Külföldiek is vehetnek HUF állampapírt. Ahogy vettek eddig is. Csak megfelelö kamat kell. Ha a lakoság kiveszi, akkor megemelkednek az intézményi sorozatok hozamai.
Én azt nem értem, hogy miért is lenne jó a kormánynak, ha az emberek az állampapírból kivennék a pénzt? Akkor ki fogja finanszírozni a brutális költségvetési hiányt? Állítólag államadósság terén devizában nem akarnak 30% felé menni, márpedig, ha a magyar lakosság kiveszi a forintos állampapírból a pénzét, akkor csak a devizás forrás marad.
Vagy a szankciók elől menekített orosz vagyon csücsül benne, amiből mondjuk pont az FSZB ügynökök európai ténykedéseit finanszírozzák. Láthatjuk, hogy elég erős segítséget nyújt az Orbán-kormány a moszkvai rezsimnek. FSZB ügynököknek megnyitott kiskapuk, vagy éppenséggel a Külügyminisztériumig vezető szálak csempészetben. Miért pont az orosz vagyon elrejtésében ne segítenének?
Igen, de ott nem volt pénz, csak ígéret. Itt meg elvileg (ügyvéd által megerősítve) a pénz a két cégbe be lett rakva, ráadásul készpénzbe.
Ügyesek orbánék a pénzek ellopásában és eltitkolásában, de azért eddig is sok hibát vétettek ezek közben is (pl. a magántőke alapok egy jó része is kiderült, hiába próbálták titkolni).
Elég sokan lehettek, akik elhalasztották a lakásvásárlásukat, építésüket tavaly-tavalyelőtt a magas állampapír (PMÁP) kamatok miatt. Ezek viszont jövő tavaszig nem fogják kivenni a pénzüket, ezt a pénzt nem fogja tudni megmozdítani Nagy Márton.
Pedig ha a kamatok visszamennek 5-7%-os sávba, a 20% körüli szintröl, ki fogják venni. Méghozzá pont akkor, amikor a brutális kamatot is fizetni kell egyben.
Orbánék ügyesebben oldották volna meg, szerintem. Humbug a dolog, nekem inkább a csengeri(?) nő öröklése jutott eszembe (meg a Kósa Lajos:)). Ez hasonló valami lehet.
Két éve a földbe állt az ingatlanpiac. Padlón az új építkezések száma, maga az építőipar. Tudom, orbán első kormányzása idején a belső fogyasztás élénkítését tűzte ki célul és meglódultak az építkezések, felújítások, és persze az ingatlanok ára is - pl. az én akkori lakásom ára három hónap alatt kb 70%-kal emelkedett. Véleményem szerint nem akarják, hogy kivegyék az emberek a pénzüket az állampapírjaikból és most ötletelnek. Rossz irány, bár én csak kibic vagyok.
Pontosan így gondolom én is. Véleményem szerint, ha valaki állampapírban tartja a pénzét az a szó valódi értelmében otthonteremtésre nem akarja fordítani, mert az már van neki. (Persze akadhatnak kivételek, de nem releváns a számuk szerintem.)
Nem csodálkoznék rajta, ha orbán által ellopott vagyont őrizné.
Azért ezt izlegessük egy kicsit: nulla bevételű, egy személyt foglalkoztató "két vállalatban így együttesen közel 13,5 ezer milliárd forintnyi vagyont tett be egyedüli részvényesük." Ez a magyar GDP kb. 20%-a...
"Az összehangolt támadás elemei egymásra épülnek. Előbb nem adják meg a pénzt, ami jár neki, amivel eladósítják, „bűnözőt” csinálnak belőle, majd lesöprik inkasszóval a számláit, s megjelenik a hatóság: ha nincs pénz (mert ugyanők elvették), akkor miből működteti az intézményeit? Rásütik, hogy ő veszélyezteti azokat, akiket ő mentett meg évtizedek óta, meghosszabbítva sokuk életét, visszaadva az emberi méltóságukat, és meggyógyítva őket. Tanítja, neveli a gyerekeiket. Soha nem vár elismerést, nem érdemek miatt ad vagy segít. Most azzal az indokkal törölték Iványi Gábor két iskoláját (a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumot), mert „fenntartóként a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a közműszolgáltatóknál és az adóhatóságnál is jelentős tartozást halmozott fel, ez pedig veszélyezteti a gyerekek folyamatos és biztonságos nevelését” – szól az indoklás. A fenntartó köztartozásainak semmi köze az iskolák munkájához, amelynek a feltételeit egyébként is az államnak kell fedeznie, ahogyan szektorsemlegesen fedezi is, kivéve az Iványi Gábor által fenntartott intézményeket. Testreszabott keresztényüldözés zajlik ..." https://nepszava.us/statarialis-dontessel-kivegeztek-ivanyi-gabor-ket-iskolajat-a-tanevkezdes-elott/
Amit kifogásol, a be nem fizetett köztartozás, talân azért van az mert szivatják ôket, nem fizetik ki nekik a járandóságukat, ha meg akartâk volna szüntetni a tartozásokat, támogatni kellene õket anyagilag nem utcára tenni szerencsétlen embereket. Mikor fog mâr a sok birkának kinyilni a szeme, hovy ez nem mehet már így, mp egy rakás zszar ha azt várja, hogy majd õ, meg õ lesz az egyedüli orbán váltó, a váltást egy csendes forradalommal lehet elérni, amit a bünõsök felelõsségrevonásával, vagyonának elkobzásával kell járnia.
Az otthonteremtés, és az ingatlanbefektetés ugye 2 különbözö dolog. Az otthonteremtés lényege a megfizethetö lakások. Az ingatlanbefektésé pedig a folyamatosan dráguló ingatlanok. El kellene dönteni, hogy melyiket akarják. Magyarországon 90% felett van a lakástulajdonlás. Nem sok érv van egyébként az ingatlavásárlás további ösztönzése mellett.
Igazán felháborító! Így jár el egy családbarát kormány, amely a gyermekvédelmet nagyon fontosnak tartja? Vagy az elesett, hátrányos helyzetű gyermekek védelme, segítése nem olyan fontos? Őket csak a pedofiloktól akarja megvédeni a kormány (ami egyébként helyes szándék), de a gyermekek védelme érdekében ez egy nagyon alacsonyszintű védelem és támogatás, ennél sokkal több kell.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!