Ebben biztos voltam, hogy lesz valaki aki felhívja a figyelmet a veszélyhelyzeti (rendeleti) kormányzásra. :) Talán azt, meg az Alaptörvény megcsúfolását jobban megérti a nép? Azt se fogja fel, hogy az általa választott, elvileg az ő érdekeit védő országgyűlési képviselőjét nézi a rendszer levegőnek és ezáltal őt is. Sőt tapsol neki. Reménytelen ország ez. Egyébként közeledik egy aszteorida a Föld felé, közelebb lesz Mo.-hoz mint az ukrajnai front ... Aszteorida fenyegetettség miatti vészhelyzet elrendelhető, ha esetleg vége lesz a háborúnak.
Rendeleti kormányzás van, ezért ez a felhorkanás ebben az ügyben alaptalan. A rendeleti kormányzás hazug elrendelése miatt kellene felhorkanni, az Alaptörvény módosítás miatt kellene felhorkanni... ma a szomszédos ország, holnap a Föld bármely országa esetében fennálló hadihelyzet miatt fognak királyt játszani.
A parlamentáris demokrácia nagyobb dicsőségére: " ... az Orbán-kormány egy sok évszázados hagyományra épülő elvet dobott ki a szemétbe. A végrehajtó hatalom ugyanis fogta magát, és – a parlament helyett – maga döntött az extraprofitadók kivetéséről. És nem lett ebből irtózatosan nagy botrány." Le a parlamenttel!
A kétfarkúakra szavaztam. Mindketten tudjuk(?), különösen te, hogy nem szavaztam vagy a fideszre tettem. Tényleg tettem a fideszre, de magasról. A megelőző két választáson pedig az lmp-re szavaztam. Amikor az lmp összállt Gyurcsányékkal, akkor bebizonyították, hogy szerintük sem lehet más a politika. A momentum is elbaltázta ezt az összefogást. Az elmúlt 30 év politikájával volt baja (csakúgy mint nekem), de végül csak elfogadott ebből a 30-ból 12-őt. Miért kellene felhagynom a gyurcsányozással? A negyedik, kétharmados vereség után.
Felőlem összeállhatnak Gyurcsánnyal, sőt még hihetik azt is a soros, negyedik kétharmados vereség után, hogy nyerhetnek is. A kommunikáció nem volt jól célzott, mindenre lőttek és utólag látszik, mi jött be. Nagyon nem jött be az Elk*rtuk film, amit Karácsonyra hegyeztek ki, nem jött be az lmbtq népszavazás, ami érvénytelen lett és a hatalom besöpörhetett 20% szándékosan érvénytelen szavazatot. Meglepetés volt, hogy az összefogás választói behozták MZP-t, aki szemmel láthatóan nem Gyurcsány embere volt, de mégis hatott a Mini Feri kampány. Nem azért, mert igaz volt, hanem azért, mert elsöprő médiafölény sulykolta.
Igen ez nagy hibàja volt az ellenzéknek eddig. Amit a Fidesz mondott , azt rögtön lehurrogták , és ellenezték. 2018 - ban , megágyazta a 2015 -s migránsok válság! Mikor ellenezték a kerítést, és GyFe. Vitt haza egy családot , az is hiba volt. Pontosan lehetett most is tudni , hogy minden szavukat ki fogják forgatni .
! Ukrajna nem NATO ország. Így nem partizánkodhatunk , hogy küldünk katonákat. Ha mi hadba megyünk akkor az egész NATO , ès fordítva. Én igazából soha nem szimpatizáltam vele.De mikor már a riporter csaj is kérdezte tőle, hogy segít -e neki valaki , hogy miket mondjon.? Mire ő! Nem! Akkor beszéljen valakivel, aki segít. A politika ilyen. Kihasználják a hibákat. Tök mindegy , hogy mit gondol. Nem mindegy , hogy mit , és hogy mondja. Nem azt mondtam , hogy miatta buktak , de bőven benne volt a keze.
"Most már teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban. Soros György szimbolizálja őket: nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani, el kell nyújtani. Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún, miközben mi tönkremegyünk ebben, és tönkremegy egész Európa.”
ritka nagy szemétládát szavaztak meg újra a fidesznyikek.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!