Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A kapitalizmus életképes, csak hát nem működik 950 euró nettó átlagkereset és 340 euró minimálbér mellett.
Törölt felhasználó2022. 05. 26. 01:21
#163836
Az EU "szólt" nemrég, hogy oda kellene figyelni a kormánynak az ingatlan ár emelkedésre. De nyilván a kormányt ez nem érdekli. Ugyanúgy fognak vagtatni az árak, mint eddig. Itt nem mukodnek a normális gazdasági törvények. Gyakran úgy érzem, hogy zombikkal beszélgetek, annyira unortodox amiket támogatnak. Teljesen biztos vagyok benne, hogy az Unió fellazul, vagy a peremére sodrodunk. És akkor kell majd gazdaságilag domboritani, amikor nincs EUs pénz. Mi meg itt fogunk állni egy jórészt csak a lakas miatt jo anyagi helyzetben lévő, de fegyelmezett munkára alkalmatlan ember tömeggel
Azt írod, Itthon a rezsi nem nagy. Kértem, hogy vezesd le miért nem az. Nominálisan lényegtelen, az arányokat kell nézni. Én levezettem, egyáltalán elolvastad? Megértetted? Nehéz így, hogy kitérsz a válasz elől.
Egyetértek. Elég fura világot élünk, amikor egy jól kereső ember is csak azt látja, hogy sokat dolgozva is egyre messzebb kerül egy ingatlan megvásárlásától.
Törölt felhasználó2022. 05. 26. 00:17
#163833
Még annyit tegyünk hozzá, hogy ez a nagy rezsi csökkentés, CSOK és társai jórészt nem azért vannak, mert annyire irreálisan drága minden, hanem azért, mert igazából a támogatottak nem tettek meg mindent azért, hogy több pénzt keressenek, Nagyon sokan tespedtek el a kényelemben, és nem igyekeztek előre jutni. Kinyujtották a kezüket, és hullott a CSOK. Gazdag emberek folyatják a vizet órákig, sütnek főznek, pazarolnak, mert "olcsó" az energia. Ez legalább annyira undorító, mint maga az kormányzati intézkedések. A tespedtség, lustaság, rinyálás...ez talán a legrosszabb. Az emberek gyakran már nem is a saját előre jutásukon dolgoznak, hanem figyelik a hireket, mikor csurran cseppen pár százezer, vagy millió. És közben gyűlölik a benzinkutakat, a multikat, a korona vírust okozó Bill Gatest (+ a zsidókat), stb. Szerintem ez a legrosszabb, Elviselhetőbb lenne az összes rossz kormányzati intézkedés, ha nem kellene a sok tapsolót látni magunk körül.
Törölt felhasználó2022. 05. 26. 00:08
#163832
Az igazság az, hogy lenne egy reális ár minden termékre (ingatlanra is), ami normális kormány alatt lenne (az elmúlt 12 évben normális) a háborút is figyelembe véve. Ez az ár mondjuk lehetne az, hogy megnézzük a 2008-as árakat Ausztriához és mondjuk Szlovákiához képest, és velük arányosan kellett volna menniük az áraknak. Tehát ha az osztrák ár nőtt mondjuk 20 %-ot, a Szlovák 30 %-ot, akkor a magyarnak e két ár között kellett volna növekedni. Azért írtam 2008-at, mert 2009-től gyűrüzött be a deviza hitelezés hatása. Az ingatlan ár növekedés egy torz adat, kormányzati manipuláció.
Muszaj azt kerdezni, mert ezt szidjaj. Enyves jezuek eleg szepen osztottak a nepnek. Senki ne adna tobbet. Bar 2 gyerek van nalunk, nem kapunk semmi tamogatast, fizetest sem kapok senkitol, de nem sirok
Ausztriában épp most adnak 150 EUR-t háztartásonként, amit a villanyszámlából vonnak majd le. Persze csak ott jár, ahol egyszemélyes háztartás esetén 55.000, többszemélyes háztartás esetén 110.000 alatt van a háztartás éves jövedelme. Nem pedig korlátlanul fizetik a medence fűtésre és a szaunára éveken keresztül még konjunktúrában is.
1-2 embernek lehet, hogy "van 100 millió panelra", a többségnek nincs. Jólét? Hol élsz pali? Van X 10 millióm, ingatlant vennék hitel nélkül,saját célra, jól keresek,sőt, de azt látom, hogy bármennyit dolgozok, igen, még vasárnap este is, több állásból SE tudom szűkíteni a nyíló ollót a rendelkezésre álló összeg és az emelkedő árak között. Mi neked a jólét? Az emberek túlnyomó része szórja a pénzét, mert nincsenek céljaik, ezért látod, hogy bár a családi büdzsét megterheli 1-2 hét, de mégis sokan mennek nyaralni, aztán majd csak lesz valami. Ez azért nem jólét, attól messze van. A statisztika szerint mindenki tele van tartalékkel, ki kell ábrándítsalak, rengetegen élnek máról holnapra. Ha ez jólét, ha ez a jóléti társadalom akkor baj van. Hol a fa..ban tarthatnánk, ha a becsületes kormányunk nem lenne enyveskezű? Nem azt kell kérdezni és azzal vagdalkozni, hogy ki csinálná jobban, hanem hogy ezek a gyökerek miért nem azt csinálják és úgy, amire felhatalmazást kaptak.
Nem vagyok fidesz rajongo. En belattam,hogy egyik szoszatyar sem jobb. Ennyi. Ha lenne jobb mondanam, de nincs. Kutyapart meg a tobbi a reszeg kicsmaban. Hagyjuk mar ezeket a komolytalan embereket. Itthon a rezsi nem nagy. A ber es nyugdij keves meg, de zarkozik mar fel szepen
Matekozd ki kerlek, mikent nem tudja kifizetni az 1200 euro minimalberes osztrak a rezsit, amig a csodalatos orbanviktori magyar jobbagy a netto 140 ezres fizubol gond nelkul.
Ausztria, atlagos kisebb lakas, 50-55nm: villany: 60 eur kozos koltseg 140 eur futes atalany 80 eur internet 35 eur Osszesen: 215 eur, ami a fizetes 17,9%-a .. Magyarorszagon egy hasonlo ingatlanban: (atvaltom euroba, hogy konnyebb legyen) villany 30 eur kozos koltseg 40 eur gazfutes: 50 eur atalany internet 10 eur Osszesen: 130 eur, a fizetes 37,1%-a. Es ez a rezsicsokkentett, fenntarthatatlan szamla! Mi lenne itt piaci alapon, te uristen... .. Konkluzio: az atlagos magyarorszagi legalso reteget tobb mint dupla annyira sujtja a rezsi koltseg, mint osztrak tarsat. 17,9% vs. 37,1%
Értem. tehát szemetek a bankok mert adnak 6%-ra lakásvásárlási hitelt. Mennyit kellene emelniük, hogy ne legyenek szemetek? 12% elég lenne? vagy inkább 15%?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link