Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Elpolitizálgatunk itt, miközben a forintukat agyon ütik. Na ezt a forintgyengülést kellene megállítani nem Gyurcsányt. Talán a TÜRK TANÁCS segítene, ha adnánk nekik jejárt tesztet.
De ez nem az ő hibájuk, hanem a szavazóké, akiknek egy jelentős a mai médiatérben megítélésem szerint, nem kap megfelelő, kiegyensúlyozott tájékoztatást, és ezen korlátozott/ irányított infromációk alapján dönt a szavazófülkében. Én a 2 listának szurkoltam, ahol legalább az egyiken nincs ott a dk/mszp duó. Sőt, promótáltam, hogy így legyen. Sajnos, nem jött be.
Egyebkent ellenervet nem hoztal, de legalabb pont azt a vonalat viszed, amit par kommentel alabb kikertel magadnak… Ebben az evben sikerult egy allamositott MNYP vagyont hiannya alakitani…errol mi a velemenyed?
Koszonom hogy leirtad,korrekt osszefoglalas es sok igazsagot latok benne en is.Ettol fuggetlenul eleg szomoru,hogy az egyeduli alternativa most ez az osszetakolt ellenzek.(aki realisan labdaba rughat a Fidesz mellett)
Nem azt írta, hogy a fidesz mit csinált, hanem, hogy bármit is tett, meglátszik a forint árfolyamán. Viszont van egy csomó dolgo, amit a fidesz csinál, más meg nem: jogállamiság leépítése, oktatás elhanyagolása, az állami erőforrások sajátként való kezelése, teljes gazdasági szektorok lerablása (föld, trafik, takarékok, végrehajtók, részben média és IT), komcsikat meghazudtoló propaganda, törvénykezés aljas célokra való használata. De emellett is a korrupció valami brutákis mértéket öltött, amit persze a rengeteg beáramló EU-s pénz tett lehetővé. Hogy mi vár a másik oldalon? PL a fentiek korrekciója. Kevesebb propaganda, modernebb oktatás, átláthatóbb állam, kiegyensúlyozottabb tájékoztatás. Programja van az ellenzéki pártoknak, és van egy közös alappropgramjuk is, azaz egészen jól láthatod, hogy mit várhatsz tőlük (vágy szinten persze). Programja a fidesznek nincs, azaz a következő választáson SEM tudom, hogy mit várhatok tőle 2022 után. Pedig elolvasnám azt is. Az persze nagy kérdés, hogy mit LEHET egyáltalán tenni jövőre. Olyan mértékű pénzszórás zajlik, amit ez az ország még nem látott. Fenntarthatatlan. Emellett most a külső körülmények is ellenünk vannak. Elszálló energiaárak, emelkedő hozamok, járvány, stb. Nincsenek meg a feltételei ennek a hiánynak a kinövésére, mint 2013-2019 között. RÁadásul a kormány és az MNB kb fél éve egymás ellen dolgozik, azaz mindkettő intézkedései suboptimálisak, mert egmás gyengítik. Ezért kell a szükségesnél magasabb költségvetési hiányt csinálni, és ezért kell a szükségesnél magasabbra emelni a kamatokat. Azaz igen, jól érted, ha marad a fidesz, akkor is megszorítások jönnek. Ezt várhatod tőle is. De ez egy gazdasági kérdés. Társadalmi szempontból nagyon le kell cserélni a fideszt.
jól látom, hogy 2002.04.hóban 242,905 FOSrint volt 1 euro és a 2008as
válság után 2010.04.ben 269,150F$t/EUR azaz 10,80% gyengülés az
összesen majd 23 év 47,57%-ból? 2002.04-2010.04 ig 10,80 % FOSrint értékvesztés 1999.04-2002.04.és2010.04- máig 36,77 % FOSrint értékvesztés https://imgur.com/a/0n6V4a3 36,77/10,8= 3,404 ->azaz alig 340,4%al több miközben 2010 után elég pénzbőséges időszak volt az EU-s pénzek közel 90%a
Igen,a fidesz kormanyok alatt zajlott a forinr legnagyobb leertekelese,ami nem igazan tesz jot a magyar emberek zsebenek.Tessek valaszoltam a kerdesedre ettol fuggetlenul a jelenlegi ellenzekre eszem agaban nem lenne egy x-et huzni amig ugyanazok a megelhetesi politikusok allnak a hatterben,akik mar egyszer-ketszer leegtek hitelesseg szempontjabol. (Johetnek a minuszok sracok:))
Na vegre egy masik erv a forintgyengulesen es lopason kivul.Teny hogy nott a megosztottsag az orszagon belul es megy a masik oldal fele a sardobalas,de szerintem ez inkabb a vilag megvaltozasaval van osszefuggesben.Ugy latom kulfoldon hasonlo modon kielezodtek az ellentetek.
Ebben a topikban segíts nekem légyszives kielemezni a FOSrintot chartot: mi a véleményed róla? mikor melyik időszakokban volt történt a legnagyobb leszakadás? jobb és bal nélkül, elég a dátum ! Vajon egészséges-e régióhoz képest ilyen mértékű leszakadás?
Jelenleg elképzelni sem tudom hogy ebben az országban valaha is lesz értelmes párbeszéd és a másik tisztelete. Elég belenézni egy parlamenti közvetítésbe és rögtön rádöbbenik az ember hogy mennyire primitív debilek ücsörögnek ott, olyanok akiknek lételeme a gyűlöletkeltés és az uszítás.
Amennyiben lesz parbeszed es a masik tisztelete, mar megerte! Az altalad vedett (al)kereszteny csurhe legnagyobb bune nem a lopas, hanem az emberek felcimkezese, megbelyegzese…es ennek “koszonheteoen” az orszag kette szakitasa! Vagy szamodra csak a materialis javak leteznek, a tarsadalmi normak nem fontosak, hisz az nem forintosithato?
Geza ez a valasz arra amit mondtam a masik oldalrol? Hogy a fidesz mit csinalt?Ezt szajkozzatok egesz aldott nap de arra is kene gondolni hogy mi var a masik oldalon.
Már többször is mondtam különböző helyeken, hogy a 2020-ig politikai szerepet vállaló emberkéket egyszerűen nem szabadna hatalomba engedni. Vannak tiszta emberek, de hamar elmarták őket, lásd Ángyán, aki egy áldott jó ember és ráadásul jól látta a nagybirtok hátrányait. Megint a 3 millió koldus országa leszünk, vagy egyszerűen kivándorolnak a fiatalok. Az én kisvárosomból a 1990-es évek óta a népesség 28%-a vándorolt el, vagy halt ki. Szóval szép kilátások.
Greg nézd meg jól az ábrát, miről is beszélünk? 1999.04 (250,125 Euro/FOSrint) hó óta majdnem eltelt 23 év amiből 8-at nem ORV bán volt hatalmon 15-öt meg igen
jól látszik az emberfeletti teljesítmény, hacsak szakadna... Lehetne a FOSrintunk annyi is, amennyit látunk az adott sorban látunk, ha tudtuk volna hozni az ő gazdasági teljesítményüket, de ez sajnos nem sikerült így : https://imgur.com/a/0n6V4a3 cseh korona -32,87% erősödött 167,908 horvát kuna -1,03% erősödött 247,548 lengyel zlotyi + 10,53% gyengült 276,463 FOSrint +47,71% gyengült 369,370 Én úgy NEM szeretnék havi 10 millió egységet keresni, hogy 100 ezer 1 kg kenyér inkább keresnék 2000 egységet ha 2 egység a kilós kenyér.
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)