Sőt! A MOL az éves csúcsához képest 5% minuszban van, miközben az OTP az éves minimumához képest csaknem 14% plusszban. Ugye mennyivel jobb az OTP helyzete!? :)
Még lehet a jelentési 1-2 csavar a történetben. Mivel nincs mostanában nagy forgalom, a nagy szereplők döntésétől függ majd, hogy merre viszik holnap az árfolyamot, majd utólag az elemzők annak megfelelő részt emelnek ki a jelentésből, amelyben lesz ború és derű is. Az azért elég gyakran előfordul, hogy a nagy amerikai emelkedésből, mámorból nekünk már csak a másnapos fejfájás jut. Arra számítottam ma, hogy 11200 magasságáig felrántják és csak onnan kezdik visszaönteni. Azért legalább félórát a forma kedvéért illett volna fent maradni.
Ütik ezt lefelé... Én megfogadtam nem piszkálom már az osztalékig. Megvan a long csomag itt ezen a környéken aztán majd hónapok, évek múlva meglátjuk. A napizás túl fárasztó munka mellett és általában nem találom el soha, kivéve pl shortoltam volna bezzeg ez bejött volna, mint állat..
Technikai szempontból,ismét nem néz ki valami biztatóan.Több mint 200 ponttal vagyunk ma is a nyitó alatt.Magasan nyitunk(és 11000 körül mostanában annak számít)mindig az eladók jönnek be. Most nem azért,de ma már felmerült bennem ez a kérdés,hogy meddig??Érzem,hogy ki fogunk törni,és k---a nem "látom"hogy melyik irányba lesz. 9000 felé vagy 12.000?
Sose értem hogy miert kellene bevédeni az árfolyamot, kivéve ha valakinek kôkemény ertekpapirhiz kötött hitelei vannak, és nem akarja hogy fedezet problémája legyen. Egyébként szerintem mindenki inkabb holnap venne papirt ha tudja hogy az eladok lejjebb fogjak tolni az árat. Megveszi olcsobban holnap, azt visszarantja majd a papirt (fel). Miert akarná tartani az àrat egyébként magasbban már a kezdeti vételekkel? Nincs sok logika benne. Ha en valami nagykutya lennék, inkabb orulnek hogy osszeszakadja magat az ar, (pl 8000Ft) ott bevasarolnek kb masefelszer annyi darabot (mintha 12000-en vettem volna), azt az utolso korben felrantanam az egeszet +2000 ponttal 10,000 fole - maris kellemes lenne a bekerulesi aram…
Gratulálok! Szép volt! Csak halkan mondom, pont tegnap irtam neked hogy “swing tradelésre” alkalmas ez a “takony” piac… öryülök hogy szépen meglovagoltad! :-)
Jogos, mert ezeket írtam én is, de hangulat és adott esetben TA alapon, jelentésre, kisebb long kör benne lehetett volna. Most inkább, mint múltkor a semmire 1000 pont föl. Ezek szerint akkor hiába. Továbbá a jelentés elméletileg szerintem rossz nem lehet. Nyilván, ha szét céltartalékolják, akkor szar lesz a profit. A bevételek viszont brutálisak lesznek, nagy a növekedés 1 év alatt.
OTP részvényesek ide!