Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
De miert keresnek? En atlagberbol neztem ahogy a versenyszferaban is van. Nem a pont a kozepso berere vagyok kivancsi. Az allam mint munkaltato tobbet kolt egy alkalmazottjara, mint a versenyszfera alkalmazoi. Az, hogy a helyi szerveknel dolgozok minimalberen vannak, mint a kisboltok eladoi, az orszagos szerveknel dolgozok meg tobbet keresnek mint a penzugyi szfera ilyen beosztasu emberei, az munkaltatoi kerdes. Szar a kozszfera munkaltatoja? Igen. Tobb bert fizet egy fore mint a versenyszfera? Igen A mostani bejelentesek elszakitjak a kozsszfera bereit a versenyszferaetol? Igen, szamszerusitheto. Ennyi az egesz. Tuntessenek, sztrajkoljanak vagy, mondjsnak fel, ha nem tetszik a munkaltatojuk.
"Az elmúlt öt évben többször emelték a kormányzati vezetők bérét, de az alsó szinten lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer. A 24.hu szerint általánosnak mondhatóak ebben a szférában a havi bruttó 320 ezer forint körüli fizetések, és gyakran két-három diplomával rendelkezők keresnek ennyit." kemeny mint a vidia:D
befektetes ertekesitese 34% Bp DH Barometer. a videk nem erdekel.Bele szoktam olvasgattni a reddit hozzaszolasokba. tanulgatok, itt ott. kivancsiskodom. Mi a tippetek mi lesz a verzsivany profi ingatlanspeka-bufik kitaraznak most? rasozzak meregdragan a kisbufikre a cuccost learatva 2014-25 bummot es szepen atulnek az 5 eves 6.5% kotvenybe? :)
Nem tudom mi nem tiszta ebben: "Természetesen nem mindenhol egyformán nőttek a fizetések. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 650 ezer forintot vittek haza papíron, a közszférában kicsit többet, 658 ezret, míg a nonprofit szervezeteknél már közel 700 ezer forintra rúgott a rendszeres bruttó bér." Minden mondta pontos es fonto, foleg az elso🙂
KSH. Ott vannak a beradatok, azt hogy te rosszabbul keresel az egy dolog... Mas tobbet a kozsszferaban. Ez a munkaltato dolga. Szted a penzugyi szektor 1.050.000 ftos atlagberejez kozel van a fioki penztaros 400- 450.000 bruttos bere? Nincs. De megis annyibaz atlagber. A fizetesemelesek pedig most jonnek.
Törölt felhasználó2025. 08. 27. 09:45
#254684
ma egesz nap dogleni fogok semmi melo ma pihi es olvasgatas van:) https://dh.hu/barometer Budapest elso vasarlas 12% julius befektetes 41% na a szeptemberire kivancsi leszek? :DDD
Es nincs feltetlen koze annak ahhoz, hogy vmilyen szervezet mukodesileg romokban van, es a fizetesek magasabbak. Ez epp meg tetezheti is, mert burokratikusabb szervezet tobb pozi tobb fonok tobb zse...
Halló, István! Már megint kezded? Közszférában dolgozom. Tévedésben vagy! Főov és afeletti béreket írsz. 30-50 emberre jut egy vezető. Halló! Föld hívja a valóságot! Semmit nem tudsz, 2 éve nem volt béremelés! Ismétlem: semmit.
majd ha o lesz a miniszterelnok hiszek neki most o a szemben csak egy velemeny.. a berleti dijak meg a fizukkal van osszefuggesben es az elerheto kiado kinalati darabszammal. ha most boldog boldogtalan ingatlanbefekteto lesz es megtoljak a kinalatot plusz a valasztasok utan elengedik a kamatstoppot arresstoppot vagy mivel eleg kimerult a koltsegvetes lehet adoemeles is ami ujfent inflat csinalhat majd gondolom en akar meg berleti dij csokkenes is lehet mert kevesebb penze lesz a nepnek. Te vagy a kozgazdasz a velemenyed szamomra mervado mert hitelesnek tartalak. Na majd meglatjuk jovore mi lesz a paicon
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link