Azt hiszem itt egyesek nagyon elrugaszkodtak a valóságtól. Tömörítve az eseményeket. Victoria Nuland amerikai külügyes ugyebár elismerte (hangfelvétel van róla), hogy 2014-ben a Majdani "forradalomba" 5 milliárd dollárt nyomtak bele. Ez volt a spontán forradalom, ahol kijevi szélsőjobboldaliak, nyugodtan írhatjuk balos történészek szerint nácik, elzavarták a törvényesen megválasztott oroszbarát elnököt. Na most ez a csodálatos spontán forradalom nem tetszett az ukrajnában élő oroszoknak és keleten fellázadtak ez ellen. Donbasz el akart szakadni, illetve Krimet elcsatolták oroszok. Ezt követően baloldali!!! történészek szerint is a donbasz régióban a nacionalista ukránok a mai napig 6-12.000 oroszt gyilkoltak meg úgy, hogy a nagy nyugat egy büdös szót nem szólt emiatt. Emellett ugye ukrajna volt a jó az után is, hogy súlyosan korlátozta a kisebbségek jogait a magyar lakta vidéken is náci felvonulások voltak, fenyegették a magyarokat felgyújtották a kmksz épületét stb. stb. Ugyanez ment keleten az orosz nemzetiségű lakosság ellen. Emellett az usa és a nato keményen biztatta az ukránokat, hogy nem lehet baj, mert ha az oroszok fellépnének ellenük majd megvédik őket. Hát az oroszok vártak 8 évet! az ukrán nacionalistákat a nyugat továbbra is támogatta és léptek. Ezek után eldönteni, hogy ki a hibás nem igazán lehet. Aki kijelenti, hogy Putyin és senki más az konkrétan h.lye. Emellett tisztelt Victoria Nuland asszonyunk most pár napja megint mondott egy jót, kijelentette, hogy a pentagon (nem amerika!) nem tart fenn biológiai laborokat ukrajnában és különben is amerika nem fogja hagyni, hogy ilyen laborok orosz kézre kerüljenek. Ez sem komplett. Elárulta, hogy amerika biológiai laborokat tart fenn ukrajnában. Aztán térjünk rá a "civilekre". Ahol "civilek" gyártják a molotov koktélokat, fegyverrel lövik az oroszokat, azok nem civilek. Aki volt katona, az pontosan tudja, hogy pl. egy csapat katonát ha elvezényelnek valahova, azokat el kell helyezni valahol. A katonai osztagokat iskolai termekbe, tornatermekbe stb. szokás beszállásolni, ha észreveszik, ezeket az iskolákat a csúnya támadók le fogják bombázni és ugye lehet mondani, hogy az civil célpont volt. Ha egy városban egy utat, mint pl. budapesten az Andrássy utat mondjuk védenék a katonák szerintetek hol lennének? Az út közepén? Nem. Benn a civil épületekben onnan lőnék az ellenséget. Aztán lehet mutogatni, hogy az ellenség szétlőtte a lakóházat. Egy városban nincsenek katonai célpontok, aki oda vonul vissza védekezni az civil épületekből fog harcolni. A dezinformálás is megy ezerrel. A mariupoli orvosok, ápolók stb. még február végén feltöltötték az internetre a hozzászólásaikat azzal kapcsoltban, hogy a mariupoli szülészeti és gyermekklinikát bezárták, a betegek és az orvosok más intézményekbe költöztek. Erre kettő héttel később az ukránok szerint a bezárt kórházban sérült meg a sok kismama. A gond az, hogy egy a képeken és videon lévő ekkora kórház esetén százak tolonganának az udvaron a támadás után, ehelyett a képeken nincs orvos!, nincs nővér! nincs ápoló! csak két terhes anyukát támogató katonák, aki érdekes módon az egyik képen a kórház udvarán főzőcskéznek. Tisztázzunk valamit. Szerintem a háborúra nincs magyarázat. Putyin hibás ebben nem kis mértékben, de hibás benne az álszent nyugat, aki felbiztatta az ukránokat és elnézte 8 éven keresztül a szélsőjobboldali alakulatok randalírozását és ezzel kapcsolatban lapított, mint sz.r a fűben. És mennek a szankciók! Az angolok teljes olaj és gáz import tilalmat vezettek be az orosz termékekre. Ja, az igaz csak 9 hónap múlva lép érvénybe, addig tessék már küldeni. Biden elfelejtette tiltólistára tenni a jó minőségű orosz uránt! Kell az amcsi erőművekbe. Macron kiabál, hogy kellenek a szankciók, közben a nagy francia cégek nem vonulnak ki oroszországból. Itt egyedül a szerencsétlen, valóban civil lakosság szenvedi meg igazán ezt az egész háborút. Az ukránok nyílt csatára nem állnak ki, csak városokban védekeznek. Ez egyértelműen a saját civil lakosságuk elleni tett. Ha az én házam mellé odaállítanak egy rakétavetőt a város közepén és azzal együtt a házamat is lebombázzák cseszhetem.
Legyen NATO védelem egy módja a védelemnek,de a nagyhatalmakra nézve ARÁNYOSAN. Hiszen ebből a Píacból is Usa hasít a legtöbbet, na meg a logisztikai előnyeit.
Es akkor mivan ? Hany eves vagy 150?Ki kene mar esned ebbol a nagy magyarorszag szarsagbol.Mindenkinek megvannak a teruletei masik orszagot SEMMI nem jogositja fel arra hogy visszavegye.
Betörök a lakásodba, rommá török mindent, feleséged remeg, hogy ne bántsam, megfenyegetem a szomszédot, hogy felrobbantom, ha rendőrt hív. Ki lenne a felelős? Te vagy én?
"Szoval azt mondod hogy ami a magyar tornenybe is benne van hogy haboru
eseten minden 18 ev feletti koteles belepni katonanak akkor az Orban
hibaja?" . Én nem ezt írtam. Szerinted Te mit csinálnál ha katona lennél és egy 'civil' molotov koktéllal felgyújtana? Ha köteles belépni katonának akkor nem civil. Az ukrán elnök a 'CIVILEKET' szólította fel, nem a katonákat.
Vele határos, segítség pontott meg a NATO-tól várják Svédek,stb.. már enged meg Putyinra nézve ez is veszélyt jelent. Oroszok,hogy védjék meg országukat mikor körbe vannak Telepítve rakétákkal.
Háborónak vannak befogadó felei.Lásd Zelinszki. Térdre (régen úgy mondták ezt)Ezt nem akarja Zelinszki,nem akar Putyin előtt meghajolni KI Ő. Hagy ne mondjam.. -Óhh hát én túlélem ezt a borzadályt.Világot majd tele sírom.Hiszen minket agresszorok megtámadtak,leigáztak,nem olyan egyszerű ez.Céltalanul viselni egy háborút,egy jóval erősebb félel. -lássuk már be!! Ez az Ő kockázata!! Nem tudom biztosítani haza védelmét KIÁLLOK.
Szégyen... Egy országot rommá lőnek,ezer számra halnak meg,millió számra menekülnek.. Te nem az agresszort ítélted el hanem az ukrán elnököt...szégyen. Csak azt nem értem nem látod át ki az agresszor vagy fizetnek Neked ezért?-((
Valoszinu ukranoknal is van egy ilyen torveny hogy 18 ev felettiek kotelesek megvedeni a hazat egy esezleges haboru kirobbanasakor.Szoval eddig nem volt bajotok ezzel most van.De ez valoszinu nem jogositja fel kedves felkegyelmu orosz elnokot arra hogy gyerekkorhazakat bombazzon.
Nem lett volna szabad 200ezres hadsereget a hatar menten felsorakoztatni majd kamuzni hogy hadgyakorlat van.Miert hitegette a vilagot putyin hogy nem akar tamadni amikor mar alapbol eltervezte?Ki jatszik ilyen allatomos jatekot?Hat nem egy korrekt diplomatikus vezeto az biztos.Szoval igen lakossagot felkerte az Ukran elnok de sztem nem kellett oket erre felkerni hanem mar maguktol is igy cselekedtek volna.Szoval azt mondod hogy ami a magyar tornenybe is benne van hogy haboru eseten minden 18 ev feletti koteles belepni katonanak akkor az Orban hibaja?
De értem azé, folytassák"".. az meg nagyon ciki. Vár a Zelinszki valami mentő sereget, hozzáteszem neked. Országa már 50%-ba romokba. Istenem győze le Putyint. Olyan ez mikor már semmi sem lehetetlen. ELÉG VOLT LEGYEN MÁR VÉGE!! Mikor ejti ki a száján. Zelinszki.
OROSZ-UKRÁN háború