"Erre az évre és utána folyamatosan egészen 50%-os áresést vártál az év elején."
Erre az évre biztosan nem vártam, hiszen eleve több évvel számoltam mindig is. Ráadásul azt is elmondtam párszor, hogy szerintem elemeire sx7 eshik szhét az ingatlanpiac, mert lesznek csúnyán beszakadó és valamennyire magukat tartó kégli típusok.
Mivel már nem az első ilyesmi helyzet, amit látok. Pont jó is lesz, szépen meghízik 5 meg 6%-al a pénzem map+ és majd utána veszek, amikor az ár és érték arány nagyjából helyre állt.
Nekem 5 év múlva +27% pénzem lesz map+, a panyel kégli meg -30-40%-ban lesz. Akkor lesz az ideális beszálló. Ha kifogok valami jó kis alkalmi vételt korábban, akkor hamarabb veszek.
A részvény mókát azért nem említem meg, mert ott nyilván nagyobb a kockázat és nem tudni abból mikor lehet szép haszonhoz hozzáférni. Abból is lesz majd valami, de ott nem tudok időtávat mondani.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link