A két tehetség Musk és Trump lejtőre tette az USÁ-t, ezek már csak vergődések, mint hal a szatyorban...Ez a 4 éves ciklus sem lesz semmi az amerikai gazdaságtörténetben, de ha még sikerül kivívni Trumpnak újabb 4 évet, akkor "reszeltek" nekik.
Mennyire nem látsz a fidesz által beléd rögzülteken! túl. tudod a gyerekek mit nem találnak meg a neten? Csak azt, amit nem akarnak! A szülőknek fogalmuk sincs arról, mit és mikor néznek a gyerekeik. "Pride", nézd már meg, mit is jelent: "Szerte a
világon hagyomány a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer
közösségekben felvonulással emlékezni 1969. június 28-ára. Ezen a napon
New York-ban a Stonewall Inn nevű melegbár transz és meleg vendégei
megelégelték az évek óta folyó rendőri razziákat és zaklatást." Hogy van az, hogy fejlett demokráciákban vezető politikusok vesznek ilyen rendezvényen részt, miközben itthon úgy gondolják, ez káros a gyerekek fejlődésére? Vannak meleg házaspárok a világban, akiknek a gyerekei szeretetben, gondoskodásban részesülnek, jobb soruk van, mint ha hetero szülőkkel élnének. Orbán egy homofób férfi, akinek az egyetlen fia is meleg és ezt képtelen elfogadni. És persze kell is egy újabb ellenség, aki ellen hergelni lehet a tudatlanokat.
Mi nem birkák vagyunk a nyájból. Ne terelj! Egy videót ajánlottam, az ajánlóban nem hogy ostobaság, de vélemény sem volt, te kezdtél el úgy propaganda videózni, hogy meg sem nézted a videót, mert állítólag dolgoztál! Csak a pontosság kedvéért.
Valóban nem írtad a történelmi Vazult, de a Góg és (De)Magóg c. versből idéztél szabadon, ami talán nem véletlen, figyelemmel a fent, zárójelbe tett két betűre.
Igazán "rendes" vagy, hogy bevallod, nem akartál "lemajmozni". Mondjuk én is írhattam volna, hogy ostobaságokat írsz, de nem írtam, mivel van vitlakultúrám, ezért nem szerettem volna még a hozzászólásodat sem minősíteni ..... Mások ezt a helyemben még durvább formában írták volna be.
https://www.youtube.com/watch?v=sWb903wce44 Ezt kell támogatni, ahol nem kevés alkoholista él, miközben az egészségügy a padlón van. Igaz kell a sok hülye narancsos szavazó, de ezek lassan azért ki fognak pusztulni.
Jól írtad, szerinted...minden tisztességes, gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy mit kell szégyellni.Nem említettem Vazult. Ha nagyon analóg akartam volna lenni, akkor beírom, hogy legyél a három majom egy személyben, de nem akartalak lemajmozni.
Ha véletlenül nyer a Tisza,vagy a baloldal ,lesz újra Pride? Ha lesz, lehet majd tüntetni a Pride betiltásáért? Ha lesz ilyen tüntetés, akkor ott lesz oszlatás? miert és kinek fontos a Pride? Szerbia, Románia, Hollandia, Németország túl jobbos az elitnek? Jön még pénz balra , lesz tüntetés és lehet tolni a térítést, hátha sok konzervatív is kimegy tüntetni... Heteropride nem lehet senki? Jobban tetszett sokaknak Noé szivárványa. Lót mit tenne ma?
Szerintem, ha kettőnk közül valakinek szégyellnie kellene magát, az nem én vagyok! A Vazul-hasonlat nem adekvát ide, sőt! - ugyanis Vazult azért vakíttatták meg és öntöttek ólmot a fülébe, mert Szent István őt, mint nagybátyja fiát szerette volna utódjául a trónon, de a kereszténységet és a magyar állami létet nem jó szemmel néző ellenségei alkalmatlanná akarták tenni a királyi feladatok ellátására, ami sikerült is, ergo a fejlődés megakadályozása érdekében bántak vele kegyetlenül!
Szerintem nem jó ötlet betiltani a Pride-t. Én hagytam volna az egészet, de a közszeméremsértő jeleneteket, viselkedéseket - amelyekből nem volt kevés az elmúlt években a Pride-n - kiszedtem volna a tömegből, de előtte felvételt készítettem volna róla, hogy mindenki tudja/lássa, mit művelnek a gyülekezési joggal visszaélve. Nekem semmi gondom azzal, ha valaki meleg, azzal sem, ha felvonul, de az obszcén, provokatív cselekedeteket már nem annyira tolerálom. Érdekes módon nincs tudomásom arról, hogy valakinek hátránya származott volna abból, hogy meleg. Sőt, egyes helyeken még pozitív diszkrimináció is van. Volt olyan ügyünk, hogy valaki azért fordult bírósághoz munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását kérve, mert szerint azért mondtak fel neki, mert meleg. A munkáltatót képviselve kollégáim vért izzadtak, amíg bebizonyították - a felmondásban is megjelölt alkalmatlanságát, de végül sikerült.
Akkor "öntsél ólmot a füledbe"! Minden téma után feltűnnek a helyreigazítások...mindenütt ugyanazok a szaremberek a kormánypárti hőzöngők, Menczer, Lánczi, Gönczi, Bayer...most Orbán minden ellenzéki véleményt eltűntet, az ellenzékiekkel együtt... Még azt azért megkérdezném, hogy szerinted ezért kellett 1990-ben rendszert váltani? Én szégyellném magam a helyedben!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!