Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Én tudom, csak hát benne van a feltételekben. Én semmi segítségét nem látok indokoltnak, ha elmarad a baba. Az örökbefogadást arra értettem, ha esetleg nem lehet gyerek. Azt is lehet szeretni.
Ezért lett volna jó a bérlakás program az ellenzéknél, ott éreznék, hogy nem a sajátjuk a lakás és mindent megtennének az alacsony költségű lakásnál birtokában, hogy akár hitelmentesen vagy kevesebb hitellel sajátot vegyenek 5 év alatt.
Sziasztok! Hónapok óta olvaslak benneteket. Április óta nem nézek normál híroldalakat, halál felesleges, így kötöttem ki itt. Nagyjából 12 éve foglalkozom családi szinten ingatlanok felújításával, átalakításával, meg lakberendezésével. (A saját házzal kezdődött. XD) Rengeteg jó cikket, értékes infót olvastam tőletek, iĺl. általatok megosztva, köszi. Szerintem a 4,5 milliós ingatlanállományból min. 600 e az valójában azonnal bontás, v. a műszaki színvonala miatt, v. azért, mert életképtelen településen van. Igen, szemetül hangzik, de ez utóbbiból, aminek holnap is késő lenne megszűnni, is van min. 300. Azzal egyetértek, h. a kicsi, akár abnormálisan kicsi lakások piaca stabilabb marad majd, mert ott részben kényszerkereslet is lesz. A társadalmi részével kapcsolatban én vagyok a "vérhangya": A lusta, buta, fejlődésképtelen, pazarló, mindenelufi, a csokos , a ketten 200 m2-es buszgarázsban, meraznekijár etc. bukjon a pékbe, és tanuljon meg teljesíteni.
Szerintem anyagi javakért (tartozáselengedés) nem lenne szabad örökbefogadásra ösztönözni senkit. Képzeld el, hogy miként bánnának egy idegen gyerekkel, akit azért nevelnének, hogy ne veszítsék el a bank és az állam tulajdonában lévő, pazarabb lakhelyüket, amit egyébként sajátjuknak hisznek! Nem beszélve arról, hogy pont a legzűrösebb gondolkodású embereket ösztönöznék ilyen lépésre. Ott minden lenne, csak szeretet nem. Az is elég gáz, hogy anyagi javakért saját gyermek vállalására ösztönzik a népet. Ennek természetes folyamatnak kellene lennie. Istent játszva a CSOK-kal, babaváróval, meg társaival lehet, hogy sokakat ösztönöztek, de szerintem több embert tántorítottak el a gyermekvállalástól, mert megundorodtak a körülményektől. Az állatokra sem jellemző, hogy fogságban szaporodnak. Ez mind-mind kontraproduktív intézkedés, mint ahogy a végeredmény is bizonyítja.
A rendesen fizetők miatt nem értelmezhető a mentés. Én így gondolom. Vagy senki nem fizet semmit. BV mentés is értelmezhetetlen. Lehet örökbe is fogadni. Nincs mentség.
En ugy latom Itt a vege, mar ok is rajottek, hogy elkurtak . Most azon mehet az agyalas, hogy usszak meg Minel tobb szavazar vesztes miatt. Egyenlore mukodik. Az eddigi megszoritasokat szo nelkul benyelte a birka nep. Kovetkezo menet lassan indul, hisz kell a love
Es milyen jo, hogy fel eve sincsen, hogy ujra hatalmon vannak, az a maradek 3,5 ev hosszu ido. Babavaro, csok, moratorium, arstoppok, teljes rezsicsokkenes, lesz nemulass.:)
Devizahitellel sajnos en is buktam. Ezert mondom, hogy most is bukni kell aki nem tud fizetni, egyebkent igazsagtalan lenne. De most egy populista kormany van, aki epp csodbe viszi az orszagot populizmusa miatt
Az arsapkak egy resze hitelbol van dotalva, masik resze a bevasarlesnal pedig extra inflat gerjeszt. Nem lehet igy eltorzitani egy piacot . Mostmar latjak orbanek is, csak most megy a fejtores kit dontsenek be.
Eggyetertek. Szerintem egyebkent buntit is erdemelnenek a. Csokosok es baratai, mert tobbek kozott miattuk tart Itt az orszag. Na de egy populista rendszerben mindig is a lumpereket tamogatjak, ok tobb szavazatot hoznak, mint a gyujtogeto hangyak. De remelem lassan jon az igazsag pillanata
Miert is segitene? En azon csodalkozok, hogy Magyarorszag on nincs meg lazadas, amiert ilyen szintu megkulonboztetes van tarsadalmi csoportok kozott, illetve a. Csok es baratai is eleg erossen kozrejatszottak abban, ahol az orszag tart most. Ezeket az ingyenpenzeket vissza kell venni, be kell fejezni. Minden adofizetot egyseges jogok illetnenek meg
Nem a fenét. Kilakoltatasi moratórium, kamatkülönbözet átvállalása a támogatott hiteleknél és a devizahitelek. Én hagytam volna mindenkit, hogy viselje a döntése következményeit. Így sosem lesz felelősen gondokodó társadalom, hogy ha baj van, akkor mennek reklamálni állambácsihoz, hogy tessék segíteni, megmenteni. El kell végre ezt engedni. Ha valaki hülye volt, viselje a következényeket.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link