Nem hiába sír a Nemzeti Himnuszunk! A magyar nép mentalitását a bűnhődés alakította. A vezetőink jó ideje elárulják a Népüket, a saját érdekeiket előtérbe téve. Mi meg már megszoktuk és nem lázongunk. Lehet azért, mert a lázadásért mindig kemény megtorlást kaptunk? Inkább ülünk és sajnáltatjuk magunkat, mert félünk a változástól. Nem hisszük, hogy lehet jobb, mert eddig sokszor megégettük magunkat. Ígéretekkel teli a padlás és csak a vak nem látja, a fidesz kifosztotta az országot. Luxizva, vigyorogva, pofátlanul, közpénzből vásárolták fel egész Magyarországot, olyan törvényeket alkotva, hogy bármit le tudjanak papírozni. Csókosok nyerik a sokszorosan túlárazott pályázatokat, mellé kapják az állami támogatásokat. Másik oldalról meg fillérekért szerzik meg az állami vagyont, sokszor azt is az államtól felvett hitelekből.Nincs verseny, mert a kiírások rájuk vannak szabva. Naponta nyerik meg a lottó fődíjat, amit a kincstárból fizetnek ki, fel sem kell adni a szelvényt. Keveset lopni bűn, sokat tehetség. A népjóléti intézkedések mögött mindig meg lehet találni, hogy valamelyik csókos csoport gazdagszik belőle. A 3%-os ingatlan hitelt az állam kiegészíti, a bankok a piaci kamatokat kapják (cca 7%-ot). Ezt is mi fizetjük, nem orbán a saját zsebéből. Ez nem is lenne gond, ha annyira gazdagok lennénk, hogy kicsordulna a pénz az államkincstárból. De az az igazság, hogy azt már teljesen kilapátolták és hitelből töltötték fel. Most már azt dézsmálgatják. Mivel a kölcsönkapott pénz is csókosok zsebébe megy, nem lesz hozama, így a hitelek kamatait újabb hitelből fedezik, jó kis piramisjátékot létrehozva.
Sziasztok!Tizenhat éve kormányoz a Fidesz-KDNP. Tizenhat év alatt sok minden történt — és a legtöbbjéről elfelejtettünk beszélni, mert jött a következő botrány, a következő elterelés, a következő nemzeti konzultáció.Összegyűjtöttem. Egy helyen, kereshető formában, forrásmegjelöléssel.A fideszcsomag.eu 300+ dokumentált eseményt, 14 tematikus elemzést tartalmaz — a 2010-es ígéretektől a rezsicsökkentés valóságáig, az EP-szavazásoktól az orosz befolyásolásig, a NER-vagyonoktól a 2026-os kémbotrányig.26 nyelven érhető el. Igen, huszonhat. Az EU mind a 24 hivatalos nyelvén, plusz oroszul és ukránul. Mert ami Magyarországon történik, az nem csak magyar ügy.Nem párt csinálja, nem szervezet finanszírozza, nincs benne reklám. Egy magyar polgár készíti, aki megelégelte, hogy az információt szándékosan szétszórják, az emlékezetet szándékosan törik, és a tájékozatlanságra szándékosan építenek.De ez a poszt nem csak az oldalról szól.Arról szól, hogy április 12-én nem elég odamenni és ikszet tenni. Április 12-e arról szól, milyen országban akarunk élni. Olyanban, ahol a polgár tájékozódik, kérdez és számon kér? Vagy olyanban, ahol bólogatunk, félrenézünk és megvárjuk, hogy „majd valaki megoldja”?A jobbágytudat, az uram-bátyám mentalitás, a szervilizmus nem a múlté — itt van köztünk, és tartósítja az egyenlőtlenséget, a megosztottságot, a tehetetlenséget. Nem a politikusok fogják levetkőzni helyettünk. Nekünk kell. Mindegyikünknek, türelemmel, objektív tényekre és konszenzusra törekedve, egymás felé fordulva, nyitottan.A polgárosodás nem arról szól, hogy gazdag vagy-e. Arról szól, hogy szabad polgárként gondolkodsz-e.Tájékozódj. Kérdezz. Oszd meg. És április 12-én élj a jogaiddal. https://fideszcsomag.eu
https://fideszpackage.eu Én már elküldtem minden magyar és nemzetközi sajtónak, influenszernek, youtubernek, pártnak és pártcsaládnak, túl 15000 kattintáson Európa szerte. Most te jössz!
"ezek szerint min 600e szavazat érkezhetne ny-EU-ból!"
Nem tudom ezt honnan vetted, de ez fals infó. Kb. 60e levélszavazat lett regisztrálva nyugat EU-ban és kb. 90e külképviseleti szavazó. Ill. ismeretlen számban hazajönnek, akiknek még van itteni lakcíme, de ezt néhány ezer, eseteg tízezer lehet.
Nagyon gáz, hogy Orbán fia simán feláldozna 100-200 magyar katona életet a nagy semmiért. A békepárti Orbán, a magyarok érdekiért kiálló simán belemenne egy ilyen hülye akcióba, merthát ha a fia ezt szeretné, egy apa ugye, csak megtesz mindent, hogy jól érezze magát a gyermeke.
Én azt gondolom, hogy olvasva a múltkori bajai, meg aszódi hasonló sztorit és ezt, meg is van, részben mire gondolt Orbán, mikor azt mondta a polgármestereinek, hogy ez a választás rajtuk fog múlni: itt a fidesz azt a "feladatot" adhatta ki a fideszes többségű önkormányzatoknak és polgármestereknek, hogy zárt ülésen döntenek a település által delegált szszb (szavazatszámláló bizottsági) tagokról, akik csak fideszesek, vagy azok rokonai, barátai,ismerősei lehetnek, mégpedig azért, mert így rajtuk kívül csak a pártdelegált 2 fő lehet ott. Ês mivel a tiszán kivül fingunk sincs, hogy mely párt hány embert, és hova fog tudni küldeni szavazatszámlálónak a több mint 10000 szavazókörben, ezért jelenleg azt mondhatjuk, hogy a kis városokban és község-falu szinteken csak az a két tiszás lesz, és azok meg fognak gebedni egész nap, hogy csak azt figyeljék, hogy minden rendben fog-e menni a szavazókörben, majd pedig a számolásnál is, mert a saját körzetükben 6-8 fideszes ember munkáját is figyelni kell egész nap, főként a számolásnál. Közben ha meg ki kell menni mozgóurnázni is, az még durvább sztori lesz. Itt a fidesz kiadta a feladatot: minden ilyen vidéki körzetben kell a sok rontott tiszás szavazat, kerületenként 20-30-40 db. Hiszen a fővárosi, és megyeszékhelyeket érintő körzetekben a 20-30 rontott szavazatokkal semmire sem megy.
a "trianoni határon" túliak levélszavazatait a fideszesek kényükre-kedvükre manipulálhatják, a nyugat EU-ból érkező szavazatokat szintén , teljesen könnyen! mi a biztosíték hogy nem? .... semmi! . vlaki berakott egy statisztikát, ezek szerint min 600e szavazat érkezhetne ny-EU-ból! ami ha érvényes szavazat lenne, sokat számítana!
"Németh Szabolcs itt van: Sümeg (Veszprém megye). Újabb választási csalás készülődik… Február 6-án 09:47 perckor csörgött a telefonom. Az a – Sümegen ismert – személy hívott, aki 2021-ben információt, adatokat és iratokat adott a „sümegi érettségi-ügy” néven elhíresült botrányhoz, amelybe belebukott a járóbeteg-ellátó akkori vezetője, Szabó Krisztina, valamint a térség akkori országgyűlési képviselője is. Szóval hívott, és találkozót kért. Találkoztunk még aznap 14:00-kor a Deáki-pusztai bekötőútnál. Kérte, hogy járjak közbe abban, hogy az ellene folyó bírósági és rendőrségi eljárások a későbbiekben ne kerüljenek nyilvánosságra, ne írjon róla a sajtó. Cserébe információt (rögzített beszélgetést) ad arról, hogy a 2024-es önkormányzati választásokhoz hasonlóan milyen visszaélésre készül a sümegi „Lopez-kör” az áprilisi választások kapcsán. Akkor ott a magam nevében tudtam csak ígéretet/vállalást tenni, más nevében nem, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a felvételen az önkormányzat két fideszes tagja arról beszél, hogy az április 12-ei választások alkalmával „el legyen rendezve, ki legyen a biztos győztes”. A beszélgetés során az egyik feltételként szabja a másiknak: „meg kell teremteni a technikai és fizikai feltételeket, hogy szavazókörönként 30–35 rontott szavazat legyen, és akkor nincs gond”. Erről egyelőre ennyi, később ennek a felvételnek lesz még jelentősége.2026. február 9-én telefonon beszéltem Sümeg város jegyzőjével, aki egyben a Helyi Választási Iroda vezetője is, abból kifolyólag, hogy jelentkezzem-e szavazatszámláló bizottsági tagnak. Ő határozottan javasolta, azzal indokolva, hogy kell az új ember, és úgy sincs meg a szükséges jelentkező. Rendes és korrekt volt: elküldte e-mailben a szükséges adatlapokat, amelyeket kitöltve be is vittem a sümegi hivatalba. Nem kötelező, de én csatoltam mellé egy erkölcsi bizonyítványt is (a folyton hisztizőknek). A jelentkezésemet befogadták, ellenőrizték, és mind személyileg, mind jogilag rendben volt. Február 12-én egy, a hivatalban dolgozó személy szólt, hogy képzeljem el: Végh László az irodájába hívta, és kérte, hogy a szavazatszámláló tagnak jelentkezők listájáról a Németh Szabolcsot mindenképp húzza le. A hivatali dolgozó ismerősöm – betartva a köztisztviselői esküjét és a törvényeket – erre határozott nemet mondott. A szavazatszámláló bizottságok Sümegen 7 szavazókörben működnek, nélkülük nem lehet tiszta választást lebonyolítani. Szóval az ő személyükről (21 fő + póttagok) egyben, a jegyző – a HVI vezetője – által összeállított SZSZB-taglistáról a település képviselő-testülete dönt. Itt a lényeg a „dönt” szón van, ugyanis a törvény nem engedi a beterjesztett listát véleményezni, ahhoz nem adhat javaslatot a képviselő-testület egy tagja sem. Vagy elfogadja, vagy nem – nincs „kiszemezgetés”, csere-bere.Dr. Kiss Csilla jegyző által összeállított SZSZB-taglistáról a sümegi képviselő-testület 2026. március 12-én döntött volna zárt ülésen (megnéztem: 1990 óta Sümegen soha nem zárt ülésen döntöttek a szavazatszámlálók személyéről). A zárt ülésen – amin furcsa módon ott maradt egy, a hivatalhoz és az önkormányzathoz nem kapcsolódó civil – sérült a törvényben rögzített zárt ülés feltétele. Ezen az ülésen a fideszes képviselők személyeskedő, gyűlölködő, valótlanságokkal tűzdelt megjegyzéseket tettek a listán szereplő személyekre. A két diplomával, számos szakvizsgával rendelkező, szakmai felkészültségében vitathatatlan jegyzőt arra utasították, hogy személyemet és egy másik személyt vegyen le a listáról. Itt jegyzem meg, hogy ez teljesen törvénytelen eljárás volt.A jegyző – aki tavaly Tihanyiné Imre Líviához és Végh Lászlóhoz köthető, korrupciógyanús ügyek miatt feljelentést tett, és házkutatás is volt a sümegi hivatalban – kényszerpályán mozgott, és kénytelen volt eleget tenni a fideszes utasításnak. Személyemet és egy másik sümegi személyt törölt a leendő SZSZB-tagok listájáról. Ezt a törvénysértően módosított listát a képviselő-testület fideszes tagjai március 17-én – szintén zárt ülésen – megszavazták. Ezen a zárt ülésen is szabálytalanul részt vett az a civil, aki a 12-ei ülésen is jelen volt, és ez nem az ő hibája.Nos, itt jönnek képbe a hangfelvételen elmondottak, miszerint: „meg kell teremteni a technikai és fizikai feltételeket, hogy szavazókörönként 30–35 rontott szavazat legyen, és akkor nincs gond”. Mire készültök megint? 2024-ben két szavazókörben csaltátok el a polgármester-választást úgy, hogy 114 rontott szavazólapot „gyártottatok”. Most nem kettőben készültök, hanem mind a hétben? Azért kellett minket törölni a szavazatszámlálók listájáról, mert beleláttunk volna az aljas, a választások tisztaságát semmibe vevő csalásba? Sümegen 7 szavazókör van. Ha úgy lesz, ahogy a felvételen elhangzik, akkor ez 210–245 érvényes szavazat lerontását jelentené. Mivel a szavazatszámláló tagok listájáról kiszemezgették és törvénysértően töröltették azoknak a nevét, akik belelátnának a dolgokba, így már „megvan a technikai és fizikai feltétel”. Netán így már megvan szavazókörönként az a fideszes bizalmi ember, aki „teszi a dolgát”, ahogy elvárják tőle? Nem elég, hogy Sümeget lezüllesztettétek? Sümeg lélekszáma 5800 alatt van, a projektmenedzseri díjakkal elmutyiztátok az itt élők pénzét, most pedig a korábbihoz képest ezt a választást is elcsalnátok? Ki a megbízó? Vagy önszántatokból vagytok ilyen aljasok? Van még ennél lejjebb? Mit szól ehhez az egész eljáráshoz a Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselője? Egyáltalán tud róla, vagy ez valami „kedveskedés” az irányába?A sümegi választás tisztaságát súlyosan és példátlanul veszélyeztető törvénysértések miatt a Kormányhivatal Törvényességi és Felügyeleti Osztályához fordultam. Persze nem vagyok naiv, sok változást nem várok, főleg, hogy Remete József fideszes képviselő számos alkalommal azzal hencegett: ha kell, majd szól a főispánnak, hiszen úgyis együtt vadásznak.Szóval itt tartunk Sümegen 2026-ban. Mivel a fentiek alapján Sümegen 210–245 érvényes szavazatot akarnak lerontani, elcsalni, így én nem látom törvényesnek és tisztának az április 12-ei sümegi választást. Ezért április 12-én átkértem magamat Tapolcára, így nem Sümegen, hanem Tapolcán fogok szavazni. Ott nem csalják el, ott nem rontják le az érvényes szavazatokat, és ott nem fideszes emberek írják elő a HVI vezetőjének, ki megbízható politikailag, ki lehet és ki nem a szavazatszámláló bizottság tagja.Mondanám, hogy a sümegi „Lopez-kör” szégyellje magát, de ők nem tudják, mit jelent ez. De nyugodt vagyok, mert az a bizonyos karma hamarosan utolér benneteket." volt már itt valaki szavazatszámláló? mennyire valósítható meg az ellenzéki szavazatok lerontása akkor, ha nem csak fideszes szavazatszámlálók számolnak?
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!