Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2017. 06. 07. 15:38
Előzmény: #713  kukutyinbenko
#720
a háború kirobbantására valószínűleg az 1905-ös orosz forradalom időszaka lett volna a legideálisabb a központi hatalmaknak azonban eszük ágában sem volt háborút kirobbantani akkor és 1914-ben is ez volt a helyzet, pl. 1914 júliusában Németország a Baghdad vasút kapcsán igen komoly engedményeket tett az Egyesült Királyságnak (lényegében részesedést adtak nekik a projektből) az egyezmény aláírása után 24 órával Ferenc Ferdinánd merénylet áldozata lett a Baghdad vasút kapcsán adott engedmény miatt a német vezetés szentül meg volt győződve arról, hogy az UK ki fog maradni abban az esetben ha európai háborúra kerül sor hát ez nem jött be... igaz a brit parlamenti képviselőket is csak 1914 júliusában világosította fel arról a Foreign Office hogy milyen kötelezettségeket vállalt a megkérdezésük nélkül az un. entente cordiale egyezményekben...
pitcairn2 2017. 06. 07. 15:31
Előzmény: #717  elemes
#719
tökmindegy hogy mit csinálunk a világháború mindenképpen kitört volna... nem ez volt a kiváltó ok... ez max csak az ürügy névre tarthat igényt...
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 15:30
Előzmény: #715  Törölt felhasználó
#718
Ahogy az lenni szokott. Én az itt élőkre értettem. Amúgy már az is kérdéses kit tekintünk magyarnak a honfoglalók közül. Genetikailag megerősítve látszik az az elmélet miszerint a vezető réteg volt csupán "ősmagyar" a törzsek derékhada meg elég vegyes etnikum lehetett már akkor is.
elemes
elemes 2017. 06. 07. 15:26
Előzmény: #698  pitcairn2
#717
"hanem a trónörökös meggyilkolása miatt megszervezett büntetőexpedíciót" úgy látszik wishful thinking-ben már akkor is világbajnokok voltunk. az 1940-es büntetőexpedicíó is milyen jól sikerült, vagy hússzor annyi magyart gyilkoltak le utána a szerbek bosszúból. de hát tanulékony nép vagyunk csak mire megjön az eszünk elfogyunk.
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 15:24
Előzmény: #714  _Bekre_Pal_
#716
Persze nem mindig, csak bő ötszáz éve. Trianon egy sok évszázados kitartó balf@szkodás eredménye, nem csak úgy ránk szakadt a semmiből.
Törölt felhasználó 2017. 06. 07. 15:15
Előzmény: #701  kukutyinbenko
#715
szerintem eleg sokminden eleg nagy bizonyossaggal megallapithato...alapvetoen nagyon kevesen voltak a 'magyar' honfoglalok, es a kisebb resz volt azsiai eredetu mar a honfoglalaskor is - aztan ez nyilvan tovabb 'olvadt' fel az 'oslakossagban'
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 06. 07. 15:07
Előzmény: #709  kukutyinbenko
#714
nem voltunk mindig a rossz végén. trianon után nemzeti program lett a revizionizmus, ami eléggé ördögi egyezségekhez vezetett, többek között annak köszönhetjük azt, hogy az utolsó utáni pillanatig mi lettünk adolf hitler LÖB-je (Legjobb Örök Barát), hátha cserébe kapunk vissza egy kis földet. egy darabig majdnem bejött az elképzelés, de aztán az egyenleg mégis az maradt a végére, hogy mi lettünk a legkitartóbb lúzerek a második világháború végére is. előtte is voltak szokásos politikai kalamajkák, de trianon következtében olyan dolgokba ment bele az ország, hogy azon se lehetett volna csodálkozni, ha beszántják a helyünket is. nehéz amúgy ebben okosnak lenni mert trianon elfogadhatatlan volt és a németeken kívül őszintén szólva fogalmam sincs kihez lehetett volna fordulni akkoriban segítségért, de az egyenleg nem lett fényes, mert ugyanúgy harmadakkora maradt az ország, csak közben sikerült jeletősen benáculni meg komoly háborús bűnöket elkövetni.
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 14:55
Előzmény: #711  pitcairn2
#713
Azért bölcsebb lett volna felkészülni, és várni hogy más üssön először.
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:53
Előzmény: #709  kukutyinbenko
#712
rosszkor voltunk rossz helyen, a monarchiának az antant szempontjából mindenképpen vesznie kellett csak így lehetett teljes Németország elszigetelése ami központi motívum volt a brit "egyensúly" politika számára ami pedig a kérdésedet illeti "miért kerülünk mindig a rossz végére a szerszámnak?" szerintem rosszul látod ezt az un. helyi győztesek is kb. ugyanazt kapták végül jutalmul mint mi büntetésül... szóval nem volt itt különösebben nagy differenciálódás, az orosz elit már 1917-ben megbukott, a kisantant elitje meg 1945-ben jutott ugyanerre a sorsra 1945 után pedig az egész régió jó mélyre süllyedt az internacionalista kommunizmus anglo-amerikai támogatással győzedelmeskedő kísérletében...
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:42
Előzmény: #710  kukutyinbenko
#711
a világháború hatalmas nagy valószínűséggel az osztrák-magyar büntetőexpedíció nélkül is kitört volna és az erőviszonyok miatt (a fél világ fölött regnáló antant sokkal erősebb volt) jó sansszal a kimenetele se lett volna különböző... Ferenc Ferdinánd különben állítólag határozottan ellenezte az Orosz Birodalommal való konfrontálódást, a föderatív elképzelései mellett valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1914 nyarán merénylet áldozata lett
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 14:37
Előzmény: #704  pitcairn2
#710
" nemcsoda hogy rendet akartak vágni a szerb oldalon..." És mi lett a nagy felbuzdulásból?
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 14:34
Előzmény: #708  pitcairn2
#709
Az lehet, de a kérdés szerintem az, miért kerülünk mindig a rossz végére a szerszámnak? Valamint miért nem tanulunk belőle semmit évszázadok óta?
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:24
Előzmény: #705  kukutyinbenko
#708
a történelmet - mint köztudott - a győztesek írják
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:23
Előzmény: #688  elemes
#707
igazi "kulturált", "européer" tárgyalópartnerek... közük se volt ezeknek a terrorizmushoz... hisz a saját politikai ellenfeleikkel is "européer" módon bántak... "1903. június 11-én éjszaka Belgrádban kegyetlenül meggyilkolták Obrenovic I. Sándor szerb királyt, s feleségét, Draga Masint. Jellemző a szerb kegyetlenségre, hogy a királyt 19 pisztolylövéssel és ugyanannyi kardcsapással, a királynét pedig 36 pisztolylövéssel és több mint 40 kardcsapással ölték meg, s a gyilkosság után meztelen holttestüket az emeletről kidobták a "Konak" (királyi palota) kertjébe. Másnap a meggyilkolt királyhoz hű minisztereket és katonatiszteket ugyancsak megölték, s Karagyorgyevic I. Petárt kiáltották ki királlyá, a miniszterelnök pedig Pasic lett. " link Ferenc Ferdinánddal kb. ugyanez a banda végzett esély sem volt arra, hogy fellépjenek ellenük Szerbiában, hisz még az 1903-as brutális királygyilkosságot is megúszták, kb. ezért indított a monarchia büntetőexpedíciót Szerbia ellen
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 14:17
Előzmény: #699  kukutyinbenko
#706
szivacs, hát itt vagy? (-) :)
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 14:15
Előzmény: #700  pitcairn2
#705
Persze, csak hát a győztesnek nem kell hosszasan magyarázkodnia mert lazán odaveti a kérdést, "no és ki is nyert?". Nekünk meg focis hasonlattal élve arra kell szorítkoznunk, hogy újra és újra megmagyarázzuk, az ellenfélnek már akkor stoplis cipője volt, a bíró meg csalt... Nyilvánvalóan lenne mit javítani a helyzetértékelésünkön, ráadásul többet érne mint a sértődött vagdalkozás.
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:15
Előzmény: #688  elemes
#704
nemcsoda hogy rendet akartak vágni a szerb oldalon... Egy királygyilkosság történetének dél-magyarországi vonatkozásai Az Obrenović dinasztia utolsó sarja, Sándor király és felesége 1903-ban katonai puccs áldozatává vált.link ez kb. terrorizmus révén hatalomra került terroristákat támogató/pártoló rendszer volt
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:13
Előzmény: #688  elemes
#703
és arról se feledkezzünk el, hogy kik ellen indult ez a büntetőexpedíció... Historical Notes: Brutal murder in Serbia: 1903link Szerbiában nagy hagyománya volt a politikai merényleteknek 1903-ban pl. a saját királyukat és királynéjüket is miszlikbe aprították a merénylők az 1914-ben regnáló politikai garnitúra ezzel a - finoman fogalmazva - "formabontó" megoldással került hatalomra...
pitcairn2 2017. 06. 07. 14:05
Előzmény: #699  kukutyinbenko
#702
kedvenc részem a filmből link az európai mészárszékre igyekvő agymosott főhősök összefutnak a sivatagban a nép romlatlan fiával aki - valószínűleg a közoktatás elkerülése és a közmédiumok negligálása folytán - egyszerűen nem érti a "német veszély" című lózungot... kb. azon a véleményen van hogy felőle ez a sivatag akár még a fritzeké is lehet különben is le van az egész s..rva...
kukutyinbenko 2017. 06. 07. 14:02
Előzmény: #690  Törölt felhasználó
#701
Nehéz bármit is megállapítani a kérdésben, pedig ma már a genetika is segítségünkre lehet. link

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek