A gyíkember Illuminátus végtelen pénzével támogatja őket, elemi érdekük megdönteni a védekező szovjeteket. Ott található a világ alumínium készleteinek jelentős része, abból készül a fóliasisak, az egyetlen ellenszere a gyíkember agyirányító neutronsugaraknak, amiket a Kepler-3 holdról sugároznak, 5g tornyokkal felerősítve, átlátszó ócska vergődés az egész...
Mit nem értesz ember? Te nem érted az összefüggést, amit levezettem. Mennyire életszerű, hogy bombáznak, meg lőnek, meg világvége és sminkelek, kihúzom szépen a szemem meg kirúzsozom a számat. Mert az a fontos, meg arra lesz idegrendszerem: csak nyugodtan mert a megjelenés az kell ilyenkor, igaz? :) Az a fontos mi mikor éppen összeomlik az élet körülöttem meg összesz@rom magam, ugye? Milyen életszerű? :D Ez egy színház. És ti beszoptátok tövig, az ostobaságotokban. A másik meg a szövegösszefüggés amit a másik, önmagától elájult zombi hozott: Az egyik pillanatban kiabál a nő, hogy "öljetek meg" a következő mondatban meg meghalt, miközben császározták, pedig 30 percig küzdöttek érte a dokik. Csak szólok, ha császározzák és meghal, akkor azért halt meg, mert valaki császározta. Mert előbb még kiabál a szöveg szerint - tehát él és jól van - a következő mondatban császározás után meg meghal. De ez az egész egy logikai értelmetlenség, csak a drámai hatás van összedobálva egy nem követhető és nem érthető vonalon, de egyébként meg ha darabokra szedjük a történetet, az van leírva, amit ide levezettem, mert ez történt a leírtak szerint. Szóval a dokik kinyirták a nőt ebben a sztoriban vagyis mondjuk, hogy nem szakszerű volt a császármetszés és elhunyt az áldozat, aki előtte meg kiabált. Aztán császározás és meghalt. Akkor miért is halt meg? Császározás miatt a leírtak szerint.
Ti magatokat áruljátok el mikor BÉKÉT NEM AKARTOK&NEM SZORGALMAZÁTOK erre meg az a válaszom. HOL VAN ÍTT A TISZTA FELVILÁGOSDOT,TISZTA ELKÖLCSISÉG. (sehol)
ukrán nökröl azt kell tudni, hogy az utcára nem mennek ki smink nélkül ha meg jön a nagy nap, mikor életet adnak várva-várt gyermeküknek, akkor pláne odafigyelnek magukra, ha már orvosok kezébe kerülnek... a háború tagadása = ruszki propaganda
Not the sharpest knife in the drawer, mondaná erre egy hanyatló nyugati. Kemények vagytok, hogy még elolvassátok az agymenéseit, tisztelet a bátraknak!
Sok pénzbe kerül a háttérhatalomnak ez a háború....2 millió statiszta castingja majd kisminkelese és útnak indítása a határok felé. Eleve a forgatókönyvön mennyit dolgozhattak és hát a háborús diszletek, filmtrükkök...én a konteo hívők helyében örülnék, hogy szemét amcsik anyagi csődbe fognak kerülni!!!
kina be fog állni putyler mögé, nemcsak a nyersanyag kell neki... putyler seggét meg kell védeni, mert ha netán bukna, akkor oda lehet egy fontos illiberális zászlóvivő, nélküle kína is gyengébb lenne ... az meg teljesen biztos, hogy tudtak putyler ukrán terveiről... (arról még sztem o1izé is tudhatott?) már évek óta tervezhették, csak közben jött a covid, is stb... sőt még az is lehet az se véletlenül szabadult el... gondolhatták azzal a 'liberális' naiv, drogos,stb. nyugatot majd társadalmilag, gazdaságilag is jól meggyengítík aztán a kellő pillanatban amikor már elég ziláltak, nekik mennek... lehet nem várták, hogy a 'lenézett liberális nyugat' ilyen gyorsan hatásos vakcinával meg tudja fogni a covidot... az is lehet o1izé is a túlárazott ruszki-kínai vakcinák (és lélegesztetők, stb.) vásárlásával azok 'jóindulatát' akarta megvásárolni, hogy majd amikor lerohanják a liberális világot az illiberálisok akkor kíméljék a 'illiberális' g@@cik seggét is...(?) szvsz
Az oroszok számára ez lenne a legkeményebb szankció és egyben ez lehet a legerősebb fegyverük az Unió ellen. Szerintem erre is felkészülnek. . "A kínai kormány tárgyalásokat kezdett a nagyobb állami tulajdonú
társaságokkal, többek között a China National Petroleummal, a China
Petrochemicallal, az Aluminium Corp. of Chinával és a Chiina Minmetals
Corp-pal, hogy vizsgálják meg az orosz cégekbe és eszközökbe történő
befektetések lehetőségét."
Azért sminkelte magát, mert tudta, hogy más is látja és hogy jól kell kinéznie. De mikor az életed meg a körülötted lévők élete veszélyben van, összeomlik, akkor nem azzal fogsz foglalkozni, hogy sminkelgess, vili? ☺
Te a BÉKÉÉERT nem tudnál KIÁLLNI. Usa már 3. VH-ra biztat: Menjenek az ukránok Orosz géppel NATO menti országnak, ugymond 'álcázottan(bizonyítani ne lehessen ukránok tették) támadják meg. AKKOR MEGKAPJA,MEGADJÁK UKRAJNÁNAK AZ ÉGBOLT VÉDELMET. Megj. kívánom Zelinszki kijelentette porig romolják országgát az se érdekli!! Nyugat mellettünk áll,gondolja Ő. Mennyi emert kell még feláldozni Háború oltárán egyáltalán nem vezet sehova!! Ennek Usa örül legjobban,na meg Eus vezetőink!!(Eszük lenne BÉKÉT szorgalmaznák,akár feltételekhez kötve) Meddig tart még ez. Ukrán Polgárok vezetőjük Önös érdekeiért áldozatul esnek,mennyi halott kell még.. Hol élünk semmivel nem számol a Zelinszki! Ilyet csak egy últra szélsőséges vezető csinál,mint a Zelinszki. Bocs.
Miért van olyan aprólékosan kisminkelve ez a nő? Brutális háború van, miért sminkel akkor valaki ha ilyen stresszhelyzet van? Ez a nő aprólékosan és figyelmesen kisminkelte magát. Miért, az ilyen élethelyzetben?
OROSZ-UKRÁN háború