennyire piacképes a tudásod.
Mar vártam ezt az ervelest. 1. Szinten munkaltatoi kerdes, hogy ugy emel fizetest, hogy celhoz koti az elkolteset, es erre hasznalja a bertomeget. El is oszthatna. A kozszfera olyan szerencses helyzetben van, hogy felmondhat a munkaltatojanak 4 evente. Hajra! 2. Pontra: miert a versenyszferaban granitszilardsagu barmilyen ber vagy berjellegu fizetes? Nem. Evente valtoztatgatjak nalunk. Ez egy folyamatos teljesen hamis erv a kozszfera dolgozoitol, hogy barmikor elvehetik bruhuhu.. Miert a sarki boltosnal nem?
Tisza szja tervezet. "évi ötmillió forint alatt maradna a 15 százalékos adó, ötmillió és 15 millió között 22 százalékot kellene fizetni, míg efölött 33 százalékot." optimista voltam a 9-18-36% tippemmel. Magyar Péter kitüntette a hatalmas adóemelési terv elkészítőjét
Nem vagyok indulatos. Max azert mert ott van a KSH szam, is probaljatok cafolni. Ket KSH adatot hasonlitottam ossze. Ugyanazon módszertannal van elkeszitve a verseny es a kozszfera beradata. Erre jon a nem ennyi, meg sok a jol kereso vezeto meg stb. Es? Irrelevans, meg ha igaz is lenne, ami nem is biztos h igaz. Tudok Bankrol ahol voltak 2 fos foosztalyok főosztályvezetővel... Az kulonosen vicces h kapnak sokan 80e ft nettot hitelre es 15%os beremelest es akkor is elnyomott reteg. Hat a loxaszt...
"Tuntessenek, sztrajkoljanak vagy, mondjsnak fel, ha nem tetszik a munkaltatojuk. " ezert jo felcsapni a lakhatasi koltsegeket es beultettni sok sok millas hitelkbe a nepet, ha sajatot akar. Aki dugig van hitellel az nem ugral.
Értem, igen, ettől féltem. Tehát úgy tekintjük, hogy 1) mindegyik közig dolgozónak jár és igénybe is tudja venni a hiteles kedvezményt, ami nyilván téves feltételezés, mert nincs mindenkinek hitele és nem is tud mindenki hirtelen leakasztani egy lakáshitelt; 2) úgy tekintjük, hogy a hitel támogatás az beépül a bérbe (ez szinte 100%, hogy nem így lesz, azaz ez is téves feltételezés); egyrészt nem épül be, másrészt nem is jár mindenkinek. A kérdés, hogy vajon hány évig (hónapig?) lesz ez a támogatás. Így kijön a +18% +bér. De azért ez több sebből vérzik.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link